Az a helyzet, hogy sajnos a nevünk, - Horváth – állítólag nem éppen szerencsés név. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a férjem karmája az, hogy - ebben az életében minden anyagi javát elveszíti, hogy rájöjjön, hogy mi az igazi érték -, akkor már talán kicsit ijesztő is a helyzet. Tulajdonképpen már nem járunk messze ettől.

Tudniillik, mi akárhányszor belefogtunk valamibe, mindig balfék módon jöttünk ki belőle. Ha eladtunk, azért, ha vettünk azért. Tehát a „ha van sapkája, ha nincs” elmélet nálunk jól működik.
Volt egypár jó sztorink is a névvel kapcsolatban: Házfelújításba fogtunk /akkor még volt/, bementünk a városba a festékszaküzletbe, ahol a vásárlás végeztével számlát kértünk. A hölgy megkérdezte amikor a névhez értünk, hogy th-val írjuk? Aztán otthon nézem a számlát, a Horváth rendesen volt írva, de a "Lalyos" ilyenre sikeredett. Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, mindenesetre gondoltam, hogy legközelebb, ha bent járok, szólok neki, hogy a Lőrincze "Lalyos" "csókoltassa!"

Az egyik barátunk azt mondta, hogy befizet bennünket egy rontás levételre. Mindenesetre felvetettem a férjemnek, hogy mi lenne, ha névváltoztatást kérnénk. Talán jobb lenne, ha mondjuk Balek lenne a vezetéknevünk, hisz akkor már az elején tisztázva lenne a felállás, nevünkben a sorsunk.
Mindenesetre biztos, ami biztos alapon, a kis MLM-es üzleti dolgaimat lánynevemen intézem. Nekem a horoszkópom viszont azt mondja, hogy az ötvenen túl fogok beteljesedni, sikeres leszek, stb. A férjem bíztat, hogy írjak, mert szerinte van bennem valami, nagyon szívesen támogat, ha kell főz, mos, takarít, ha ezzel a kis családunk végre a szakadék széléről felkapaszkodhatna. Mert sajnos a 10-12 órás becsületes munkával nem lehet megélni ekkora családnak.

Ma a lányunk lehet, hogy megalapozhatta volna a jövőjét, a második modell válogatáson is bekerült, sőt minden paraméternek megfelelt, hogy akár reklámarc lehessen, sajnos 150ezren múlott, ennyi lett volna a portfólió, de Őt is Horváth-nak hívják./Különben harmadéves főiskolás/
Már régen is írtam, - az adóhivatalnak 8 oldalas levelet -, amikor az elmaradt építkezésünk miatt a halasztott adó esedékessé vált volna. Mikor megkérdezték, hogy vagyok képes ennyit írni, közöltem, hogy ennyi pénzért regényt is írok. Szerencsére méltányolták az írásom, igaz tetszett nekik nagyon, mert csak felét engedték el, hogy még írjak, aztán megjutalmaztak azzal, hogy teljesen törölték a halasztott adót.
Ha ezt most visszaszámoljuk, hogy 8 oldal 1993-ban 126 ezer forintot ért, akkor ez nem is rossz teljesítmény.:D

Egy másik barátunk, aki mélyen hívő ember, ha valami rossz történik vele, vagy akármelyik kedves ismerősével, azzal nyugtatgatja, hogy nem kell aggódni, a Horváthékkal mennyi minden történt már és mégis felálltak minden után. Ez a barátunk nemrégiben balesetet szenvedett, koponyaalapi törése volt. Amikor a férjem bement meglátogatni, sírva fakadt, Lali /Ő is"Lalyos"/szeme olyan volt, mintha egy pingpong labda lett volna odatéve. Szerencsésen felgyógyult, pedig napokig kómában volt. Igaz a munkahelyét elveszítette, mert a térdét többször kellett operálni, de olyan munkahelyet talált magának, amiről azelőtt álmodni sem mert volna.
Azt is mondta, hogy gondolt rá, hogy a TV-nek írni fog, hogy nem kell ekkora színész stábot fizetni, mint a Barátok közt sorozatban, jöjjenek hozzánk, ez is van annyira izgalmas, és kevesebbért bevállaljuk.

