Már régen elhatározta, ha eljön ez a nap, pezsgős gyertyafényes estével teszi felejthetetlenné.

Agyán átfutott, mi mindent megtett, hogy az övé legyen.

Bókolt, udvarolt, ha kellett ígérgetett.
És most itt van. Itt fekszik előtte!
A maga teljes valóságában!
Nem akart hinni a szemének.
Elérte a célját.
Hosszasan nézte. Szeme nem tudott betelni a látványával.
Keze lassan elindult felé, majd ugyanolyan lassú mozdulattal visszahúzta.

Föléhajolt.

A vágy, hogy mostmár az övé lesz, teljesen magával ragadta.
Agya lüktetett. Szíve majd kiugrott a helyéből.
A vér vágtázott az ereiben.
Érezte, a vér kitölt minden zugot a testében.
Kezét ismét felé nyújtotta, hogy megérintse.

Most, hogy eljött a pillanat, nem is tudta, hogyan fogjon hozzá.

Át akarta élni a gyönyör összes lépcsőfokát. Ki akarta élvezni, annak minden percét.
Soha nem értette meg azokat, akik ''ajtóstól rohantak a házba''.
Azokat, akiknek nem volt elég önuralmuk és nem ismerték a hosszantartó élvezetek csodáját.
Gyenge, férfiatlan viselkedésnek tartotta az ilyet.
Remegett minden porcikája.

Egészen apró mozdulatokkal kezdett hozzá, hogy szétnyissa, kitárja.
Ahogy megérintette, kezét elöntötte valami melegség.
Szinte hozzá sem ért, úgy simogatta. Lassan, nagyon finoman.
Elhúzta a kezét, ujjait a szájához emelte.
Először középső ujját nedvesítette meg, majd mutató és hüvelykjét is megnyálazta.
Ahogy megint hozzáért érezte, ujjai jobban siklanak, nincs az a száraz ellenállás.

Torka kiszáradt. Nem tudta, illik-e most ebben a feszült pillanatban innia egy korty pezsgőt.

Nedves mutatóujját hozzáérintette és kör-körös mozdulatokat tett.
Úgy érezte, nem bírja tovább, mégis uralkodott magán.
Visszahúzta, hogy újból átérezze, amikor megérintheti.
Majd ujjait leírhatatlan, végtelennek tűnő mozdulattal közéjük dugta.

Látta, amint szétnyílnak.

Nézte, milyen gyönyörű rózsaszínű.
Mozdulatai most kicsit felgyorsultak.
Majd egyre gyorsabbá és gyorsabbá váltak.
De még időben féket tudott megint szabni a beteljesülésnek.

Nem lehet most gyenge! Lehet, hogy ez a pillanat soha többé nem ismétlődik meg!

Hosszasan sokáig nézte. Bár mozdulatlanul feküdt, úgy látta visszamosolyog rá.
Ahogy nézte ezt a világ legszebb rózsaszín csodáját, ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megcsókolja.
Szájával óvatosan közelített hozzá. Csak annyira hajolt először fölé, hogy saját forró leheletét érezte.
Megnedvesítette ajkait.

Mint tollpihe a magasból, úgy érintette meg szájával, miközben nyelve hegyét egy kicsit kidugta.
Egészen lassan belefúrta a nyelvét, száját, végül szinte az egész arcát.

Úgy érezte, mostmár nem bírja tovább.

Hozzákezdett ahhoz, amire vágyott és olyan sokszor elképzelte már.
Erősen megfogta. Szinte szorította.
Végre az övé lett! Nem veheti el tőle senki ezen a földön!
Újjai a görcsös szorítástól elfehéredtek. Beleharapott szája szélébe!

Teste összerándult. Azt hitte elájul.

Ekkora gyönyört még soha életében nem élt át!

Felnyögött!

Szeretlek!
Soha nem lehetsz másé! - suttogta eltorzult hangon



...És elkezdte számolni..


Először azt, hogy hány köteg.
Kibontotta.
Mind rózsaszínű húszezres.

Húsz, negyven, hatvan - százezer.
Kettőszáz, háromszáz, ötszázezer, félmillió!

Tudta, ez mostmár mind az övé!
Megvehet bárkit és bármit. Övé a hatalom.
Nincs az a család, gyerekzsivaly, barátság amiért ezt az érzést feladná!

Csak számolt és számolt.
Azt kívánta, bárcsak soha ne lenne vége!

Boldog volt végre!



... AZT HITTE, MEGTALÁLTA A BOLDOGSÁGOT, AZ ÉLET ÉRTELMÉT....


nemecsek