2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

2. Retro Számítógép kiállítás! Gyere el

Írta: | Kulcsszavak: kiállítás . retro számítógép kiállítás

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szűk 1 évvel ezelőtt tartottam meg az első BRSZK Party-t, azaz a Bacsis Retro Számítógép Kiállítását

És már akkor tudtam, hogy még mielőtt hosszú távú következtetést vonnék le, illetve hogy eldöntsem, akarom-e én ezt csinálni, mindenképpen szeretnék rendezni egy második kiállítást is. Persze azt már úgy, hogy az első után levonom a tanulságokat, hogy miként lehessen majd a másodikat még jobbá tenni.

Amint vége lett az első kiállításnak, én már friss ötletekkel, és tanulságokkal pakoltam haza, majd kezdtem a felkészülést a következőhöz, azaz arra ami most lesz hamarosan.

Igen, lényegében tavaly óta, azaz egy éve, kisebb nagyobb intenzitással, de folyamatosan készültem, illetve készülök erre, a második kiállításra.

A cirka 1 éves felkészülésem azt eredményezi, ha a jó Isten is úgy akarja, közel dupla akkora gépparkkal fogok várni minden kedves érdeklődőt, ami majdnem 20 asztali, és több mint 20 laptopot jelent a 80-as 90-es, és a kora 2000-es évek-ből, és természetesen ezúttal is minden gép kipróbálható lesz.

A helyszín nem változott a tavalyihoz képest, továbbra is Füle Széchenyi I. u. 36, művelődési ház

Az időpont pedig: 2016. Május. 14-15-e

Azaz, eme sorok publikálásakor még van cirka 1 hónap a műsorig, tehát szerintem neked, kedves olvasó, bőven van időd, hogy megszervezd a programod, hogy el tudj jönni a kiállításomra :-)

Mivel nekem is már csak 1 hónapom maradt hátra, így a következő 1 hónapom igen zsúfolt lesz. Minden perc szabadidőmet arra fogom ráfordítani, hogy a kiállítandó gépeket teljesen rendbe rakjam, át ellenőrizzem, letisztítsam, meg úgy bármit elvégezzek rajtuk, hogy minél inkább kiállítható formába hozzam azokat.

A kiállítandó gépekről előzetesen annyit osztanék meg, hogy a tavaly megjelent gépek 99%-a biztosan ki lesz állítva idén is, de mivel, ahogy fentebb is írtam, közel kétszeres gépparkot szeretnék kiállítani, így aki tavaly ellátogatott, az is bőven fog idén is igazi különlegességeket látni, amik nagy részéről amúgy már korábban készítettem bemutatókat

Szóval elérkezett a célegyenes, rákapcsolok, hogy minél színvonalasabb kiállítással kedveskedjek idén is nektek, és reménykedek abban, hogy minél többen megtiszteltek a látogatásotokkal

Hozzászólások

(#1) FID


FID
őstag

Én úgy tudtam, hogy ezen a dátumon képkiállítás lesz ;]

Youtube: Casemod FID Facebook: Casemod FID

(#2) bacsis válasza FID (#1) üzenetére


bacsis
Közösségépítő

így van :K meg lehet csodálni Windows 3.1-től Windows 7-ig az összes alapértelmezett desktop hátteret :)

(#3) Fücsök007


Fücsök007
őstag

Országjárás mikor lesz? :))

(#4) bacsis válasza Fücsök007 (#3) üzenetére


bacsis
Közösségépítő

tervben van :B
de minden ennek a a kiállításnak a függvényében fog a későbbiekben alakulni :)

(#5) Sanchez638


Sanchez638
addikt

Most már legalább tudom majd az utat. :D És nem lesz eltévedés.

Utalásnál mindig írj tárgyat. Számom az adatlapomon. Privát számot nem veszek fel!

(#6) JetiRulez


JetiRulez
őstag

Na! Lehet, hogy pont azon a hétvégén vagyok Szabadifürdőn. :) Akkor lehet, benézek. Rosszabb esetben következő hétvégén vagyok ott és akkor egyáltalán nincs esély rá. :(

"Nem tudom, hányas a kabát nekem, Kakaógengszter rég a nevem, mint az a napközis, ki jól lakott..."

(#7) Eastman


Eastman
őstag

Igazi beltéri, fedett program. Gyertek...!

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.