A történet akkor kezdődött, mikor bekerültem egyetemre elsősként, persze otthonról két jól megpakolt utazó táskával. Első körben még kocsival hoztak koleszba, hát ki gondolná, hogy az mekkora áldás, hogy nem tömegközlekedsz. Na szóval első hét végén rutintalan kollégistaként ugye elfogyott az a rohadt sok, akár több hónapra is elegendőnek tűnő hidegélelem, valamint több napig kitartó rántott hús hegyek, amit otthonról küldtek nehogy éhen haljon ám itt fent az ember a nagy városba, ill. hát aktívan sportoló egyén lévén a ruhák sem voltak már makulátlanok, így hát nincs mit tenni, irány haza.
Ez nagyon szépen és jól hangzik, de hát itt a fővárosban pénteken alig van csak kis forgalom, néhány baleset meg káosz. Ne mindegy szóval jól megpakolva elindultam első állomásomhoz a népligethez, ugye busszal onnan megy a nép messze vidékre. Persze hogy sikerült már rögtön lekésni a kinézett bkv buszt, és mit ad Isten az átlag 6-8 percenkért járó busz most 20 perccel később jött teljesen tele. Na de sebaj én még felférek. Biztos örültek a szép nagy utazó táskáknak mikor már így is alig fértek el. Aztán villamos, majd metró. Első közlekedésnek a franc se foglalkozik azzal, hogy ennyi ember megy mindenfelé. Kit zavar, itt biztos ez a megszokott - gondolod magadban, persze később rájössz, hogy minél többen vannak a metrón meg a villamoson, annál több emberrel találkozol hazafelé magad is népliget peronjain ill. a távolsági buszon.
Szerencsésen megérkezvén a népligetbe kinézem honnan indul a buszom, és mondom király 15 perccel korábban itt is vagyok. Kényelmesen beállok a megállóba…azaz csak álltam volna. Annyian voltak, mint a szemét! A peronra nem tudtam kilépni az épületből. Ez a sok ember mind arra megy amerre én és pont most??? Na mondom frankó ez is, hát nincs más, ledobtam magam bent egy padon, feltettem a fülesem azt hallgatok kis zenét, azt akkor majd a következő busszal megyek. Látva ugye ezt a hatalmas tömeget már fél előtt kicsivel kiálltam, hogy jól tudjak helyezkedni az ajtóhoz, amit már benéztem mikor szépen vizslattam azt, hogy megy el a busz, amit eredetileg megpályáztam volna. Szóval már beálltam, s csak vártam hogy leteljen az a 20 perc kb. Ekkor vettem észre, hogy mint valami mágikus pont köré úgy gyűltek oda az emberek. Még szerencse, hogy az a két táska kicsit visszatartotta a tömeget attól, hogy a 10-20 ember/ m^2 sűrűséget átlépjük a peronon, legalább is ott, ahol én álltam...
Végre! Begurult a buszom a megállóba, s a jó helyezkedésnek köszönhetően ajtónál álltam egyből. Leszáll a sofőr: „A nagy táskákat kérjük betenni az alsó csomagtérbe.” Erre én: „Vállalja érte a felelősséget?” „Azt nem.” Gondolom vette, mert tovább nem erősködött. Akik persze a csomagtér mellett álltak azokra hatott a duma, azonban a mögöttem lévők túlságosan féltették a helyüket szintén, amit már ők is vagy 20-30 perce befoglaltak, hogy nekik is biztosan legyen helyük. A sofőr kimondta a varázsszót mikor elfoglalta a székét: „Lehet jönni…” Ekkor azok a szép nagy utazó táskák is kicsinek kezdtek érződni. Hirtelen valahogy az a sok ember fele akkora helyen is elfért! Löktek jobbról, löktek balról, na meg persze a változatosság kedvéért hátulról is. És kik? Na persze hogy 80 és a halál közötti nagymamák, akik menni is alig tudnak, de úgy néz ki közelharcban iszonyat rutinra tettek szert a hosszú évek során. Jól megpakolt csomagokkal ők is, hogy haladjon a sor már kb. Nagy nehezen, mintha hiénák fogságából szabadultam volna kb, fel tudtam lépni a lépcsőre megvettem a jegyem, leültem s hazáig aludtam egy jót, rápihenve erre a kis élet-halál harcra.
Következő héten már rutinosan fél órával busz indulása előtt kitéptem a népligetbe belekalkulálva a pénteki fővárosi tömegközlekedési mókákat is. Ott megvettem a jegyem elővételben, na persze kis táskával, hiszen akkor már mosás probléma el lett rendezve fent a koleszban, így csak kajának kell hely. Na meg pár könyvnek max, ha vagy olyan elvetemült, hogy hazaviszel akármi tanulni valót is vidékre, amiről persze később letettem, mert rájöttem, hogy teljesen elvetélt ötlet a tanuljunk hétvégén, otthon vidéken, családi házban dolog…

folyt. köv.