A tűzojtó.

No aggyonIsten. Jó megvagyunk. Csak ne kéne látni a fölső szomszéd ábrázattyát.

Mán szótam Imrórul, ő falunk béli, csak raktáros a városba, osztán hozza az elfekvő készletet a raktárbul, hátha nékünk köll. Köll az biza, hozhattya. Csak asztat nem értettem, miér elfekvő az a készlet. Eccer hanyatt vágóttam a kenőszappanyon, elfeküttem, azóta értem.
Imró mán szót a tűzojtórul emezt amazt. Gyútogat, osztán kivonul az ojtáshó, de csak muzsikál, nem ojt. Haragunnak ezér a többijek, osztán meg is elégelték a dógot. Elkergették, ő meg rohanvást menekűt. Imró málhás kocsija akkor fordút a falu irányába, a menekülő meg felkapaszkodott rá.

No, megérkezett a kocsi, Imró kimászott belűle, oszt keztünk lepakóni. Kenőszappany, szerszámok, amit Imró elfekvő készletnek vél, mer ő határozza meg asztat a raktárba, hogy mi fekszik el. Hát az embört nem ő határozta meg, de ottan vót a platón, oszt szorongatta asztat a trüttyös trombitát.
Le is mászott, osztán körbe lesett. Nálunk fábul van minden, ez teccett néki, osztán monta is, hogy jó helyre hozta a sorsa. Itten lángra gyúlhat minden, köll egy tűzojtó. Lehúzta a kocsirul a trüttyöst, osztán bévonút a kocsmába. Mentünk utána, osztán láttuk, hogy bényakalja a pohár pájinkát. Megnyugottunk, jó ember.

No, ez a trüttyös trombita fura jószág. Belé búvik a tűzojtó, osztán a csutora még a száját is elfedi. A tőcsérje meg akkora, mint a Mári fazekának a szája. A hangja meg mint a disznóké, csak mélyebben szól.
Monta is a tűzojtó, hogy ez köll nékünk, hiszen mi lenne, ha bétoppanna a falunkba valami állam fője, amojjan fontos ember. Annak zenés fogadtatás jár, osztán ő majd tesz rúla, hogy ne érje szégyen a falut.

Gyakorót is mindön nap. Fútta a trüttyös trombitáját, osztán hogy ki ne essen a ritmusbul, rugdalt mindent, ami a lába ügyébe kerűt. A fölső szomszéd nem győzte reparálni a keritéseket, de ez lett vóna a kisebbik baj. Az összes lábas jószág horpatt vót, amerre járt a tűzojtó.
Össze akatt ám a szamarammal is. Megtorpant a tűzojtó, még a trüttyöst se fútta, osztán leste, mit szól a szamaram a dógokhó. Nem szót a sömmit, csak állott egyhelybe. Bátorságot vett a tűzojtó, fújni kezdette a trüttyös trombitát, osztán vonút elfele a szamaram mellett. Ez rendbe is lett vóna, csak akkora bátorságra tett szert, hogy elhaladtában ritmust rúgott a szamaram háccsó lábán. Esztet nem köllött vóna. Fölordétott a szamaram, a tűzojtó meg is fordút, osztán mán hömpörödött is. Akkorát rúgott a szamaram, hogy a tűzojtóra rászorút a trüttyös trombita. Azóta ki se búvik belőle, ahogy addig se. A budira meg hátrálva megyen be, mer nem tud megfordúni odabenn.

