2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

USB tápellátás kérdés

Írta: | Kulcsszavak: USB . 3.0 . HDD . samsung . M2 . tápellátás

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Van egy elég régi kálváriám egy külső HDD-vel, aminek most új fejezete nyílott, ebben kérnék szakmai segítséget valaki(k)től aki(k) tényleg jártas(ak) a témában.

Az előzmények röviden: vettem egy 320-as Samsung M2-es külső HDD-t, még USB 2.0 szabványú csatlakozóval. Ez a gépemre kötve bizonytalanul működött. Amit lehetett megcsináltam (hátsó portba tettem, nem előlapiba, Y kábellel kötöttem rá, a hátsó integrált 6-os blokk két sarkába tettem úgy, hogy a párjában nincs semmi, kilőttem az alaplap készenléti körének tápellátását, tehát kb. mindent megtettem a maximális tápellátásért), de ennek ellenére felpörgési hibákat produkált, leállásból nem vagy csak nehezen ébredt fel, elvesztette a kötetet, amit újracsatlakoztatva ismét megismert.

Mivel a céges brand HP gépen tökéletesen muzsikált, arra jutottam/jutottunk a hiba a készülékben lehet, vagy a gyengélkedő táp, vagy a lap asrocksága lehet az oka annak, hogy a tápellátás ebben a kiélezett helyzetben bizonytalan, két USB 2.0-s portról is előfordul, hogy kritikus helyzetben nem kap elég tápot.

A megoldás az lett, hogy beszereztem egy USB 3.0-s PCIe x1 kártyát, melynek külön ATA tápcsatlakozóról külön tápellátása van, megkerülve ezzel az alaplapi és a táp oldali hibalehetőséget. Abban bízva vettem meg ezt, hogy az USB 3.0 szabvány által biztosított 900mA már Y kábellel (tehát kétszer) biztosan elég lesz a kis HDD-m megtápolásához.

Először nem mertem így rádugni, mert nem értek hozzá, rákérdeztem a releváns topicban, hogy lehet-e ebből bajom, túlterhelhetem-e a HDD-t azzal, hogy 2 db 900mA-es portra dugom. A válasz nemleges volt, nem lehet belőle bajom, de egyúttal kialakult egy kisebb bizonytalanság is, hogy az USB 3.0 port megadja-e 2.0 kábelen 2.0 eszköznek a 900mA-t, vagy lekorlátozza a 2.0 szabvány szerinti 500 mA-re. Aki utóbbi mellett érvelt, azt hozta fel, hogy a 3.0 csatlakozó tartalmazza a 2.0 kiosztását, így biztosítva a visszafelé kompatibilitást, és a többletet extra szálakon adja le.

Utánaolvasva ezt nagyjából így is találtam, de az extra szálakon csak adatforgalmi csatornákat láttam, tápellátásit nem. Google-val keresve sem találtam a kérdésre választ, így gondoltam felteszem itt is a kérdést, mert biztos vagyok benne, hogy kapok egy megalapozott, alátámasztott, szakmai forrásból építkező választ, mint annyi esetben már.

Éppen ezért a kérdésem a következő:

a) az USB 3.0 port 2.0-s kábelen keresztül 2.0-s eszköznek szükség esetén le tud-e adni 900 mA-t (Y kábellel 1,8A-t) vagy ez valamilyen módon ilyenkor korlátozva van a 2.0 szabvány szerinti (2x) 500 mA-re?

b) egy 2.0-s USB eszközt 2 3.0-s USB portról megkínálva árthatok-e az eszköznek azzal, hogy nem "számít" ekkora áramerősségre, vagy mindenképpen csak annyit vesz fel, amennyi kell neki, ezért a túláram nem okozhat gondot?

Előre is nagyon köszönöm mindenki segítségét!

Hozzászólások

(#1) DeFranco


DeFranco
nagyúr

Rice and wine Mr. Free-man, rice and wash the dishes

[ Szerkesztve ]

(#2) sztanozs válasza DeFranco (#1) üzenetére


sztanozs
veterán

Az áramfelvételt az alábbi fügvénnyel számíthatod ki:
Annyit fog felvenni = MIN(amennyre szükség van; amennyit a port max ki tud szolgálni)

Szóval lehet akát 10 A-es is a táp, ha csak 100 mA-t akar felvenni. Ezek a tápok nem áramgenerátorok (fix áram, változó feszültség), hanem feszültséggenerátorok ("fix" feszültség, változó áram). Szóval ha le tudja adni a 900 mA-t az neked csak jó, de nem fogja mindenféleképp kinyomni rá. Amúgy ezek az eszközök azért problémásak, mert a az USB2-es alapból (szabvány szerint) csak 100mA-t ad és csak ha az eszköz "bejelenti az igényét" a nagy áramfelvételre akkor ad max 500-at. De az implementáció általában nem tökéletes (sz@rik a szabványra) és annyit ad, amennyit a cucc szeretne. Ráadásul ebben a szellemben készül az USB-s vezérlők nagy része is, és arra számítanak, hogy a host-nak sz@r az implementációja (nem kérik a nagy áramfelvételt, csak megpróbálják kiszedni a prtból).
Ráadásul a felpörgetéshez kell a nagy áram és ha az már megvan, onnantól a HDD nem eszik sokat...

