Minden egy történetíró versennyel kezdődött. A feladat világos volt: öt megadott szóból kerek sztorit eszkábálni. Csavartam egyet a dolgon, és a következő öt szóból megalkottam a folytatást. És megint. És megint... Egészen addig, amíg az íromány Wordben összeszedve hat oldalt tett ki 11-es betűmérettel. Ennek köszönhetően most itt van, teljes pompájában, egyetlen betű módosítása nélkül publikussá teszem.
A kötelezően felhasználandó szavakat félkövérrel jelöltem, az újabb és újabb folytatásoknak pedig új bekezdést nyitottam, az átláthatóság végett. A szóismétlések a történet folytatásos jellegére vezethetők vissza.
A vége táján fellelhető enyhe erotikus tartalom miatt az ilyesmire nem felkészülteknek az olvasást nem ajánlom, egyébként jó szórakozást kívánok!

* * *

Az öreg Barkas recsegve megállt. Sanyi még néhányszor megpróbálta beindítani, majd kénytelen volt heves szitkozódásai közepette belátni, hogy agyonstrapált járműve nem viszi tovább. Kiszállt szemügyre venni a helyzetet. A leharcolt jármű menthetetlen volt. A motor felforrt, a kerekeket csak a vakszerencse tartotta a helyükön, és a differenciálművel is volt valami gubanc, amit Sanyi a sok elfogyasztott sör hatása miatt nem tudott megállapítani. Egyvalamit tudott biztosan. A kanyargós erdei út szélétől sokáig tart hazajutni. Elindult hűséges beagle kutyájával, hátha segítőkész emberekre lel a közelben. Az út kihalt volt, azonban nem sokkal messzebb civilizáció nyomait vélte felfedezni. A hegyoldalban egy feltehetően elhagyott bánya bejárata tátongott. Ha embereket nem is, de szerszámokat, amelyekkel autóját megjavíthatná, esetleg találhat. Elindult hát a bánya mélye felé. Sötét volt, ráadásul a sör eléggé a fejébe szállt már ahhoz, hogy nehézkesen lépkedjen a köves talajon. Különös hangokat kezdett hallani. Először azt gondolta, biztosan hallucinál, azonban kutyája visszhangzó ugatása ezt cáfolni látszott. "Ha legalább egy csúzli lenne nálam...!"

Sanyi, hűséges kutyájának szimatára hagyatkozva tovább botorkált a sötétben. A bánya falát tapogatva keze valami szokatlanhoz ért. A különös tárgy finom faragása határozottan megkülönböztethető volt a kőfal érdességétől. Habár hősünk nem volt egy Einstein, és tudata is erősen alkohol hatása alatt állt, mégis hamar rájött, hogy egy régészeti ásatás közepén áll. Hirtelen vakító fény öntötte el az alagutat. Alig tudott feleszmélni, máris négy rosszul öltözött alakot pillantott meg maga előtt, kezükben vascsövekkel, késekkel, és egyéb rögtönzött fegyverekkel.
- Á, a kvadráns! Szóval ez lenne az - szólalt meg a Sanyihoz legközelebb álló, kócos hajú tag a hatalmas műtárgyat figyelve. - És te, szép öcsém, ki a fene vagy?
Sanyinak összeszorult a torka. Itt bizony lincselés lesz.
- Hát ööö, én csak...
- Nézzétek, hogy sziporkázik! - szólt gúnyosan a bandavezér, mire hangos nevetés tört ki a mögötte állók között.
Sanyi utolsó remény gyanánt beletúrt kabátja zsebébe. Legnagyobb örömére a pár darab papírzsebkendő és az összegyűrt sörösdoboz mellett egy borotvapengét talált.

A következő bekezdés Jester01 társszerzőm kiegészítése:
Bár a szüleik többször a lelkükre kötötték, hogy ne menjenek az elhagyott bányához, a négy rosszcsont gyerkőc amikor csak tehette mégiscsak a dohos földalatti járatokban ütötte el az időt. Különösen jólesett odalent hűsölni az olyan forró nyári délutánokon mint a mai is volt. Amikor elunták a felfedezősdit vagy a fogócskázást, előkerült Peti szép nagy csúzlija és sörösdobozokból készített építményekre lövöldöztek. Már épp indulni készültek hazafelé, amikor motoszkálásra lettek figyelmesek – valaki más is volt a bányában rajtuk kívül! Ettől kicsit megijedtek de egymást bátorítva végül óvatosan lopakodva mégis a zaj irányába indultak. A félhomályból lassan két alak tűnt elő, elsőként egy beagle majd egy ember. Feri kapcsolt leggyorsabban és odasúgta a többieknek: Ez Sanyi és a kutyája! Jól ismerték Sanyit és tudták róla, hogy néha furcsán viselkedik bár nem igazán értették, miért. Most is ilyen alkalom lehetett, mert Sanyi éppen átszellemülten tapogatott egy kimustrált differenciálművet ami a falhoz volt támasztva. A srácok úgy gondolták jó hecc lesz ha ráijesztenek egy kicsit. Felkaptak néhányat a szerte-szét heverő vasrudak közül és hirtelen előugrottak, zseblámpával Sanyi szemébe világítva...

