Mióta is járok minden héten egyszer ugyanazokkal ar arcokkal focizni? Talán 2002-ben kezdtük, s azóta töretlen a lelkesedés. Néhány ember lemorzsolódott, újak jöttek helyettük, de együtt öregszünk, viszont a játék szeretete állandó. És ennyi év után már nagyon ismerjük egymást, vannak jellegzetes karakterek. Bemutatnék pár arcot, szerintem minden kispályás csapatnál megvannak ezek a típusok.

A szakértő lúzer
Az egyik kedvencem. Majdnem mindig jön, pontosan, időre, tutira van valami meze, pöcsöl még a lábszárvédővel is, pedig soha nem rúgjuk szét egymást, nyilván. De neki kell a profi-feeling miatt, meg kenegeti is magát Richtofit cuccal, mert "tudod, a múlt héten ráhúzódtam a régi sérülésre", aminek olyan szaga van, hogy menekül az öltözőből minden élő ember, plusz az esetleges növények is. A pályán nem mozog rosszul, de valamitől mindig ő lesz a balfasz a végén, rajta megy el az utolsó passz, mellélövi az üreskaput, őt szerelik utolsó emberként. Nem jó vele lenni, pedig a beszólogatásokat, vicces sértéseket zokszó nélkül tűri. Ha le kell ülnie a padra mondjuk csere miatt, akkor ha valakit talál, biztos elemzi a "csapat" játékát és pontosan tudja, hogy mit kéne tenni, de senki sem veszi komolyan.

Az öreg
Kezdetek óta lejár, egyre gyakrabban ő írja meg az emlékeztető körlevelet, mindenkit ismer, tudja, hogy hányan leszünk, kik jönnek. Intézi a labdát, a pumpát, kinyittatja a portással a szertárt, ő hozza a létrát, ha valaki úgy felrúgja a gerendák közé a bogyót, hogy nem esik le magától. Sokat bíbelődik az öltözőben, mire kijön, már megy a játék, nem baj, játszatok csak, majd beállok, ha elfárad valaki, ha beáll, akkor 10 perc múlva önfeláldozóan rohan le, hogy én már eleget futottam, aztán beáll megint. Játékstílusa jellemzően az, hogy forintos labdákat osztogat középpályáról, néha felfut, végig beszél, szidja magát, mindenkit felsegít, aki elesik, mindenkit becenéven szólít, ha véletlenül rossz ütemben lép oda, akkor láthatóan bántja, hogy kellemetlenséget okozott.

A hisztis cselló
Fullos szerelésben lép pályára, valamelyik európai nagycsapat komplett meze rajta feszül. Jó érzékkel ér labdához, amitől nehezen szabadul, teszi-veszi, átlépi, kicselez 4-5 embert, néha hátrafelé is halad, a passzolásra sokszor konkrétan fel kell szólítani. Ha valaki hozzáér cselló közben, akkor eltaknyol, először csak rosszallóan néz, csóválja a fejét, a sokadik alkalomnál már hisztizik, veszekszik, szélsőséges esetben hazamegy, és beleszarik, hogy nélküle pontosan kilencen maradunk, ami szívás. Amilyen nagy cselmester, hamar elfárad, egy idő után már csak alibizik elöl.

Pocakos center
Ki sem néznéd belőle, hogy mennyire labdabiztos. Masszív gyerek, ha az utcán szembejön, azt mondanád, hogy husi, ehhez képest a pályán egy ideig tényleg lelkesen fut. Nem védekezik, ő gólokat lő és elöl várja, hogy kiszolgálják, ami miatt vesztésre álló csapatnál gyakran kerül konfliktusba a rendre hátraérő csapattagokkal. Ha viszont nála a labda, akkor kapura tör, egy csele van, de az mindig bejön, pontosan és erősen lő. Ha elfárad, akkor sem jön le, viszont negyedórával a vége előtt már menne, mert totál kikészül.

A kicsi
Nyolc éve is pont ugyanilyen kis termetű volt, pont ugyanilyen gyors és fürge. Mindezek mellett nagyon szerény, kapuba is beáll, ha kell, le is ül, ha van csere, sosem reklamál, sokat passzol, jó vele játszani. Elsimeri és gratulál másoknak egy-egy szép cselhez, lövéshez, halkan bíztat, integet, hogy menjél előre. Ha nála a labda, akkor úgy érzed, hogy nem lehet tőle elvenni, pedig de. Ha nézed, az a benyomásod, hogy baromi jól játszik, és mégis rendre a vesztes csapatban találod meg, ennek okát komoly szakemberek sem tudták még megfejteni. Végigfutja a teljes meccset, és akkor is elégedetten jön le, ha 20:0-ra kapott ki a banda.

A professzor
A társakhoz képest kicsit idősebb arc, nagyon elegáns játékkal. Az öltözőben visszafogott poénokkal véteti észre magát, a pályán tanárian játszik, remekül beosztva az energiát. Nem bonyolódik felesleges cselekbe, mindig passzol, amikor kell, jól helyezkedik, de védekezésben nem erős. Kemény, határozott, de szabályos, hosszú ideig bírja saját eredménytelenségét is akár, de van egy pont, ahol elszakad a cérna. Esetünkben a fiatalember konkrétan egy teljes idényt volt kénytelen kihagyni, miután sokadik ajtó-ablak helyzetét is kihagyva, magát szidalmazva, dühében egy pálya széli padba rúgott tiszta erőből, amelynek bokatörés lett a vége.

Az örök önző
Jó fizikumú gyerek, félelmetes lövőerővel, félelmetesen pontatlanul. Ő az, aki a kapuhoz legközelebbről tartja a pályáról legmesszebbre kilőtt labda világcsúcsát, egy komplett villamosremízen átküldte a bogyót. Ha hozzákerül a labda, akkor megindul előre, kis szerencsével mintegy 37 csel után valahol félpálya körül tisztára játsza magát, addigra el is fárad, úgyhogy rálövi: ritkán megy be. A passzolás a legritkább esetben része játékának. Miután egymagában akarja végigfutni a pályát a labdával, ezért 10 perc alatt elfárad, ami annyit változtat játékán, hogy a hozzá kerülő labdát a továbbiakban minden tökölés nélkül egyből rálövi, legyen bárhol is a pályán.

és én
Kissé már dagadt, de még mindig lelkes, cselkedvelő arc vagyok. Csak azért viszem be két ember közé a labdát (miközben negyvenhárom tiszta helyre passzolhatnék), mert ki akarom próbálni, hogy el tudom-e fektetni őket (nem), gyakran operálok sarokkal, meg kifacsart mozdulatokkal. Mindig úgy néz ki, hogy a következő pillanatban eltaknyolok, ezért óvatosan jön oda az ellenfél, de pont ez a trükk, mégsem taknyolok el. Ma már fáradok hamar, de erre szerencsére én is rájöttem, egyből ülök le, ha nincs erőm visszaérni védekezni. Helyzetkihasználásom alulról közelíti Torghelle Sándort, minden negyvenharmadik próbálkozásomból lesz gól. Utolsó passzokat szeretek adni, ebben azért valamennyi sikerélményem nekem is van. Akkor cseszem fel az agyam, ha komolytalanná válik a játék, mert nem ezért jöttem le.