A kezdetek

Mindig is szerettem kicsit elmenekülni az emberek elől, el a városból, egyedül vagy közeli ismerősökkel feltöltődni a zöldben. Mióta viszont a fővárosban dolgozom, az eddig megszokott hétvégi horgászatokra egyre kevesebb lehetőségem van. Régóta szemezgettem már a sport és kikapcsolódás célú túrázással, de valahogy eddig sosem foglalkoztam komolyabban a dologgal. Ezen a télen viszont nagyon elegem lett a városi forgatagból, tervezgettem, térképeket nézegettem, cikkeket olvastam.

Most pedig hogy eljött a tavasz (vagy valami olyasmi), nem volt más hátra, mint előre, induljunk hát!

Felszerelés

Első dolgom volt a Budai-hegység térképének egy megfelelő lábbelinek beszerzése - egy gore-tex cipőre, a Merrell Moab GTX-re esett a választás. Természetesen kütyü-mániám rávett egy kézi túra-GPS beszerzésére is, ő lett a Garmin Dakota 10. Előbbi kettő alapfelszerelés, utóbbi hanyagolható, de nagyon kényelmessé teszi az útvonal tartását és kincset is lehet vele keresgélni Térképeket a turistautak.hu-ról kapott.

Indulás!

Eredetileg ma, azaz május 12.-én, vasárnap reggel 9 körül terveztem az indulást. Mivel előző éjjel fél 3kor sikerült ágyba kerülnöm, így 9-kor még csak az ágyból kászálódtam kifelé . Az esős időjárástól tartottam egy kicsit, ezért úgy döntöttem hogy várok egy keveset, és közben erősen figyelem az időjárást. Végül 10 óra után már egészen kivilágosodott az ég, megérkeztek az első napsugarak is. elindultam hát.

A Széll Kálmán térre tartottam, ahonnan a 61-es villamossal jutottam el túrám kiindulópontjára a hűvösvölgyi végállomásra. Megkerestem a kék jelzést, és lendületesen indultam az erdőben kanyargó földúton. Az út első szakasza a lakott terület határán halad északkelet felé, kissé emelkedve, egészen a füves Hármashatárhegyi repülőtér széléig, ahol délkeletnek fordul és az erdő szélső fái között halad tovább.

A repülőteret elhagyva megérkeztem a Mátyás király vadaskertjének emléket állító táblához, majd tovább követtem a jelzést a - sajnos ma már "fejét vesztett" - Oroszlán-szikla, és tovább haladva az Árpád-kilátó felé. Ide terveztem az első pihenőt, így megebédeltem, megjutalmaztam magam egy csokival, csináltam pár képet és élveztem a kellemes napsütést.

A kilátót magam mögött hagyva kihaltabb utakon haladtam tovább - míg utam első harmadában igen sok kirándulóval, kerékpárossal, kutyasétáltatóval, nordic walker-el találkoztam, a kilátó után már szinte teljesen egyedül jártam az utat, továbbra is kellemesen haladós tempót tartva. Újra északkeletnek tartva, a Fenyőgyöngye fogadónál kereszteztem a Szépvölgyi utat, majd északnyugatnak fordulva rátértem a Hármashatárhegyre vezető szakaszra. Ez a rész elég kellemetlen, sziklás-kavicsos emelkedő - itt áldottam a túracipőt, egyrészt a talpa miatt, másrészt mert többször óvta meg a lábujjaimat mikor sikerült rendesen belerúgni egy-két kiálló sziklába. A csúcsra vezető út utolsó pár métere már keményen emelkedik, rendesen kimelegedtem mire felértem. A kopár csúcson igen erős szél fújt, leizzadva elég kellemetlen, felvettem a pulóvert és letelepedtem az egyik betonbunkerre szusszanni kicsit. Elfogyasztottam egy újabb "csúcs-csokit", tettem egy kitérőt egy kilátóhelyre, gyönyörködtem a panorámában, és lefelé indulva megkezdtem utam harmadik, utolsó részét.

Kellemetlen, meredek, sziklás lejtőn ereszkedtem már szélvédettebb részeken a Virágos-nyereg felé. Két kisebb réten átvágva érkeztem meg a Boróka büféhez, és sétáltam tovább a Csúcs-hegy északkeleti oldalán. A túrának ez a szakasza már folyamatosan, enyhén lejt. Teljesen egyedül, egy lélekkel sem találkozva haladtam az erdőben. Az egyik kanyarban a frászt hozta rám valami nagyobb ragadozómadár, ami pár méterrel előttem repült keresztbe az úton nagyjából fejmagasságban, egyébként teljes nyugalomban ereszkedtem tovább. Az utolsó pár kilométeren már kivágott fák, kutyaugatás, kerítések és sajnos szeméthalmok jelezték, hogy hamarosan újra visszatérek a civilizációba. Egy sorompó mellett fordultam rá a téglagyár felé vezető betonútra, ami egyenesen a Bécsi úthoz, a 218-as busz megállójához vezetett (a kék jelzés az Aranyhegyi-patak mellett balra fordulva, egy szekérúton folytatódik ), itt ért véget a mai közel 15 kilométer. Szinte pontosan 3 óra volt, kellemesen el is fáradtam közben, nagyon jól esett kiszakadni a nyüzsgésból kicsit, remélhetőleg hamarosan újabb szép helyeken járhatok .

Update 2013.05.25 - és megvolt füzettel-pecséttel is