Általában mikor azt hisszük, hogy minden rendben, akkor derült égből villámcsapásként jön valami, ami a padlóra küld. Mondjuk én elég pozitív gondolkodású vagyok, a férjem aki inkább pesszimista /nem csoda/, de néha előfordul hogy agyilag padlóra kerülök, Ő ad erőt, érzi, hogy most neki nem szabad keseregnie, mert szükségem van rá.
Szóval kiegészítjük egymást. Persze néha mi is egymás idegeire megyünk és elkívánjuk egymást a balfenékre, de 21 éves házasság után nem csoda.
Most csak az első rendszámtáblát hagytuk el, hát nem olcsó a pótlása. Láttam a kirakatban „ Love Pécs” rendszámtáblát, kérdeztem a férjem, hogy mi lenne ha vennénk egyet és azt tennénk fel? De sajnos elég feltűnő volt a két szó között a piros szív.

Tegnapelőtt mikor mentünk az okmányirodába, hogy időpontot kérjünk, láttuk, hogy az egyik üzlet előtt egy alak fekszik a földön.
Gondoltuk, hogy hajléktalan, esetleg még piás is, de azért megnéztük, mert hát mégiscsak ember, de egy 30 körüli pasi volt, aki elég egzotikus fazonnak nézett ki. Feküdt a járdán, feje alatt vértócsa. Kérdeztük, hogy segíthetünk- e felállni. Majd széket kértem a boltosoktól /festéküzlet, persze nem a fenti/ és felsegítve a fiatalembert, leültettük. Támasztottuk, mert a szék egy támla nélküli, elég labilis ülőalkalmatosság volt. Mivel fogtam a fiatalembert, hogy le ne essen, így nem tudtam a táskámban kotorászni papír zsebkendő után, ezért kértem a boltosoktól, akik mondták, hogy már ki is hívták a mentőt. A pasinak hosszú sötét haja volt, copfban. Fülében sok-sok fülbevalóval, karján érdekes karkötőkkel. Nem is tudom miért, de az volt az érzésem, hogy nem magyar. Kérdezgettem tőle, de elég haloványan válaszolt. Közben a zsebkendőt a fején lévő sebhez szorítottam. Legalábbis találomra, mert a haja miatt nem látszott a seb. Kérdeztem, hogy érzi magát, nem szédül-e, nincs-e hányingere? Meg tudja-e mondani, hogy hívják, hol lakik? A nevét megmondta, de a címe elég sokára jutott eszébe. Kereste a szemüvegét, mert állítólag volt. Körülnéztem, de nem láttam sehol. Aztán mikor kicsit nagyobb ívben pásztáztam a járdát körül, kiderült, hogy majdnem kicsúszott már az országútra, olyan távol került, amikor kiesett a boltból. A hideg kirázott, mikor belegondoltam, hogy mekkorát koppanhatott a feje, hogy a szemüveg ilyen messze csúszott el. Érdekes, hogy egy járókelő sem vette észre. Sőt átsétáltak a vértócsán, a kereszteződésig /kb. 15 méterre/ véres lábnyomot hagyva. A helyszínelők mind a 10 ujjukat megnyalták volna ilyen nyomokért.
Nem győztük nyugtatgatni, mert egyfolytában az volt a gondja, hogy milyen problémát okoz nekünk most, hogy ápolgatjuk. Kiderült, hogy a füle bedugult. Nem az a fele, amelyikre ráesett, hanem a másik oldalon. A férjem ott támogatta szegényt és akkor vette észre, hogy folyik a vér a füléből.
Hamarosan szirénázást hallottunk. Megérkeztem a mentők, de sajnos nem vettek észre bennünket, pedig ott feljöhettek volna a járdára. Megkerülték az épületet, bementek mögé, az eladó hölgy futott utánuk, aztán a tömb másik oldalán jelentek meg gyalogosan. A mentős nem igazán volt a helyzet magaslatán, legalábbis szerintem, mert mondta, hogy nem lát sebet. Mire mutattam neki a földön lévő, már szétmaszatolt tócsát, ahol kb. 1-1,5 dl vér volt.
Átadtam a szemüveget a mentősöknek, aztán jobbulást kívánva a fiatalembernek, elköszöntünk, hisz már nem volt szükség ránk, a szánkat meg már nem akartuk tátani, ott volt elég járókelő, aki menet közben ezt megtette. Gondoltam majd pár nap múlva felcsöngetek a fiatalember lakására, hisz tudom a címét, mégis mi van vele??

Igaz aznap rengeteg stressz ért bennünket, de valahogy most más baját látva, már elviselhetőbb volt a mi helyzetünk, ami különben elég kilátástalan.
Írói vénámon eret vágva próbálkozok, hogy mi is lenne az a feladat, amely engem a sikerhez fog juttatni?
Mert arra hiába is várok, hogy el tudjak helyezkedni. 18 évet otthon töltöttem gyermekeimmel, aminek most ez a böjtje, hogy nem tudok elhelyezkedni. Egy oktatási intézmény főigazgatójának titkárságán dolgoztam, most meg nem kellek senkinek.