Sanyi hirtelen, alkoholgőzös vad vigyorral az arcán előrántotta zsebéből a borotvapengét, amivel együtt a sörösdoboz és a papírzsebkendők is kiestek. Ettől a jelenet sokkal inkább viccesnek, mint félelmetesnek hatott a kölykök számára. Hirtelen dobhártyaszaggató robajlás törte meg az alagút csendjét. A négy fiatal suhanc reszketve rohantak a bánya bejárata felé, nem tudva, hogy a hegy másik oldalán áthaladó dízelmozdonyt hallották. Sanyinak több idő kellett ahhoz, hogy reagálni tudjon. A zaj elmúltával intett hűséges kutyájának, majd ő is a fény felé indult.
Folytatva sétáját a hegyi úton, örömmel vette észre, hogy legjobb barátja, Lajos közeledik felé szokásos, olajfoltos munkaruhájában. Lajos ugyanis halberstadti vasúti kocsikat szerelt a közeli MÁV telepen.
- Hogy kerülsz te ide? - kérdezett rá meglepetésében a munkától koszos szerelőre.
- A feleséged hívott, hogy eltűntél. Úgy látszik, nem kell sokáig keresselek. Legalább szólhattál volna, szegény halálra aggódja magát.
- Lemerült a mobilom.
- Gyere, van nálam töltő.
- A kocsim is tönkre ment. Hazavinnél?
Az öreg barát halvány mosolyán látszott, hogy számított a kérdésre.
- Már épp fel akartam ajánlani. Nem szép dolog így egyedül hagyni az asszonyt szó nélkül. Ráadásul részeg vagy. Ezek után legalább egy eperfagyit vinnék neki a helyedben.

Sanyi, és barátja, Lajos átvágtak a síneken, ahol a javításra váró szerelvények rozsdásodtak. A telephely túlsó végén lévő irodába léptek be, ami Lajosé volt. Apró helyiség volt, mindössze egy íróasztal, egy ütött-kopott vasszekrény, egy kis hűtő, és egy régi kanapé fért el benne, éppen hogy bezsúfolva. A bútorok, és az omladozó vakolat szocialista korokat idéző állapotától csak az íróasztal melletti fénymásoló ütött el.
- Ülj csak le - mutatott Lajos a szakadt kanapéra. Sanyi megpróbált egy olyan helyet keresni rajta, ahol még látszódtak az egykori bélés maradványai, de miután megállapította, hogy ez lehetetlen, végül az ülőalkalmatosság karfájának támasztotta fáradt testét. Hű kutyája az ajtó mellett heveredett le.
- Kérem a mobiltelefonod - szólt ismét Lajos.
- Minek?
- Azt mondtad, lemerült. Feltöltöm.
Sanyi egykedvűen átnyújtotta az eszközt. Hangulatára egyre erősebben rányomta bélyegét erősödő fejfájása, és a kerozinra emlékeztető szag, ami az irodában terjengett. Lajos számára egyre feltűnőbbé vált barátja savanyú arckifejezése.
- Mi a baj, mesélj! - kérdezte, miközben leült mellé egy székre, amit az íróasztal mögül húzott elő. Sanyi ránézett, majd kajánul elvigyorodott.
- Van még abból a tegnapi híres kakasherepörköltedből?

- Nincs, még tegnap elfogyott - jelentette ki Lajos, miután a régi hűtőbe dugta a fejét. - Esetleg egy kis főtt tojást adhatok.
- Á, nem vagyok éhes - válaszolt Sanyi a fáradtságtól és az egyre erősödő fejfájásától egyre lentebb csúszva a szakadt kanapén. - Csak kíváncsi voltam.
Lajos becsukta a hűtő ajtaját, majd leakasztott az egyik gerendából kilógó szögről egy vontatókötelet, majd a kijárat felé indult.
- Gyere, nézzük meg, hogy van az öreg Barkas!
Sanyi nagy nehezen feltápászkodott, majd a két jó barát elindult visszafelé a hegyi úton. Lajos közben elővette csutoráját, rágyújtott, majd dalolni kezdett.
- Jaj, csak ezt ne! - szólt közbe Sanyi. - Így is széthasad a fejem.