Ergo nem kell tartanod a 900-as porttól, de ha nagyon vacak az USB vezérlőd a lemezben lehet, hogy így sem fog menni (mert nem kéri a nagy áramfelvételt a vezérlőtől, ami ez meg elvárná), és végül csak egy buta külön táppal fog majd menni.

JOGI NYILATKOZAT: A bejegyzéseim és hozzászólásaim a személyes véleményemet tükrözik; ezek nem tekinthetők a munkáltatóm hivatalos állásfoglalásának...

(#3) DeFranco válasza sztanozs (#2) üzenetére


DeFranco
nagyúr

Külön tápra nincs mód, ez 2,5"-os, azokhoz nem szokott sajnos lenni külön tápcsatlakozó, ehhez sincs, egy USB mini portom van, osszam be.

Akkor a b) kérdés tisztázva, marad az a)

Köszönöm :)

(#4) Samus


Samus
addikt

Tehát megvan a bővítőkártya, be is van üzemelve? Akkor dugd rá, és reménykedj, hogy hiba nélkül üzemel. Kárt nem okozol vele, mint írták, lehet akár 10A-es port is, ha az eszköz nem kér ennyit, nem pumpálja bele a vezérlő erőszakkal.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#5) Speccymaster


Speccymaster
csendes tag

Szia!

a) Nincs korlátozva, a tápellátás független a csatlakoztatott usb eszköz sebességétől, tehát annyit vesz fel az eszköz amennyire szüksége van, amíg nem haladja meg az adott port maximális áramát.

b) Részben az előbb megválaszoltam: Az eszköz annyit vesz fel, amennyire szüksége van. Egyáltalán nem árthatsz neki azzal, ha 3.0 portra dugod.

A vinyó egyébiránt szerintem nem amiatt áll le, hogy az usb port nem bírja, mert azt a gép jelezné. Felugrik egy kis figyelmeztetőablak, hogy: "Teljesítmény impulzus a hubon. Egy eszköz áramfelvétele meghaladta a normális értéket." vagy valami ilyesmi. Amúgy pedig a valóságban a szabvánnyal ellentétben a legtöbb USB2.0 port 1A áramot még simán lead, csak utána szól.
A te problémád az lehet, hogy nem kap elég feszültséget a vinyó, mert hosszú és vékony usb kábellel használod. A kábel minél hosszabb és vékonyabb annál nagyobb az ellenállása. Az ellenálláson áram hatására feszültség esik. Magyarul ha az USB portból kijön 5V, és ebből mondjuk durva esetben 1V esik a kábelen, akkor a vinyó már csak 4V-ot kap ami nem elég az induláshoz. Ilyen esetben hiába az Y kábel, a feszültség változatlan, a kábelen pedig ugyan annyi esik. Mitöbb, az asztali gépek előlapi USB kivezetéseihez menő kábeleken is esik feszültség. Nekem például a samsung s2 mobilvinyóm, ami 850mA-t fogyaszt nem hajlandó elindulni előlapi kivezetésről. Hiába van hozzá egy 10 centis, jó vastag usb kábel, mert az előlapot az alaplappal 40 centi cérnavékony vacakság köti össze.
Keress egy rövid, vastag kábelt, és azzal próbáld ki egy hátlapi portról. Ha úgy sem megy, akkor vagy a vinyó nagyon kényes, vagy az alaplapi usb portokkal van valami zűr.

(#6) sztanozs válasza DeFranco (#3) üzenetére


sztanozs
veterán

Próba cseresznye...
Egyébként az Y kábel táprészére bármilyen USB kimenetű adaptert tudsz használni (filléres töltőket lehet kapni eBay-en, vagy akár idehaza is)... 5V hálózati adapter USB

JOGI NYILATKOZAT: A bejegyzéseim és hozzászólásaim a személyes véleményemet tükrözik; ezek nem tekinthetők a munkáltatóm hivatalos állásfoglalásának...

