Szerző: BITBOYS | Dátum: 2010-01-27 10:59 | BITBOYS oldala | Hozzászólások (38)
Mintha egész életében ralizott volna

Kimi Raikkönen a finnországi edzésen nagyon elemében volt, a korábbi néhány másodpercben látottakat hozta folyamatosan.
Rövid, de annál ütősebb videó került fel az internetre hétfőn Kimi Raikkönen első rendes ralitesztjéről, és kedden jött a folytatás, amin hétszer annyi ideig száguld a Citroen C4-essel.
Rengeteget ugrat, csúszkál, a motorhang alapján nem fogja vissza magát, bár első versenye csak pénteken kezdődik.
Korábban azt mondta, semmiképp nem várja magát dobogóra, már a negyedik helynek is örülne, de az újabb videóból ítélve talán nem is lenne meglepetés, ha már ezen a hétvégén, a Lappföld-ralin, sőt, ha az első vb-futamon, a Svéd-ralin ott találná magát.
Ahogy navigátora, a tapasztalt Kaj Lindström mondta még tavaly: ”Azért ne felejtsük el, ő egy nagyon jó kis autóversenyző”.
Tavaly Lappföldön egy Fiat Puntóval 13. lett, most övé lesz a mezőny egyik leggyorsabb kocsija, míg a másikkal márkatársa, Dani Sordo indul.
Forrás: zIndex
Hivatalos: Raikkönen visszatér a Renault-nál

Ráadásul ide: Lotus
Azért elég durván csapatja neki..
Ha jól látom az egy C4?
Sony PSP Slim & Lite + 8Gb, Nokia N Series 73 + 2Gb ¤¤ Steam: hayhap4pa ¤¤ Bad Company 2 : Hayh4

de az F1-ből nem szállt ki.. vagy igen?
HP EliteBook 8440p + iPhone 4S
Egy évre biztosan otthagyta.
gamerkiller Ez egy állat, remélem kibírja a Citroen 
http://www.soulgood.com/ (NYC)
Ha nem is az egész Citroen, de azért a váltónak biztos jót tesznek ezek az ugratások.. Szegény.. Autó.. 
Sony PSP Slim & Lite + 8Gb, Nokia N Series 73 + 2Gb ¤¤ Steam: hayhap4pa ¤¤ Bad Company 2 : Hayh4
[A Ford versenyzői nem tartanak Räikkönen-től ]
http://www.soulgood.com/ (NYC)
Ebböl a videobol nem nagyon derul ki hogy mennyire jo a többiekhez kepest, de a tavalyi eredmenye meg az hogy most a legerösebb autoval indul eleg biztato.
Nem vagyok egy nagy ralifan, de ezek a finn erdei utak "kerik" hogy az ember gyorsan menjen rajtuk ![;]](/dl/s/v1.gif)
Don't go home! Many people have died there!
Ilyet én is megyek ám egy dácsiával

Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/
És ki lenne a mitfárer?
Asszony? 
http://www.soulgood.com/ (NYC)
Olyan még nincs. Valszeg apám. 
Pár éve egy erdei úton felmentem egy hídpadka-szerűségre... Épp indultam, és a kuplunggal voltam elfoglalva, a kormányt meg nem tekertem vissza... Még pár centi, és a kocsit orral belezuhant volna a patakba....
Azután fél évig nem mertem kérni a kormányt 
Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/
Go Kimi Goooooooooooooooooooo!!!! 
An tan ténusz, szó raka ténusz, szó raka tiki-taka bim-bam busz.....
Végre vigyorog 

http://www.soulgood.com/ (NYC)
Te jó ég, mi van vele
Just because I don't care, doesn't mean I don't understand!
Nem tudom, lehet csak makett 
http://www.soulgood.com/ (NYC)
Meglehet, főleg, hogy eddig kb. 3-szor láttam éppen hogy mosolyogni (az egyik amikor vb lett
)
Just because I don't care, doesn't mean I don't understand!
Akkor megtört a jég(ember) 
http://www.soulgood.com/ (NYC)