Megérkezve az öreg Barkashoz a két jó barát kiszállt Lajos autójából. Lajos rögtön elkezdte felmérni a helyzetet.
- Ezzel csoda, hogy idáig eljöttél. Mikor vetted észre, hogy valami rossz?
- Ez a rozzant tragacs mindig is rossz volt. Bár igazán csak az alagút után kezdtem úgy érezni, mintha zselén csúszkálna.
- Értem - Lajos összeráncolta homlokát, miközben a hátán fekve becsúszott a jármű alá.
Sanyi, mivel nem volt műszaki zseni, nem tudta bővebben kommentálni a dolgot. Ehelyett inkább a nyakát zsiráf módjára nyújtogatva az eget kémlelte. A nap lemenőben volt, már a hold is látszott. Hirtelen csillaghullásra lett figyelmes.
"Kívánj valamit!" - gondolta magában. "A legjobban most egy sztriptíznek örülnék."

Az este közeledtével a szél is kezdett feltámadni. Sanyi lassú gondolatmenetét az ezüstfenyők susogása, és egy csapatnyi felröppenő galamb törte meg. Közben Lajos is előbújt az öreg járgány szétszedett motorteréből, kezében egy ismeretlen, rozsdás alkatrésszel.
- Hát, barátom, ez nem t'om, mi lenne, de szerintem ez is elromlott.
- Megnézhetnéd az interneten - vágott vissza Sanyi egykedvűen.
- Haha, nagyon vicces - reagált Lajos az útmenti erdőre, és az egyre sötétedő égboltra mutatva.
- Azt hittem, egy magadfajta ősöreg gépésznek nem kell telefonos segítség, hogy helyrepofozzon egy ilyen csotrogányt - magyarázta Sanyi gúnyos megjegyzését, láthatóan kevés sikerrel.
- Részeges sírásó létedre prédikálni nagyon tudsz.
Sanyinak az aznapi események után nem volt kedve még egy vitához a barátjával, így inkább gyorsan témát váltott.
- Meg tudod javítani?
Lajos arcán látszott, hogy tízig számol. Csak azután válaszolt, hogy az alkatrészt letette a földre a többi mellé.
- Talán. De nem most. Most ugyanis hazaviszlek.

A két barát csendesen töltötte a félórás utat Sanyi házáig. Lajos a vezetésre koncentrált, Sanyi pedig örült, hogy a fejfáfását nem kell értelmetlen beszélgetéssel erősítenie. Amikor megérkeztek, kiszállt az autóból, majd megköszönte a fuvart.
- Holnap találkozunk - búcsúzott el Lajos a lehúzott ablakon keresztül, miközben elhajtott.
Sanyi tántorogva bement a házba. Első úticélja a mélyhűtő volt, ahova még reggel elrejtett egy üveg Kőbányai Világost. A jégkockák közt kotorászva rövidesen meg is találta a fagyott sörösüveget, majd az étkezőasztalra tette felolvadni.
- Sanyi, te vagy az? - a női hang a nappali felől érkezett. Sanyi elindult, hogy üdvözölje feleségét, aki éppen a plazmatévében villódzó zenés műsort nézte. A nagy igyekezetben Sanyi majdnem felborította a folyosó szélén terebélyesedő cserepes dísznövényt. A következő mondat hatására azonban kénytelen volt megállni egy pillanatra.
- Ugye hoztál tonert a nyomtatóba?

A nappaliba éppen betoppanó Sanyin végigfutott a hideg. Az asszony kérdésének hatására hirtelen egy vámpír kriptájában érezte magát. Bár a kérdéses festékkazettát megvette, azonban az a lerobbant Barkasban maradt.
- Nem hoztál - vette tudomásul Anna (ugyanis így hívták Sanyi nejét) a tényeket Sanyi porhófehér ábrázatát fürkészve. Csalódott arcát látva Sanyi legszívesebben görkorcsolyára pattanva eliszkolt volna. Az asszony iránti szeretete, korgó gyomra, és másnapos fejfájása marasztalta, legfőképp az utóbbi kettő.
- Ne haragudj - nyögte ki végül nagy nehezen. - Van itthon valami kaja?
- Csipetke a hűtőben - hangzott az egykedvű válasz.

