Nem vagyok egy modding-őrült, de én is szeretem az igényes, kicsit extra számítástechnikai dolgokat. Több alkalommal olvastam cikket bútorlapból készült számítógépházakról, melyek – nem akarok senkit megsérteni – minőségükben hagytak némi kívánnivalót maguk után.
Kollégámmal elgondolkodtunk, meg lehetne-e ezt oldani igényesebben. Azt hiszem sikerült.

Első körben azt kellett eldöntenünk, hogy milyen anyagból készüljön.
A fa volt az első gondolat, de ára – és a sok macera – miatt gyorsan elvetettük. Rögtön ezután felmerült a bútorlap, de súlya és a behatárolt megmunkálási lehetőség (magyarul csak szögletes lapokban gondolkodhatunk) miatt ezzel sem voltunk elégedettek.
Eszembe jutott a konyhaszekrényem. Az ajtaján kellemes, íves marásminták vannak, nem túl nehéz és könnyű megmunkálni. Heuréka!!! Meg van a megoldás. MDF lap.

Vannak olyan részek, melyeket – mint például a bővítő kártyákat rögzítő lemez – nem tudtunk fából megoldani, tehát szereznünk kellett egy leselejtezett számítógép házat, amit szétbonthatunk. Ez sem jelentett különösebb problémát, van ismeretségem egy-két számítástechnikai boltban Gödöllőn, egyiküktől kaptam.

A bútorlap-szabászatban minden egyéb adott volt a kezdéshez. Megvoltak a szerszámok, a képzettség, valamint a beszállítók azokra a dolgokra, amit magunk nem tudunk megcsinálni – legalábbis ezt gondoltuk -, így hát neki is kezdtünk a tervezésnek.

A koncepció egyszerű volt: egy álló (minitorony) jellegű ház.
Mivel az elrendezés tekintetében ma már sok újat nem lehet kitalálni, illetve a meglévő fémlemezek meghatározták a méreteket, az alapterv gyorsan elkészült. Az első változatnál a dizájnon (így magyarosan) sem agyaltunk sokat, de szerintem így is mutatós lett.

Leskicceltük a terveket, majd leszabtuk az elemeket. Eddig egyszerű, jöhet a hátlap megmunkálása.

Fogtuk a törött számítógépházból kiszedett lemezt (amelyikhez a bővítőkártyákat rögzítjük), majd tanácstalanul forgatni kezdtük: az rendben, hogy ezt csak fel kell rajzolni, majd kivágni a lukat, de milyen magasra? Mivel az alaplap tartólemezét nem tudtuk (és nem is akartuk) felhasználni, a távtartókat is elfelejthettük, ugyanis ezek menete nem marad benne a fában. Szerencsére – a bütykölős korszakomból – maradtak olyanok, melyekben a teljes hosszukban menet van, tehát mindkét oldalról csavarozhatóak. Ezután már csak a jó magasságot kellett eltalálni, ami némi méregetéssel sikerült is (fontos, hogy a kártyák ne feszüljenek, mivel ez tönkreteheti az alaplapot is).

Kivágtuk a hátfalat és felcsavaroztuk a kártyatartó lemezt, szóval jöhet a táp. Vagyis jöhetne, mivel újra gondunk akadt. A nyílást könnyű volt kivágni, a rögzítéssel akadt némi probléma. Az eredeti, tápokat tartó csavarok - megnövekedett falvastagság miatt - rövidek lettek. A megoldás ráér, mivel ez a legutolsó fázis, tehát továbbmentünk.

A tetőre nem pazaroltunk sok időt: mivel a szögletes nem mutatott jól, egyszerűen lemartuk egy íves maróval az éleket (csak felül, két oldalt).

Következett a belső – alaplapot tartó – lemez. Lényegében ez tartja össze a házat (ld. később, az összeállításnál). Ezen két fontos dolgot kellett elvégezni: az ODD/HDD tartókeret helyén kivágni (másképp a rögzítő-csavarok nem hozzáférhetőek), illetve az alaplap távtartóinak előfúrni.

Az előlappal töltöttük el a legtöbb időt. Mivel egyikünknek sincs nagy gyakorlata az ilyen jellegű tervezésben, sokat több marásmintát is készítettünk, majd kiválasztottuk azt, ami a legtöbb embernek tetszett. Az ODD-k beépítéséhez szükséges nyílás helye adott, a kiszedett fémlemezek meghatározzák. Floppy meghajtót nem terveztünk, ilyet úgysem sokan használnak már. Mivel jobb ötletünk nem volt, felhasználtuk a szétbontott ház nyomógombjait, LED-jeit tartó műanyag valamit (elnézést, de szerintem erre az amorf dologra nem igazán van szó). A tetőhöz hasonlóan körbemartuk az éleket, oldalt nem végig, az alját kihagytuk. A végeredmény egy elég egyszerű, nem csicsás, mégis mutatós előlap lett (az a műanyag „valami” sokat ront rajta, de szerintem így is szép).