Nemrég egy 440 órás képzésen vettem részt, ahol magas óraszámban kommunikációt tanultunk, sőt 60 órában angolt és megtanultunk mindent, hogyan legyünk jó bolti eladók. Unió által támogatott képzés volt, de nem tudom miért, ha nem tudunk elhelyezkedni.
Nemrég jelentkeztem egy multi hirdetésére, mivel nemsokára üzletük nyílik meg ismét. Azt a választ kaptam, hogy ezzel a képesítéssel jelenleg nem tudnak alkalmazni. Kérdem én, ahhoz, hogy egy áruházba kerüljek, mit kell végeznem? Vízvezeték szerelő, vagy esztergályos legyek??? De nem adtam fel a reményt, mert ugye a remény hal meg utoljára, mint a viccben /a halak versenyeznek, a bohóchal ér be elsőre, a reményhal meg utoljára:D/ A nyomtatóból már kifogyott a festék, mert annyi önéletrajzot és motivációs levelet nyomtattam, az egész várost elárasztottam vele. De nem sok eredménnyel. Pedig Start extra kártyára lennék jogosult, mert régi álláskereső vagyok és betöltöttem az ötvenet is.

Kínomban már jelentkeztem egy telefon összeszerelő gyár munkaerő kölcsönzőjének tesztírására is. Nyolcra mentem a Forrásba, de annyian voltak, szerencsémre az utcai ajtót később nyitották ki, így előnyre tettem szert, azaz az első huszonöt emberrel sikerült bekerülnöm. A férjem ilyenkor mindig sajnál, hogy többre vagyok képes, de az ember ne válogasson. Ő is a két érettségijével és középfokú vegyész végzettségével anyagmozgatóként dolgozik. Hát ez van, Őt meg én sajnálom. Szóval sajnáljuk egymást.
Mivel sajnálatból nem lehet megélni, így az ember végezze méltósággal a munkát, amit sikerül szereznie. /Ezt a férjem mondta, nagy lelki vívódások után, és mennyire igaza van./
Szóval visszatérve a tesztírásra, a kis hölgy ott villogott és közölte, hogy a cégnél a tegeződés a divat, ezért tegeződjünk az elején már, aztán rászólt egy asztaltársaságra, ahol 20 év körüli srácok ültek, hogy fiúk, ez nagyon gyerekes, hogy az asztal közepén álló valamivel játszadoztok, arra szükség lesz a tesztnél, így hagyjátok abba.
Ezután kiosztotta a több lapból álló A4-es tesztet, közölte, hogy az első oldalon a személyes adatokat kell beírni, és megkért mindenkit, hogy ne lapozzon, ne nézzen bele a tesztbe, mert ha valakire rá kell szólni, az mehet! Érdekes volt, mert szerintem meg ez gyerekesebb volt, mint a srácok az asztalnál. Na mindegy, kitöltöttük a személyes adatokat, aztán a kishölgy szólt, hogy lapozhatunk. Nézzük meg a feladat bevezetőjét, aminek a lényege az volt, hogy a d betű alatt, felett, vagy elosztva de két vonásnak kellett lennie. Ezeket kellett áthúzni, de közben volt több és volt kevesebb vonással, be volt csempészve egy kis b és p betű is. Gondoltuk ez nem is olyan nehéz, de kiderült, hogy ez csak a bemutató és a következő oldalon már keresztbe apró formában kb. 12 sorban álltak, oszlopokra osztva. Amikor szólt, akkor kellett indulni, soronként volt 20 másodperc, minimum 50 betű volt egy sorban, aztán ha letelt a 20 másodperc, akkor azonnal a következő sort kellett kezdeni. Hát elég húzós volt, de nagyon igyekeztem, gondoltam nem foghat ki rajtam ilyen kis vacak és áldottam magam, amiért a számítógépen a mahjong a kedvenc játékom
. Aztán a következő feladat, szövegértelmezés volt /kicsit dedósnak tartottam/, elolvastuk az írást, volt rá pár percünk, de nem tudtuk mi lesz a feladat. Gyorsan megjegyeztem a fontosabb dolgokat, 456 lakos, Vág település, két medence üzemelt, a sport és a gyerek, a másik kettőt felújították. A termál és csúszdás medence felújítás alatt volt, ez mind egy júniusi szombat délelőtt kezdődik, stb. Amikor a következő oldalra lapozhattunk, szinte semmi nem volt ezzel kapcsolatban, amiknek a megjegyzésére törekedtem. Lényeg az, hogy 90 %-ban azért megoldottam a feladatot, szerintem.