De aztán lehet jobban érzi magát rally-ban és mire visszatér F1-be megtanul mosolyogni.
Vagy csak sok az északi 50%-os nedü
Just because I don't care, doesn't mean I don't understand!
lehet.
de attól még futamonként lebont egy citroent 
FERZON DroidTV - Android-os médialejátszó a PH!-n csak tőlem | Android-os Tablet PC-k magyar nyelvvel, GPS-sel és 3G-vel is!!! > Hirdetéseim: http://href.hu/x/duqu
Raikkönen: Nem nagy cucc visszaszokni
http://www.soulgood.com/ (NYC)
Laza a fagyis srác!
Just because I don't care, doesn't mean I don't understand!
Jah aztán majd ő is úgy jár mint szegény Sumi 

Latom az arcbol nem vesz vissza. 
Nem baj, legnagyobb forma, remelem versenykepes lesz jovore a csapata. 
Raikkönen: A rali nehezebb az F1-nél
http://www.soulgood.com/ (NYC)
2 évet hagyott ki, mivel 2009 végén vonult ki az F1-ből.
Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy mit fog produkálni, mert az első futamától kezdve az egyik kedvencem (20 évesen egy Sauber volánja mögött, az első versenyén 6. hely, mindezt úgy, hogy csak ideiglenes rajtengedélyt kapott, mert mindössze 13 forma autós futamon indult és a futam előtt fél órával a lakókocsijában találták meg, ahol éppen édesdeden aludt).
[ Szerkesztve ]
Hogyan mutatsz tükröt, egy tükörnek?
Kimi volt a legjobb a mai teszten 
http://www.soulgood.com/ (NYC)
Napi régész.
Mindenki hülye a maga módján. || Eladó cuccok: Sony Ericsson Xperia Mini White (ST15i),PS2 játékok, bazár >>> http://href.hu/x/h3kj <<<
Imádom a tagot. Ha van alatta egy normális gép és motiválja is valami, akkor kinyomja a szemét a kocsinak. Idén újra megnézem a legtöbb futamot, miatta. Tavaly nem volt semmi számomra, ami miatt érdemes lett volna nézni.
"- Szolgának jó leszel, de sokat nem érsz, Túl büszke a szemed, és furcsán beszélsz."
Ezzel én is így vagyok. Lesz anyázás az idei futamok alatt.. 
(#25) EczkE: Fejtsd ki bővebben, nem vágom..
[ Szerkesztve ]
http://www.soulgood.com/ (NYC)
Napi troll. 
Egy régi, elsülyedt topikor upoltál azzal, hogy írtál bele. 
Mindenki hülye a maga módján. || Eladó cuccok: Sony Ericsson Xperia Mini White (ST15i),PS2 játékok, bazár >>> http://href.hu/x/h3kj <<<
Ez nem igaz, visszamentem érte az időben 
Különbenis ez egy friss topik, aktuális cikkel 
http://www.soulgood.com/ (NYC)


...és az újság melyik rovatát szereti a legjobban? - Hát azt a... a... szókincsfejlesztőset... azt nagyon... nagyon... ööö...naaaagyon...
aztán majd jön Vettel.
A barátok olyanok mint csillagok az égen...sok van belőlük de kevés ad a söréből...
És lebőg ![;]](/dl/s/v1.gif)
"The time you enjoy wasting, is not wasted time."
btw...hol van? 
A barátok olyanok mint csillagok az égen...sok van belőlük de kevés ad a söréből...
És mit tud Vettel amit Kimi nem?
http://www.soulgood.com/ (NYC)
Vettel semmi különöset...de Newey nem a Lotusnál van. ![;]](/dl/s/v1.gif)
A barátok olyanok mint csillagok az égen...sok van belőlük de kevés ad a söréből...
Hol mi holmiii? 
http://www.soulgood.com/ (NYC)