Tizennégy lehettem, mikor lejártunk a térre a csajokkal. Üldögéltünk a padokon, cigiztünk, néha előkerült egy-egy üveg bor is, bár engem nem nagyon érdekelt, nem szerettem az ízét se a ciginek, se a bornak, de úgy tettem mintha, attól felnőtt a csaj. Pasik meg szemben velünk, ők is padokon, nagy röhögések közepette válogattunk közülök, mentek a sugdolózások, elosztottuk őket egymás között rendesen.

Volt köztük egy hosszúhajú rocker akit baromira kinéztem magamnak. Helyes arc, kamaszosan vékony alkat, az volt a mindenem na és a hosszú haj rulez, mai napig. Azt mondták, nem riad vissza egy kis bűnözéstől a csávó, volt már dolga a rendőrséggel, ez aztán még izgalmasabbá tette a szememben. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy feltétlenül észrevegyen, nem is volt túl nehéz. Így ment ez nyáron, ősszel, majd mikor beköszöntött a tél és beindult a koriszezon, jött ő is, mint ahogy a bandából többen is. Nagy kegy volt, ha korizás után valamelyik srác hazakísérhetett és vihette a korimat:) Akkor még más időket éltünk, nem az ágyba rohantunk először a kiválasztottal, megadtuk a módját.

Hogy rövidebbre fogjam, járni kezdtünk. Szigorú papa mellett nekem este nyolcra haza kellett érnem, elszabadult a pokol, ha nem tartottam be úgyhogy igyekeztem, bár időnként mintha megállt volna az órám, nem a pontos időt mutatta. Zord apuka nem hitte el, szobafogság. Mi más lehetett volna a büntetés egy örökmozgó csajszinak? Pedig akkorra már nagyon messzire jutottunk a kisvadóccal, meg is csókoltuk egymást, remek helyeink voltak, kapuk alatt, parkokban, lépcsőházban lépcsőfordulóban, kreatívak voltunk. Valami hülye ötlettől vezérelve egyszer felvittem a lakásunkba, mikor senki nem volt otthon. Nagyon tetszett neki az otthonunk, jött, ment, mint a régi barátok. Meglepett, hogy nem velem foglalkozik, hanem a tárgyakat szemlélgeti. Apám íróasztalán volt egy arany tollkészlet, valami repi ajándék, nekem már fel sem tűnt, megszokta a szemem. Neki annál inkább. Elbűvölten bámulgatta. Aztán siettetni kezdtem az indulást, nem akartam megvárni, míg befutnak a szüleim.

Este viszont...azt az estét sem felejtem el, az biztos. Apám asztaláról eltűnt a tollkészlet. Azonnal észrevette és nyomozásba fogott. Kifaggatta viszonylag kis létszámú családját, ki mikor hol járt, kit hozott ide, óra percre mindent. Kész. Tudtam, hogy csak ő vihette el és lázasan törtem az agyam, mit is mondjak. Ha magamra vállalom, azt is meg kell mondanom, hova tettem. És a nyomozás folytatódik csak éppen eredménytelenül. Mártsam be a pasimat? Megérdemelné, nagyon dühös voltam rá. Nehéz dilemma. A vesztes mindenképpen én leszek, vagy apám bizalmát veszítem el, vagy a pasimat, aki árulónak fog tartani. Bőgtem egy sort időhúzás gyanánt, sajnáltattam magam egy kicsinyég, közben járt az agyam rendesen. És döntöttem. Lehet engem megkövezni, árulónak tartani, de felnyomtam a pasimat. Azzal az indokkal, hogy ha ezt képes volt megtenni velem, akkor vigye el ő a balhét.

El is vitte rendesen. Apám feljelentette és kiderült, nem ez az egy feljelentés érkezett ellene. Fél évre hűvösre tették. A kapcsolatunk megszakadt, még a bosszújától is tartottam egy darabig, de nem történt semmi. Igyekezett jófiúvá válni úgy látszik. De a szerelem, az a fránya szerelem nem múlik el olyan könnyen. A távolság inkább felizzítja, a rosszfiúság izgalmassá teszi, mindig is a rablókhoz vonzódtam inkább, nem a pandúrokhoz. Nos, ez az én első nagy szerelmem története.