(#7) DeFranco válasza Speccymaster (#5) üzenetére


DeFranco
nagyúr

Szia!

a) köszi! Ezt alá is tudjuk valamivel támasztani? Nem azért, mert nem hiszem el, csak akkor már szeretnék tanulni, és kiváncsi is vagyok, hogy hol van ez úgy leírva, hogy nem találtam meg. Nem tartom rossznak a google-fu -mat, de egy fia szót nem találtam róla.

b) köszi :)

A kábel lehet problémás, igen, ez elméleti lehetőség, de akkor miért lehet az, hogy a céges brand gépen viszont nem lépett fel ilyen probléma egyszer sem a teszt során. Rémlik (de ez már nem teljesen biztos) hogy volt olyan, hogy nagyobb tömegű adat másolása közben is beadta a kulcsot itthon, a brand gépen kétszer írtam tele (ez volt a stess test amellett, hogy meg is tekergettem a kábelt kontakthibát keresve, és játszottam pár suspend-ébresztés kobót) mindenféle zavar nélkül.

A kábel problémát ezért soroltam hátra a valószínűségi listán, a tápegység/alaplap mögé és a HDD elé.

@Samus: a reménykedéssel két gond van, egyrészt ha nem adja a magasabb tápot, és erről nem tudok, akkor a hiba felderítése csorbát szenved, másrészt a reménykedésből nem tanulok, ha kérdezek, és kiderítem, abból viszont igen.

@sztanozs: liksoft, akit elismerek ezt a megoldást nem ajánlja, mert ez azért alátehet a HDD-nek, pontosan nem emlékszem miért, de biztonsági oka van (nem egyszerre van vezérelve, nem közös föld, etc.)

[ Szerkesztve ]

(#8) sztanozs válasza DeFranco (#7) üzenetére


sztanozs
veterán

a) itt próbálgasd a find-fu-d:
http://www.usb.org/developers/docs/usb_30_spec_122012.zip

7#/2:
Igazából a külön táp csak azért probléma mert nem veszed le a tápot amíg alszik a gép - a géppel nem közös föld szerintem nem akkora probléma - simán használtak korábban is csak D+ D- aktív lábas cuccokat, ahol pl. a visszatáplálás gond volt... De azért tényleg nem vagyok egy elektromérnök.

Akkor pedig powered USB HUB:
0-ás csatiba megy az Y egyik fele
1-es csatiba megy az Y másik fele
Ez akár lehet USB3-as HUB is, és akkor tudsz rajta majd normális USB3-as eszközöket is használni...

[ Szerkesztve ]

JOGI NYILATKOZAT: A bejegyzéseim és hozzászólásaim a személyes véleményemet tükrözik; ezek nem tekinthetők a munkáltatóm hivatalos állásfoglalásának...

(#9) Speccymaster válasza DeFranco (#7) üzenetére


Speccymaster
csendes tag

Netes forrással most hirtelen nem tudom alátámasztani, de javítottam már pár alplapot, és ismerem az usbtáprész kialakítását. Egy kis értékű ellenállás van sorba téve az usb 5V ágával, és ezen mérik a feszültségesést, ami ohm törvénye alapján egyenesen arányos a rajta átfolyó árammal. Ezek előtt van egy kapcsolóeszköz, és ez egyszerűen lekapcsol, ha az ellenálláson a feszültség egy értéket meghalad... Lényegében teljesen analóg elektronika, ami független mindentől.
Ha végiggondoljuk, előbb tápot kell adni az eszköznek, csak utána tudják "megbeszélni" hogy milyen sebességen akarnak kommunikálni.
Egy másik példa: létezik sok kütyü, amit lehet usb tápkábellel járatni, ami nem normál usb kábel, hanem csak egy két pólusú dugó. Ebben az esetben az usb adatvonalak nincsenek bekötve, csak a táp és a föld.
Ez is csak amiatt működhet,mert nem figyeli, hogy mi van rákötve, csak azt, hogy nem haladja meg a max áramot.

A kábellel kapcsolatban: Jelen esetben rossz ötlet a legolcsóbb összetevőt hátra sorolni a hibakeresésben úgy, hogy a többi gyanúsított nagyságrendekkel drágább.
Arra, hogy más gépen ment az lehet az indoklás, hogy ott magasabb volt az usb tápfeszültsége egy picivel, mint nálad, és ez épp elég volt, hogy menjen. Egy-két tizedet simán eltér minden tápfesz a néveleges értéktől.

(#10) Speccymaster válasza Speccymaster (#9) üzenetére


Speccymaster
csendes tag

Itt egy kapcsolás ilyen USB tápvezérlő elektronikára. Valami ilyesmi van megvalósítva minden alaplapon. [link]
Bal oldalon Agnd a föld V+ a tápról az 5V. Jobb oldalon a két-két kimenő táp.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.