pár éve, és még annál is régebben.

Döcög a villamos, megáll, letesz.
Előreszaladunk. Ilyen utca, olyan utca,
Márvány utca.

Kapucsengő, kapukód,
nyílik az ajtó, repülünk felfele.
A másodikon csengő berren.
A konyhából a halászlé illata
a körfolyosóra libben.

Retesz surran, kulcs a zárban,
ajtó nyikorog, bentről robban
bombaként húsz ember zsivaja.

Nagy család, nagy karácsony.

Sziahogyvagy, de megnőttél!
Egy puszi, két puszi, sok puszi,
A nappaliban a félrehangolt zongora
a tarka bocit énekli.

Kamera elöl,
mi meg a kamera elől
szaladunk elfele, bújunk a fa mögé.
Másik szobában közben szól a tévé,
Tom és Jerry váltja Louis de Funèst.

Csengettyű szól, gyertek enni,
te vagy a nagy, te kezdj szedni!

- Köszönöm, elég!
- Dehogy elég, még!
- De elég!
- Butáskodsz itt, nem is ég!

Rémes poénok repkednek,
némelyik meg-megáll, lecsap ránk.
Ezüst étkészlet helyett
minket favicc vár az asztalnál.

- Nagyi, te nem eszel?
- Ugyan, én már jóllaktam a szagával.
- Igen, én is láttam, EKKORA szagákat evett!

Hihihi, hehehe.
Hallottuk már ezerszer,
de örök kedvenc.
Elnyűhetetlen.

- Van még abból a kaukázusiból?
- Olyan jó, mi a receptje?
- Majd megadom, édesem,
csak egyed, csak egyed!

Kerek hassal felkászálódunk,
mennybőlazangyalt dúdolgatunk
a fa mellett állva,
helyszűkében összebújva.

Kellemes karácsonyt!

Körbepuszi, ölelkezés,
majd a várva-várt pillanat:
A fa lábánál nézd, mik vannak!
Voltak.
A csomagolópapír-halom mélyéről
gyerekhangok szűrődnek elő:
- Holazajándék, mit kaptál?
- Tusfürdőt és kötött sapkát!

Lassan vége a napnak,
szedelődzködünk:
kalap, kabát,
ki-ki a sajátját.
Kiürül a lakás,
de az utolsó szó jogán
még jön az intelem:
ha hazaértek, hívjatok fel,
ne aggódjunk értetek!

Párafelhők tarkítják
a csípős, esti levegőt,
lábunk alatt roppan a hó.
Hátunk mögött egyre kisebb
a Márvány utcai megálló.