Nem vagyok egy érzelgős ember, de ezt muszáj leírnom. Pár hónappal ezelőtt szerelmes lettem. És itt kezdődtek a gondok.
A legjobb barátom szülinapom alkalmából elvitt egy szórakozó helyre, ahol megismerkedtem néhány barátjával. Nekem egyik fiú sem jött be, mert volt egy másik srác, akit tényleg, tiszta szívből szerettem, annak ellenére is, hogy átvert. A bulin is összefutottunk, pedig nem számítottam rá. Gyűlölni próbáltam, és bármit megtettem volna azért, hogy soha többet ne lássam, mert egyszer már visszakönyörgte magát hozzám-sajnos sikerrel. Képes voltam megbocsátani neki, hogy átvert, mert-nem túl okos módon, de- szerettem őt. Később, a bulin rám mászott egy részeg alak. Az újdonsült ismerőseim próbáltak megvédeni, bár erre nem volt szükségem. Egy pofonnal lerendeztem a srácot. Kértem a fiúkat, hogy ne szóljanak a legjobb barátomnak, mert ő már ivott akkor, és megmondta, hogy ha valaki egy ujjal is hozzám ér, azt mentőben viszik el. Ezért nem akartam, hogy tudja. De csak elmondták neki. Azonnal megkereste a fiút, és majdnem össze verekedtek. Szerencsére sikerült időben leállítanom, mert ha nem így történt volna, akkor nagy baj lenne.
Másnap felvett az egyik srác msn-re. Aranyos volt, kedves és ez imponált nekem. De előre megmondtam neki, hogy nem lehet köztünk semmi, mert más valakit szeretek. Másfél hónapig próbálkozott-hiába. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy bele szerettem. A születésnapja után egy nappal találkoztunk, és összejöttünk. Boldog voltam, hogy ő is. Együtt töltöttük a szilvesztert, de akkor már nem volt olyan, mint azelőtt. Nem tudom, mi változott, de 11 napig nem találkoztunk. Majdnem bele őrültem, alig beszéltünk, lekezelő volt, és hanyagolt. Ez fájt a legjobban. Január 12-én mondtam neki, hogy akkor ki, hogy legyen vége, mert már nem szeret. Erre azt válaszolta, hogy szeret, csak nem úgy, mint eddig... és tudja, hogy az ő hibája, de nem érez már úgy irántam, mint régen. De kimondani nem akarta, hogy vége. Azt mondta, mondjam ki én. Azt válaszoltam neki, hogy én sem mondom ki, mert ő nem szeret már engem, nem fordítva. És kimondta. A szívem majd' megszakadt, de azt ő nem tudja.
Mióta szakítottunk, összejöttem az egyik barátjával. De megmondtam neki, hogy még mindig Zolit szeretem. Összetörtem a szívét, pedig nem érdemelte meg. Most pedig magamat okolom, indokkal. Nem akartam megbántani, nem akartam összetörni a szívét. De inkább ez, minthogy azt higyje, még szeretem és boldog vagyok. Így ő sem lehetett volna soha boldog. Viszont így, hogy vége lett, még rátalálhat a boldogság. Remélem, tényleg boldog lesz... valakivel. Mindig ilyen nehéz szeretni valakit? Őszintén... szerelemmel?:(