No, eccer ácsorogtunk a portám előtt, osztán azon gondókottam, hogy mit csinána a tűzojtó, ha kigyulladna a fölső szomszéd, amikó kirepűt a kezembül az égő cigeretta, egyenesen a fölső szomszédra. Lángot ugyan nem fogott, de parázslott rajta a firiszpor. Szótam a tűzojtónak, de asszonta, hogy ő csak hivatalbul vehet tudomást az ijjen dógokrul, és hogy könnyíccse a dógunkat, megyen is a kocsmába, ottan megtanájjuk, hogy bejelencsük az eseményt. Tanakodtunk, osztán kűdtük a kicsi Sárát, hogy jelentené a fölső szomszéd kigyulladását a tűzojtónak. Szaladott, de mán gyött is vissza. Jegyezőkönyv köll, ahhó meg írástudó, így mentem én is a kocsmába. No, a kicsi Sára elmonta amit mán tuttam, esztet nem köllött írni. A tűzojtó mégis parancsógatott ilyent, hát mégis írtam gondosan. Kérdések is vótak, hogyaszongya: hogy gyulladott ki az áldozat, mikor fog leégni, hol született, minek, hova gyugta a pénzit, minek él még, ilyesmik. Szaladott a kicsi Sára a válaszokért, osztán kifulladva meg is tért. Monta, én meg írtam. Készen vótunk, de a tűzojtó nem mozdút, vót még egy kérdése, mikorra akarja az áldozat az ő megmentésit.

Mentem a kicsi Sárával, hogy lássam miként alakúnak a dógok. Parázslott a fölső szomszéd, egész szép színe vót a szikráknak. Osztán mikor lángra kapott, akkor a tisztölendő nyakon áldotta, ettül lepergett róla a lángolás, mán csak parázslott tovább.

Rohanvást érkezett a tűzojtó, rögtön parancsógatni is kezdett. Kordon köllött néki a fölső szomszéd köré, esztet ordibáta a rendőrnek. Meg asztat is, hogy először a gyerekeket, meg a nőket mencsük. Ezzel el is rohant. Futottam utána, a kocsmába értem utól. Láttam, hogy fölkapja a teli vedret, osztán rohan vissza, de hiába kajabáltam, nem hallott szót. Megint futottam, de nem értem utól őtet. Mán csak arra értem a portám elé, hogy a tűzojtó rázuhintya a veder lét a fölső szomszédra, hogy csitulna parázslása.
Hát esztet nem köllött vóna. Pájinka vót a vederbe, osztán ettül nagyon szép kék lánggal kezdett égni a fölső szomszéd. Áldhatta őtet a tisztölendő két kézzel, nem ért az sömmit.

No, ordétott a tűzojtó, hogy a rendőr csinájjon rendet, a rendőr is ordétott, hogy vele ne ordéccson a tűzojtó. Mi meg azér ordétottunk, mer nagy veszteség lenne, ha leégne az a drága jó pájinka a fölső szomszédrul.
Ketté is szakadott a falu a nagy ordibálásba. Ki a rendőrnek, ki a tűzojtónak vót pártolója, osztán kezdődött a csattogós vita. Én rögvest a szamaram farához állottam, hogy véggyük egymás hátát. Nem vót jó ötlet, az első rúgásátul én röpűtem. Akkó mán az ódalához sántikátam, osztán át is vészeltük a dógot.
A vitának vége lett, mer a rendőr is, meg a tűzojtó is kereste az eltünt áldozatot. Megvót az, épp a folyóbul mászott ki.

No, este a kocsmába ítéletet hirdetett a rendőr.
A fölső szomszéd köteles addig firiszelni, fúrni, faragni, amig be nem lepi a képit a firiszpor. Ne riasztgassa a békés lakókat ábrázattya kinézettyével.
A tűzojtó meg menjen az erdőbe, osztán ottan fújja a trüttyöst. Egy hét, ennyi nyugalom tán elég lesz a falunak.

No, röggel csámcsogásra ébredett a falu. A tűzojtó a trüttyös trombita fúvásával kiüldözte az erdőbül a vadakat, osztán gyöttek zabálni a veteményünket. Értettük mán, mért nem dézsmálja senki az ágyást, mióta itten lakozik a tűzojtó. Nincsen az az állat, ami kibírná, ahogy fújja a trüttyöst.
Szalajtottuk is a kicsi Sárát, osztán gyütt a tűzojtó ritmusra, maga fútta magának a köszöntő zenét. A vadak menekűtek. Nekünk nincsen hova.

Isten tarcson meg jó egésségbe, kedves óvasó.