When everything goes wrong…
Érzések, melyekre egyáltalán nem számítottam volna 3-4 hónappal ez előtt folyamatosan nyomják a szívemet. Szinte megállás nélkül kattog az agyam valamin, amit nem tudok felfogni, hogy hogyan tud ennyire padlóra küldeni. Nem nagyon szoktam ilyen lenni… az elmúlt 5 évben 2szer voltam ennyire készen. Az indok egyszerű, mint már párszor kifejtettem egy két cikkemben… egy lány. Csak gyűlnek bennem a dolgok, egyre jobban marnak legbelül és egyszerűen nem tudom, hogy mit is tudnék tenni ellene. Talán semmit sem…
Az elmúlt egy évben azon aggódtam, hogy a fenébe is az egész világgal, jön az érettségi, tanulnom kell, nem kell nekem most párkapcsolat, mert amilyen „szerencsés” vagyok, úgyis elfog valami romlani, és az egész érettségit elhanyagolom. Hát most az elmúlt hetekbe eljött az a pillanat, hogy jelenlegi helyzetem szerint a jövőmet is lassan elrontom az érettségivel együtt, ha ez így halad tovább. Próbálok menekülni a gondolatok elől, de ez nem olyan egyszerű… Tanulásra nem tudok koncentrálni, mert ha itthon vagyok megőrülök attól, hogy egyszerűen mindig rátalálok valamelyik képére, kitörölni pedig nem fogom semmi pénzért sem őket. Esetleg ha elmegyek itthonról, akkor azért nem fogok tanulni, bár akkor legalább ha társaságban vagyok általában elterelik egy picit a gondolataimat. Sose voltam egy depressziós ember, általában egy életvidám, pörgős „idióta” vagyok, aki nagyon tudja élvezni az élet minden egyes percét, de mostanában erre alaposan rácáfolok. Semminek, de tényleg semminek nem tudok őrülni. Sulit sose szerettem, de most még annyira se törődök vele, mint amennyire eddig, pedig megfogadtam, hogy az érettségi miatt ezt az évet meghúzom alaposan. Hát most mit mondjak, egyetlen tantárgy van amiből gázosan állok, amiből mindig rossz voltam a közép suliban, de a többiből se vagyok valami fényes. Igaz az átlag 3-4 megvan mindenből a magyart leszámítva, mert jelenleg annak is örülök, ha átmegyek. A tanárok is rátesznek a kedvemre egy jó nagy adaggal. Minap például a magyar tanárom állított meg és vágta a fejemhez, hogy anyám mennyire nem ezt érdemli tőlem. Én ezzel pedig teljesen tisztában vagyok és gyűlölöm is magamat miatta, de ha egyszer nincs hozzá erőm, hogy egyik hétről a másikra összeszedjem magamat, akkor mit tudnék csinálni?! Jelenleg úgy érzem, semmit. Nem sok dolog van ami le tud kötni annyira, hogy elfelejtsem a problémákat, ha meg véletlenül összejön, akkor tuti, hogy valaki vagy valami csak úgy csuklóból hazavágja. Lehet az egy szám, egy kép, vagy csak egy apró szó, ami miatt újra elkezd kattogni az agyam és túráztatom magamat rajta órákig vagy rosszabb esetben napokig. Jelen állás szerint, az egyetlen jó dolog ami történt velem, hogy rájöttem kik is azok akikre számíthatok, ha gond van és ki az a ki csak úgymond „haver”. Erre viszont jók ezek a helyzetek, hogy kicsit a dolgok mögé látok, de azért lehet ezeket nem most kéne látnom, de biztos, hogy nem ilyen áron. Félek attól, hogy tényleg a jövőmre is kifog hatni az, hogy egy gyenge pillanatomban talált meg valaki, aki darabokra tört. El sem tudom képzelni, hogy miért van az velem, hogy bármennyire is megadnék bármit annak akit szeretek, mindig csak ráfaragok. Vagy átvernek, vagy csak azért kellek nekik amim van és nem pedig az, aki vagyok. Múlt héten egy kis szabadságot vettem ki a suliból és volt időm gondolkozni az egészen, de egy kicsit se jutottam előbbre, egyre inkább csak az jár a fejembe, hogy miért nem?! Miért nem adtunk egy esélyt az egésznek, miért nem lehetek végre újra boldog egy olyan mellett akit én is szeretek?! Talán ezt dobta a gép… Mindenesetre azt sose fogom megérteni, hogy azok, akik állandó jelleggel b*sznak mások fejére és csak magukkal törődnek, hogy a fenébe tudják állandóan lesz*rni a világot és azt, ami körülöttük lezajlik. Sokszor úgy érzem, hogy szimplán mindig összegyűlik bennem a sok dolog ami történik velem nap mint nap és ez mindig a legrosszabbkor jön elő rajtam. Viszont most nem tudok mást tenni, minthogy várok arra, hogy elmúljon ez az egész körülöttem, újra tiszta fejjel lássak mindent, szabadon és ugyan olyan életvidáman, mint ahogy máskor szoktam és csak remélni tudom, hogy nem lesz túl késő és még lesz időm rendbe hozni az életemet és vele együtt a jövőmet. Vagy a másik lehetőség is fent áll, hogy Ő rájön valami csoda folytán, hogy lehet, hogy én tényleg mindent megadnék érte, és lehet, hogy belém szeret és akkor talán minden megoldódik és ketten hozzuk rendbe azt, amit elrontottam valahol az elmúlt hetekbe, bár, hogy őszinte legyek ennek nem sok esélyét látom jelen pillanatban…
