A tisztölendő plebános.

No aggyonIsten. Jó megvagyunk. Csak a légy csúszkál a bakter szája szélin, mer az mán túl tiszta.

Dologidő vót, osztán űtünk a kocsmába, mer elég dógos megenni a Mári kenőszappanyos étkét. Ittuk is rá a pájinkát veszettű. Nyár vót, az ajtó sarkig tárva, bésütött rajta a nap.
Hát nem kicsinység az ajtó, a fölső szomszéd úgy csináta meg, hogy minden ki, meg beférjék rajt, ami mozgatható. Piri ért a számokhó, a fölső szomszéd meg a hosszúságokhó. No, ketten el is monták, mekkora az ajtó magassága. Piri monta kettő, fölső szomszéd monta méter, Piri monta harminc, fölső szomszéd monta centi. No, ettő még nem tudtuk mekkora, de hogy magas, az biztos. És széles is.

No, ahogy ücsörgünk, eccer csak besötétedett. Az ajtóra néztem, oszt a szavam is elakadt. Állt ottan egy embör, de akkora, hogy majnem betőtötte a keretet. Köszönt, hogy aggyonIsten, mi meg fogadtuk illendőképp, hogy fogaggyIsten. Beljebb is lépett, osztán mivel világosabb lett, mustrálgattuk őtet.
Fölül még haggyán az őtözéke, de alul fődig érő szoknyába végződött. No, elő viharozott a Mári, osztán térgyire rogyva meg akarta csókóni az idegen kezit. Az meg nem engedte, osztán mondotta, hogy ő is csak ember, és ha pap is, ne őtet tisztőjje senki, hanem Istent. Tehát pap vót, mán másként néztünk rája. No, asztat monta, hogy jányom, én téged megáldalak, asztán úri könnyűséggel rakta a Mári fejire a kezit. Utánna a Mári hóna alá nyút, és könnyeden talpra állította. Érdekes vót a dolog, mer amikó a patkoló kovács segélte fel a Márit, abba még a nyaka is bele vörösödött.

No, kérdezte a pap, hogy van-é étek egy éhezőnek. A Mári mán rohant is, osztán hozott egy tállal a kenőszappanyos étekbű. Lerakta az asztalra, mellé kenyeret, osztán még a széket is megfútta, ahova a pap leűt. Hát csak megemelte a tálat a szájáhó, osztán behörpőte. Ránézett a Márira, osztán kérdezte, hogy van-e még. Vót, hozta a Mári mán sokkalta nagyobb tálba az étket. Esztet a pap mán komótosan falatozta, a Mári meg örömmel nézte, hogy ízlik a főztye. Elfogyott az is, osztán a pap pohárér nyút, ki is itta. Emberes dolog, pájinka vót benne. A Piri monta hatvan, a kocsmáros monta fokos. Nem tuggyuk ez mit jelent, de nem merünk a közelbe cigerettázni. Utána asztat monta a pap, hogy néki nem köll pájinka, így asztán kapott egy korsó bort, amit meg is ivott férfi móggyára.

No, evése végeztével felállott a pap, megköszönte az étket, itókát, osztán szólott arrú, hogy nincs templom a faluba. Majd ő teszen róla, hogy legyen, osztán ő lesz a lelki atyánk.
Erre mán a bakter nem tűrtőztette magát, osztán monta néki, hogy egy szoknyás ne atyáskoggyon fölötte, mer goromba lesz. Hozzá úgyse nincs köze a papnak, mer nincsen is megkeresztölve. Ekkor mán a pap előtt állott, osztán hogy tekintélyt szerezzen, rúgott egyet a szógálati bakancsával. Esztet nem köllött vóna.
A pap nagyon gyors vót, oszt elkapta balkézzel a lábát, a jobbját meg fölemelte jó magosra. Kezte mondani, hogy én téged fijam, osztán abbahagyta, leerisztette a jobbját, és leszedte a bakter szájárul a legyet. A kicsi Sára elvette tőle, oszt menekítette jó messzire. No, megint emelte a kezit a pap jó magosra, osztán monta, hogy én téged fijam megáldalak. Ezzel gyorsan, és nagy erővel ráhelyezte a kezit a bakter orcájára, hogy csak úgy csattant.
No, fekütt a bakter hanyatt, osztán mán nem rugdosódott, csak bámúta a plafont. Az orcája meg kezdett dagadozni. Ez a patkoló kovács dóga vót, szalatt is haza, osztán hozta a kisebbik üllőt, és rárakta a bakter fejire, hogy a hideg vas nyomná le a daganatot.

A Piri nem bírt a kíváncsiságával, osztán lehajút, hogy a bakter állapottyát megnézze. Ahogy szokta, farával a pap felé, hogy láthassa milyen hónap vagyon. Hát a pap mondott valamit a paráznaságrú, meg csábításrú, osztán a Piri farát is megáldotta. A patkoló kovács mán vitte is haza a Pirit, mer akkora dagadásra csak a nagyobbik üllő elegendő.