Aztán a következő, az asztal közepén álló kis játék következett. Kaptunk egy papírt amint egy négyzetben 5x5 szám volt, 1-25-ig. Gondoltam, hogy memóriajáték lesz, de szerencsére nem az volt, abban szerintem nem lettem volna annyira jó. Elvehettük a táblát, amin 5x5 korongnak való mélyedés volt, majd a kis gyertyatartó szerű valamit, amin 1-től 25-ig a korongok sorban voltak rátűzdelve és rajtra a korongokat arra a helyre kellett rakni, ahogy a papíron voltak. Idő előtt végeztem vele /mahjong/. Szóval kis játékunk véget ért, közölték, hogy majd értesítenek, hogy kinek felelt meg a tesztje. Lehet, hogy örülnöm kellene, hisz tegnapelőtt hívtak, hogy megfeleltem, de közben az újságban azt olvastam, hogy mennyi embert bocsájtottak el a cégtől.
Persze most itt lép a képbe, hogy mindig kell új ember, mert a lényeg, hogy kölcsönzött ember legyen, meg szerintem a kölcsönző is törekszik arra, hogy három hónapnál tovább ne legyen alkalmazásban náluk senki, nehogy jogai legyenek. Erről Moldova már írt nálam részletesebben és érdekfeszítőbben is „Ha az Isten hátranézne…” c. riportkönyvében.
Most azon gondolkodom el, hogy üresfejű kis pipik, teljesen lealázva megfáradt munkát kajtató embereket megélhetnek így, ily módon, hogy engedheti az állam ezt, hogy munka nélkül, mások verejtékéből élvezhessék az életet és még magas lóról beszéljenek. /tisztelet a kivételnek/

Persze miért ne lehetne ilyet tenni, hisz a pályázaton a fővállalkozó elnyeri a munkát, aztán tulajdonképpen semmit nem tesz, csak továbbadja, illetve dehogy nem tesz, mint a mesében a macska, lefölözi, a zsírját benyeli, aztán továbbadja, esetleg az is továbbadja, míg végül aki megdolgozik rendesen, az kapja a legkevesebb lóvét érte, ha egyáltalán megkapja. Nap mint nap hallhatunk a híradóban ezekről a rémségekről. Na meg nézzük csak meg a tényleges melósokat, hogy mennyiért aszalódnak a napon, vagy fagynak meg kint, kitéve az időjárás viszontagságainak! Ja persze nem beszélve arról, hogy legtöbbje bejelentve sincs, a kis könyvecskéjükbe kerül bélyeg néha-néha, ahogy a vállalkozónak megfelel.

Most sokan megrónak érte szerintem, de az „átkosban” azért nem fölözték le ennyire, ilyen vastagon azt a tejet! Nem tátongott ekkora szakadék ember és ember között.
Egy ismerősünk, akit nemrég baleset ért,/ez nem az előző balesetes ismerősünk, de ha most elgondolkodom, nem nyerő a mi ismerősünknek lenni:D/ sajnos most már a melegvíz és a fűtés is ki van kapcsolva náluk. Nem az Ő hibájukból történt a baleset, addig is nehezen éltek a két gyerekkel, mert nevezzük Őt Zénónak nem tudott elhelyezkedni régóta. Néha volt alkalmi munkája, de az sem mindig. A felesége Sziszi varrt, bedolgozott egy cégnek, de csak csurrant, csöppent. Most azt sem tudja csinálni, csavarokkal a vállában élt pár hónapon keresztül. Valami kis pénzt kaptak a biztosítótól, de kevés ahhoz, hogy az amúgy is elmaradt dolgaikat rendbe tegyék. Év elején mutatta a papírjait, hogy kért szociális segélyt, mert nincs munkája, a felesége jövedelme a két gyerek után járó családi pótlékkal együtt 88 ezer forint. Meg is adták a segélyt, hivatkozva arra, hogy veszélyben van a megélhetésük, és a segély összegét havi 2.500.- Ft-ban állapították meg. Hát erre nem tudom ki mit tud szólni, de én azt sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.
Megmondom őszintén, ha nem látom, nem hiszem el. De láttam. Sajnos.

Hát egyenlőre ennyi, folyt.köv. /ha van rá érdeklődés/