Sanyi kivette a hűtőszekrényből az ételt, majd komótosan hozzálátott a vacsorájához. Nem vette túl sietősre a dolgot, arra számítva, hátha ezzel elkerülheti nem túl barátságos hangulatban lévő felesége meteorzáport szóró tekintetét. Az étkezés befejeztével kibontotta az asztalon várakozó sört, majd lassan inni kezdte. Amikor elfogyott, elővett mégegyet. Majd mégegyet. Majd mégegyet...
Saját időérzéke szerint pár pillanat múlva a nappaliban lévő kanapén ébredt. A kikapcsolt tévé, feleségének hiánya, és az ablakon beszűrődő fények alapján hamar rájött, hogy átaludta az éjszakát. A következő dolog, amit észrevett, a nappali padlóján szerteszét heverő ruházata volt. A szobában szétnézve a dohányzóasztalon lévő négy üres sörösüveg, egy félig üres vodkásüveg, egy összegyűrt papírzsebkendő, és egy meztelen nőket ábrázoló üres DVD-tok látványa tárult szeme elé.
- Látom, jól szórakoztál az éjjel - hallotta maga mögül felesége kissé gúnyos, árnyalatnyi csalódottságot, és elkeseredettséget hordozó hangját.
- Ööö... - Sanyi nem volt képes bővebb reakcióra. Egyrészt az egyébként is lassú észjárása a másnaposság miatt mintha megállt volna, másrészt az asszony viharzó léptekkel átgázolt a nappalin, majd ki is ment, miután felkapta a pipereasztal mellé támasztott tűsarokkal ellátott lábbelijét. Miközben az előszobában felhúzta a cipőt, Sanyi, immár alsónadrágban odalépett hozzá.
- Reméltem, hogy tegnap józanul térsz haza, és esetleg egy kicsit velem is foglalkozol - szólalt meg Anna szomorú hangon, fél szemmel a nappaliban heverő zsebkendőre irányítva Sanyi tekintetét.
- Akár most is szívesen foglalkozom veled - válaszolt Sanyi hirtelen, miközben megpróbálta átölelni feleségét. Alkoholos állapota, és reggeli gyűröttsége miatt inkább úgy tűnt, mintha rá akarna dőlni. Az asszony azonban könnyedén ellökte magától.
- Nem lehet. Vár a színpad. Ma van a meghallgatás. Ráadásul bűzlesz az alkoholtól.

Az ajtó csapódása szilánkként hatolt Sanyi agyába. Egyedül maradt a hatalmas házban. Egy hirtelen gondolat hatására előkereste mobiltelefonját a nappaliban heverő nadrágja zsebéből, majd egy kis további italozás reményében barátja, Lajos számát hívta. Kicsengett, de nem vette fel. Délelőtt tíz óra is elmúlhatott már, Lajos ilyenkor minden bizonnyal dolgozik. Sanyi dühében bevágta a telefont a sarokba. Rájött, hogy szabadnapját egyedül kell töltenie. Körülnézett a szobában. Tisztuló fejének köszönhetően egyre világosabban látta, milyen rendetlenséget hagyott maga után. Legjobban mégsem ez bántotta, hanem a csalódás, amit feleségének, Annának okozott. Az italozás régóta bevett szokása és szenvedélye volt, ami miatt korábban is sokat veszekedtek, de most először úgy érezte, felesége nem iyen férjet érdemel. Elhatározta, hogy egyetlen varázspálcasuhintással rendet rak a lakásban és a saját fejében is. Elkezdett haditervet kovácsolni felesége újbóli meghódításához. Tudta, hogy a szokásos májkrémes kenyér vacsora nem lesz elegendő. Virágok kellenek, sok. És üveggyöngy. Anna ugyanis köztudottan szerette a csillogó dolgokat, és az eltúlzott díszítést a házban. Magára kapta hát Sanyi a ruháit, majd kiosont a házból megvenni a kellékeket.