No, gyerekejim, monta a pap, megyek, oszt gyövök. El is ment. Hamarosan gyött is, oszt hozott egy kazalnyi faágat. A kocsmával szembe neki is állott kalyibát építeni. Csuklónyi vastagságú ágakat csak úgy a térgyén törögetett, osztán rakosgatta sátorosan. A bakter mán eszin vót, osztán gyufát keresgét, de elgyugtuk előle. Kimentem, oszt kérdeztem a papot, hogy mit épít, monta Istennek házat.
Hát, nem jól van ez így, montam is a többieknek.
A fölső szomszéd pusmogott a rendőrrel, asztán indútak. Ment velük a patkoló kovács is, aki közbe mán visszatért.

Esteledett mán, én is mentem haza. Rálátok a folyóra a pitvarbú, osztán csak nézem, hogy egy uszályon igen szorongattyák a matrózok a rendőrünket, meg akik vele vótak, így a révészt is. No, adok én nektek, szótam a szamaramnak, hogy bajban a révész. Rohanvást ment, osztán olyan rendet csapott a matrózok között, hogy csupa pata nyom vót mindegyik. Mire odaértem, a kapitányi embör mán könyörgött a rendőrnek, hogy kirakhassák a fát, mer ők nem akarnak lopott árut vinni. Jó embör a rendőr, meg is engedte.

No, tele lett a part gerendákkal, lecekkel, minden ilyennel. Addigra ottan vót mán az egész falu, oszt cipeltük a kocsma elé az egészet, de csöndbe ám, hogy a pap föl ne ébreggyen a kalyibában.

Reggel mán mind ott vótunk megint, osztán lebontottuk a kalyibát hamar. Felébredett a pap, köszöntünk illendőn, ő is nékünk. Körülnézett, bólintott, fölkelt.
No, a fölső szomszéd dirigát, mi meg firiszeltünk, fúrtunk, faragtunk, raktuk helyire a kész fákat. Minden fábul vót, egy szög nem sok, annyit se láttunk. Amit nem bírtunk illeszteni, asztat a szamaram bérugdalta a helyire.
No, készen is lett a templom, még egy takaros plebánia is kerűt mellé. Minden bútor is megvót. A kapu fölé meg fölírtam, a fölső szomszéd meg kifarigcsálta asztat, hogy Isten háza.
Így lett a papunk plebános.

Föl is szentölte a templomot, misét is tartott, nagyon szép vót. Mind ottan vótunk, csak a bakter nem. Monta is a plebános, hogy nem jól van ez így, megkeresztöli őtet.
Indút, mentünk véle. Bément a kocsmába, de mán gyütt is kifelé, oszt úgy hozta a baktert, mint a nyulat szokás. Vernyákót a bakter, de nem szabadúhatott.
Mentünk a folyóhó, osztán a plebános bele is lépdelt. Ésszel csináta, a komp felől folyt néki a víz, így a bakterrú lemosódott kosz nem mocskót be sömmit. Hal nem leszen egy darabig, de akkó nem bántuk.

Elkezdette a plebános a keresztölést. Imádságos dógokat mondott, osztán elkezdette a baktert csapdosni a vizbe, ahogy az asszonyok a ruhát mosásnál. Ordétott a bakter, menekűtek belőlle a gonosz lelkek.
Asztán mán nem csapdosta a plebános a baktert, csak lenyomta a víz alá, oszt elkezdett imátkozni. Montuk véle az imát, közbe nagyon csodátuk a baktert, mer még a víz alatt is tudott ordétani. Asztán mán nem ordétott.
A plebános elmondott még egy imát, osztán kihozta a baktert a szárazra, le is tette a fődre. No, az mán nem is lélegzett.

Gondót egyet a szamaram, vett egy nagy levegőt, osztán telefútta véle a bakter száját. Ettől felpúposodott a mejje, de nem fútta ki. Mári is gondót egyet, oszt rája lépett. Gyütt mán a bakterbó minden, de megin nem lélegzett. Mári meg a szamaram összenéztek, osztán a szamaram fútt, Mári taposott egymás után.
Idő mútán a bakter szusszantott egyet, osztán motyogott valamit. Lehajút hozzája a plebános, osztán kérdezte, hogy mit akarsz fijam, mondd. A bakter fölordétott, hogy gyónni.
Ekkor mán tisztőtük a papunkat, így lett tisztölendő plebános.

No, vitte is gyónni a baktert. Isten házába mán nem mertük követni, így kívülrő hallgattuk az áldások csattogását.
Idővel osztán kihozta, mentünk véle a kocsmába. Belé öntött a bakterba egy pohár pájinkát, aki ettő kezdett észhez térni.

A légy gyanakodva kerűgette, asztán csak leszállott a bakter szája szélire. Ezzel mán a rend is helyre állott, osztán idővel úgyis bekoszosodik a bakter.

Isten tarcson meg jó egésségbe, kedves óvasó.