2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Életmódváltás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Életmódváltás az egészség jegyében. Én is abba a hibába estem, mint sokan mások elhanyagoljuk a testünk, és ennek bizony túlsúly lesz a következménye. Hiszen a napi meló előtt, vagy után az embernek nincs kedve mozogni, inkább némi kikapcsolódásra vágyik. Ezt tetőzi az egészségtelen táplálkozással. Hát eljött az az idő, amikor meg kell hoznom komoly döntéseket.

Hogyan is kezdjünk bele? Én két részre bontottam a dolgot az első a táplálkozás. A mai rohanó világunkban nem igazán szakítunk erre időt, kevésszer eszünk, de akkor sokat. Ez így nem jó! Napi 2-3 táplálkozást felviszem 5-re, de alkalmanként csak keveset. Reggeli (legfontosabb), tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora.
Persze nem csak az a lényeg, hányszor, ha nem hogy mit, ez nagyon lényeges szempont. Először is meg kell vizsgálnunk mi hizlal, vagy egészségtelen. Cukor, szénhidrátok, transz-zsírok (nem mindegyik!) Ezeket próbálnám elhagyni, vagy minimalizálni a bevitelét. Édességek, cukrozott üdítőitalok (még a gyümölcslevek is), tésztafélék, fehér kenyér, egyes tejtermékek, mint a vaj, margarin. Vörös húsok. Na igen ez egy érdekes történet. Ugye sokan fújtak ezekre a húsokra, mondván egészségtelenek, de a legújabb kutatások szerint ez nem egészen van így, nyilván a zsírban tocsogó rész annyira nem jó. Ennek ellenére mivel általában ezek nehezebben emészthetőek részben elhagynám a fogyasztásukat. És inkább a szárnyas félék szálkásabb mellhúsa, meg hal ami kitenné a húsigényemet. Nem áll szándékomban vegetáriánus étrendre átállni, a véleményem szerint kell az állati fehérje, amit a vegák nem igazán tudnak bevinni. De akkor mit is együnk? Az egy külön témát érdemel.

A történet másik része a sport, rendszeres testmozgás. Sokan állnak neki nagy hévvel fogyókúrázni, de nem vagy csak keveset mozog. Ezzel elérhető némi eredmény, de az évek, évtizedek alatt lerakodott zsír réteg nem fog csak úgy magától elillanni sajnos. azt néhány hét szenvedés után feladja, és a ledobott néhány kiló helyett még fel szed többet is, mint ami volt eredetileg. Viszont a zsírégetéshez egyáltalán nem mindegy milyen az a mozgás. Felülések, fekvőtámasz, torna, súlyzózás nem elég! Zsírégetésben a hosszabb, monoton mozgás a kulcs. Tehát futás, kerékpározás, úszás. Az utóbbi kettőt azt hatékonyabbnak mondják a sima futásnál. És ezeket kell napi rendszerességgel csinálni, sokan itt buknak el, mert fárasztó, és kitartást igényel. Meg kell próbálni átszellemülni hozzá. Nem egyszerű, de ez is a dolog része.

Persze vannak olyanok, akik szinte bármennyit is esznek soványak maradnak. Ezt génekkel, hormonokkal lehet magyarázni, jó nekik, de ettől még senkinek sem árt a mértékletesség. :K Sajnos én nem ebbe a csoportba tartozom, de igyekszünk tenni érte.:)

Hozzászólások

(#1) lapa


lapa
veterán

"egyes tejtermékek, mint a vaj, margarin."

hátööö. amúgy szerintem a vörös hús nem gyilkos. cukor meg kenyér bevitel a fő gond szerintem.

érdekes kérdés még, hogy mindenféle zöldség-gyümölccsel valamennyire tudod telíteni a hasad és kevésbé vagy éhes. bár nekem ez inkább a reggeli almánál-répánál műx, mint az esti salátánál.

(#2) Cyberpunk válasza lapa (#1) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Írtam is, hogy eltúlzott a nyafogás miatta, tudományos kutatások is ezt igazolják, hogy kár a pánikért.:D

A lényeg sokszor keveset, hogy ne legyél éhes, mert akkor jön a zaba. ;]

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#3) Dluinet


Dluinet
nagyúr

a margarin nem tejtermék, és nem is lehet összehasonlítani a vajjal

"Mindig is első szerettem volna lenni!" - II. János Pál pápa

(#4) Cyberpunk válasza Dluinet (#3) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Tudom, de egy kalap alá vettem.

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#5) oszi666


oszi666
őstag

Érdekes, mennyien fújnak minden tudományos alap nélkül a vörös húsokra. És igazad van, nem a voros husok rosszak altalaban hanem a zsirban dagonyazo resze, a kedvencem. Az sem mindegy persze, hogy a hus milyen modon tartott allatbol szarmazik. Tul sok mindenre kell figyleni :(
En meg azt tudnam javasolni, hogy azonnal hagyd abba az evest, ha kezded magad csak egy picit is jollakottnak erezni, illetve este het utan ne egyel. Allati nehez megallni mindkettot.
Sok sikert., :)

It is not birth, marriage, or death, but gastrulation, which is truly the most important time in your life.

(#6) Cyberpunk válasza oszi666 (#5) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Kösz. Igyekszek nem későn vacsorázni, de van aki szerint aktivitás vége előtt 2-3 órával még mehet.

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#7) lapa válasza Cyberpunk (#6) üzenetére


lapa
veterán

mondjuk ezt sose értettem, minden állat azzal kezd, hogy alszik egy jót kaja után, mert akkor gondolom hatékonyabban tudja az erőforrásokat (vér etc) az emésztésre használni.

persze ha ez a hatásfok-növekedés "túl hatékonnyá" tesz, akkor nyilván 1st world problemünk van.

[ Szerkesztve ]

(#8) randras


randras
veterán

Nos. Hasonlóra akarom rászánni magam, a változatosság kedvéért pedig rögtön leszoknék a dohányzásról is. :(

(#9) Cyberpunk válasza randras (#8) üzenetére


Cyberpunk
félisten

Én már másfél éve nem szívok szerencsére. :D Ez volt az első lépés a jó út felé. :)

"You said you'd always be there for me.... but you're not..."

(#10) randras válasza Cyberpunk (#9) üzenetére


randras
veterán

Én is leszoktam már kétszer... :U

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.