Sanyi végül egy csokor virággal, és egy gyűrűvel tért haza, amire a nemrég kapott jutalmának egészét elköltötte. Nem maradt már sok ideje Anna érkezéséig, így a gyűrűt a pipereasztalra tette, a körömlakk mellé. A virágot az előszobában hagyta egy cédulával, melyre girbegurba betűivel azt írta: "Ne haragudj." A lakás kitakarítása után főzni kezdett. Habár a konyhaművészet nem tartozott az erényei közé, egy túrós csuszát azért még össze tudott dobni. Ahogy sejtette, Anna rögtön azután lépett be az ajtón, miután a gőzölgő ételt kiszedte két tányérba. Kirohant az előszobába üdvözölni feleségét.
Az asszony fáradt tekintete a cipője levétele közben a virágra, majd Sanyira tévedt.
- Az utóbbi időben hatalmas barom voltam - kezdett bele Sanyi a jól begyakorolt monológjába. - Kérlek, ne haragudj!
Anna szemében a meglepettség és a remény könnye csillogott. Nem is kellett több neki, egyből a férjének esett. Ajkaik vadul csüggtek egymáson, miközben Anna egyetlen zipzár lerántásával, és Sanyi segítő kezeivel megszabadult szűk kosztümétől. Az asszony egy játékos lökéssel eltávolította magától férjét, majd arcán sokat sejttető mosollyal a hálószoba felé szaladt. Derékig érő haja finoman hullámzott háta lágy vonalain. Sanyi újra érezte magában az égető érzést: ha létezik tökéletesség a világon, az csak Anna lehet. Követte hát a hálószobába. Mire odaért, addigra az asszony már elnyúlva hevert a franciaágyon. Nem is kellett neki több, fölé hajolt, majd ismét csókolni kezdték egymást. Anna elkezdte kigombolni Sanyi ingét, miközben ő lágyan végigsimította felesége testét. A formás, kerek mellek és az érezhetően nedves bugyi tapintása tovább növelték Sanyi érzetét, hogy nadrágjában fuvolát hordoz. Gyorsan meg is szabadította magát a még rajta lévő ruhaneműktől, majd folytatta a megkezdett munkát. Ajkaival egyre lejjebb vándorolt a nő testén, aki finom nyögdécseléssel jutalmazta férje tevékenységét. Mire elhagyta a nő hasát, és délebbre vette az irányt, addigra már mindkettejükről lekerült az összes ruha. Sanyi az asszony csinos combjait simítva, és a köztük lévő ellenállhatatlanul hívogató területet kényeztetve érezte, hogy minden készen áll arra, hogy egy fokkal továbbvigye az eseményeket. Ezzel láthatóan Anna is egyetértett, úgyanis egy határozott rántással magához húzta a férfit, tovább gyűrve ezzel a testnedvektől átázott lepedőt. Egyre gyorsuló ritmikus mozgásukkal házas életük eddigi legboldogabb pillanatait hozták el egymásnak. Tüzüket a remény éltette. A remény, hogy talán lehet még minden olyan, mint régen. Vagy ha olyan nem is, de legalább ez az éjszaka az övék volt. Csak az övék.

Hosszú évek óta ez volt az első közös éjszakájuk, és mindketten remélték, hogy nem az utolsó. Egymás karjaiban aludtak el.
Reggel Sanyi ébredt először. Az arcába tűző nap mindig kizökkentette álmából. Furcsa volt számára a szokásos másnapos fejfájása nélkül kimászni az ágyból. Egy visszafogott nyújtózás után tekintete alvó feleségére tévedt. Végigpörgette magában az éjjeli eseményeket.
"Bárcsak mindig így lenne!" - gondolta, majd hirtelen feleszmélt:
"Kávé!" - azzal a konyha felé vette az irányt.
Rég nem érzett jókedvét nem törte le az étkezőasztalon érintetlenül hagyott két tányérnyi túrós csusza, amelyben a tészta azóta nudlivá keményedett, a túró eredeti mivoltát pedig még egy jól fejlett riska tehén se lett volna képes felismerni. Bekapcsolta az előre bekészített kávéfőzőt, majd elvette mellőle a még előző nap ottfelejtett zsebnaptárját. Amíg a kávé készült, beleolvasott a tenyérnyi könyvecsékbe. Saját göcsörtös kézírásával ez állt benne:
"Április 19. Anna születésnapja!"
"Hoppá! Nem vettem ajándékot!" - Sanyi esze a megszokott italozás hiányának hatására egy fokkal gyorsabban vágott.
"A gyűrű épp jó lesz. Úgy lenne a legszebb, ha egy város körüli riksatúrán adnám oda." - majd a kávét két csészébe öntötte, és azokkal a kezében halkan visszaosont a hálószobába, ahol felesége már éberen várta.
- Bújj vissza az ágyba! - szólt Anna félreérthetetlenül jelezve szándékát.
Sanyi engedelmesen letette a gőzölgő csészéket az éjjeli szekrényre, majd becsukta maga mögött a szoba ajtaját.

* * *

A történet az :L topicban keletkezett a július havi feladványra szánva. Aki kedvet érez, hogy tollát forgatva, írói, netán költői tehetségét megmutatva, humorérzékét és fantáziáját nem szégyellve, baráti társaságban mókázzon, azt szeretettel várjuk.