2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

24 Heures du Mans 2013

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Véget ért a 2013-as huszonnégy órás Le Mans futam is ma 15:00-kor. Ez volt a 81. futam melyet itt 1923 óta rendeznek Franciaországban a La Sarthe versenypályán. Emellett a 90 éves évfordulója is volt a versenynek egyben. Nagy küzdelem volt mind a versenyzők, a csapatok és a kocsik számára is. Ütközések, szabálysértések, sok időjárásváltozás és sajnos egy haláleset is tarkította az idei megmérettetést. Mégpedig Allan Simonsen-é aki a tegnapi nap folyamán 15 óra 9 perckor a pálya kórházában életét vesztette. Egy nagyon jó Dán versenyző, aki hét alkalommal vett részt ebben a küzdelemben, 34 éves volt. Nyugodjon békében.
Végül ismét az Audi egyik kocsija nyert, méghozzá a kettes rajtszámú. Vezetői Tom Kristensen, aki most kilencedik alkalommal tudta megszerezni a győzelmet, Allan McNish, aki most harmadszor győzött és Loïc Duval. Igy az Audi tizenkettedik alkalommal nyert a gyártók által támogatott csapatok közt. Utánuk következett a Toyota Racing nyolcas rajtszámú autója amit Anthony Davidson, Stéphane Sarrazin, Sébastien Buemi vezetett. Harmadik pozíciót a hármas rajszámú Ausi szerezte meg Marc Gené, Oliver Jarvis, Lucas di Grassi vezetése által. Csak 1 kör hátrányuk volt, igy a vezető 348 körhöz képest. Egy rekordot is döntöttek ma, méghozzá, hogy az 56 induló versenygépből 42 be tudta fejezni az egy napi száguldást. Többször volt bent a safety car is, mert az időjárás nagyon változó volt és nagyon sokszor a pálya két részén teljesen más körülmények uralkodtak.Érdekesség, hogy a felvezetőkörben Henri Pescarolo vezette a piros Audit. Több évfordulót is ünnepeltek a verseny alkalmával. Az Aston Martin a századik, a Corvette az ötvenedik és a Porsche pedig a visszatérést méghozzá dupla győzelemmel. Még emlitésre méltó talán az 56-os garázs, ahol ebben az évben nem teljesen egyedi koncepció foglalt, helyet, mivel a Green GT visszalépett. Jövőre viszont egy teljesen egyedi koncepció foglal majd helyet, ami a Nissan által fejlesztett Zeod. Teljesen elektromos hajtással készülnek a jövő évi futamra.

Helyezettek

LMP1 kategória

1. #2 Audi R18 e-tron quattro (McNish/Duval/Kristensen)

2. #8 Toyota TS030 Hybrid (Davidson//Sarrazin/Buemi)

3. #3 Audi R18 e-tron quattro ˙(Gené/Jarvis/di Grassi)

LMP2 kategória

1. #35 Morgan - Nissan (Baguette/Gonzalez/Plowmann)

GTE Pro kategória

1. #92 Porsche 911 RSR (Lieb/Lietz/Dumas)

GTE Am kategória

1. #76 Porsche 911 GT3 RSR (Narac/Bourret/Vernay)

Végül pedig a nem rajtolt Green GT

Hozzászólások

(#1) Pukkancs


Pukkancs
tag

A halálesetet kivéve az idei nagyon jó futam volt, legalábbis messze jobb, mint a tavalyi, amikor kiesett mindkét Toyota.

(#2) baluka26


baluka26
veterán

Kiváló futam volt az idei. Kár a privát LMP1 csata elmaradásáért, kár az egyes Audiért. Viszont a Toyoták nagyon pengék voltak, ahogy a Nissan LMP2-ben és a Porsche GT-ben.
Kíváncsi leszek az LMP1 Porsche-ra.

They said I once was lost, but now I'm truly found. || Eladó Eastpak hátizsák: http://tinyurl.com/balutaska

(#3) albert8 válasza baluka26 (#2) üzenetére


albert8
addikt

Igen szerintem is, a Porsche pedig külön jó lesz. Végre új nagy név.

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.