Mivel minden elemet előkészítettünk, elkezdtük összeállítani. Nem akartuk véglegesen összerakni, mivel a fóliázás még hátra volt, de nem bírtuk ki, hogy ne nézzük meg. Az összerakáshoz bemartuk a lamellók helyét (olyan mint a tipli, csak lapos, szokták keksznek is hívni), behajtottuk a csavarokat. Jól mutatott, tehát megnyugodtunk.

Ezután egy kis szünet következett. A lapokat eljuttattuk egy másik céghez, mivel nekünk nincs fóliázó-gépünk. Kiválasztottuk a színt, a juhar mellett döntöttünk, ez jól megy a világos színű ODD-hez.

Egy hét múlva szóltak, hogy megvan a fóliázás. Amikor átvettük, a műhelyből is kijöttek a srácok, hitetlenkedve tették fel a kérdést:
-Ez az, amire gondolunk?
-Igen, az.
-Durva…
Hát igen, pedig még nem is látták összerakva…

Eljött a végleges összeállítás ideje.
Felcsavaroztuk a fém részeket, beragasztottuk az ominózus „valamit”, majd bekötöttük a kábeleket.

Ezután váz összerakása gyerekjáték volt. Beillesztettünk a lamellókat, akol kellett ragasztottunk, ahol nem számított, hogy látszik ott csavaroztunk. Ezután újabb (fél)nap várakozás, a ragasztónak meg kellett száradnia.
Másnap reggel alig vártuk, hogy lekerüljenek a szorítók. Feldobtuk az oldalakat, bekalapáltuk a takarókat (ezzel volt egy kis gond, a fólia anyagvastagságával nem számoltunk), majd fél órát gyönyörködtünk.
Levettük az oldallapokat, majd újabb fejvakarás következett: hogyan rögzítsük az oldalakat?
A legegyszerűbb az lett volna, ha oldalról megcsavarozzuk, de az egyikünknek sem tetszett. A kampós-beakasztós megoldást (ahogy a néhány fém háznál szokták) fából nem lehet megcsinálni. Irány a katalógus, hátha találunk valamilyen trükkös csavarzatot. Nem találtunk.
Végül is úgy döntöttünk, marad a kibillentős megoldás: elől lamellók tartják, míg hátul egy-egy csavar.
Volt egy régi alaplapom, ez 500-as cerkával. Bemutató célra jól lesz (ráadásul ha tönkretesszük, nem kár érte). Az említett távtartókkal megfogattuk, stabilan állt, nem feszült.
Bekerült a táp, egy DVD olvasó, majd a HDD. Ez utóbbi egy 20GB-os fireball volt, ami leginkább olyan hangot adott ki működés közben, mint ha éppen a benne levő tányérokat karistolná valaki.
Ezután felkerült a ház oldala.

Eljött a nagy pillanat: a bekapcsolás. Illetve eljött volna, mert a bekapcsoló gombot véletlenül beragasztottam. Sebaj. Újra szétszedtük, majd megcseréltem a reset gombbal (gondoltam majd később foglalkozom vele, persze azóta is úgy van …).
Ház oldala vissza, bekapcs. Ez alkalommal sikerült. Vagy mégsem? Valami nem stimmel. Nem hallom a HDD hangját. A bios felismerte, tehát nagy baj nem lehet. A biztonság kedvért kivettem és megnéztem, jót vinyót raktam-e be: jó volt, a ház zajelnyelő hatása lepett meg.

Jöhet a telepítés. Mivel a rendszer nem egy erőmű úgy gondoltam a Xubuntu éppen megfelelő lesz. Letöltöttem a 9.04-es alternate telepítőjét (a LiveCD-t esélytelennek láttam, tehát nem is próbálkoztam vele), majd feltelepítettem. Elég döcögősen, de fut (az S3-as videokarit nem sikerült teljes mértékben beüzemelnem, a HDD is elég lassú, látszik a programok indulásán).
Ha később lesz egy kis időm, lecserélem UHU-ra (az 1-esre), az mégis csak magyar fejlesztés, no meg kisebb a gépigénye.

A végeredmény magáért beszél:

A hűtéssel ez esetben nem sokat foglalkoztunk, mivel sem a proci (egyébként 400-as celeron, 500-ra húzva –> micsoda erőmű ;-), sem a videokártya nem fűt. A kb. egy hónapot futott napi 12 órát a standunkon, nem volt vele gond. A második verziónál természetesen (az a saját gépem, egy core2-es és egy radeon 4850 van benne) már a hűtést is megoldottuk.
Mivel – úgy gondoljuk – a végeredmény meglehetősen igényes lett, jelenleg a forgalmazáson gondolkodunk.

Amennyiben a témát érdekesnek találjátok (illetve el tudjátok viselni a stílusomat – vagy inkább stílustalanságomat), szívesen írok egy cikket a második változatról is.

Ízelítőül néhány kép róla:

Várom kérdéseiteket, építő jellegű kritikátokat.