Volt egy boldog családapa... Vagyis egy családapa boldog volt. Mondom volt. Nevezzük Lajosnak.

Élte hétköznapjait, dolgozott becsülettel, a hétvégéket családjával töltötte. Felesége csudaszép volt, legalábbis ő annak látta. Volt két kislánya is, akikért a tűzbe ment volna. Esténként mesélt nekik, így aludtak el.

Hétköznap volt, fizu a zsebében, haver a munkahelyről. Nevezzük Bélának.
Betértek egy kocsmológiai üzemegységbe. Ültek a piros abroszos asztalnál, kortyolgatták a sört. Dumcsiztak fociról, nőkről, melóról, tervek, vágyak, egyéb férfiakra jellemző témák kerültek teritékre.
Aztán a haver arca komolyabb lett. Hősünk észrevette, és megkérdezte, hogy mi az oka. Némi szabódás után Béla megkérdezte: Lajoskám, kibírod az igazságot? Mit is felelhetett volna? Persze azt, hogy igen.
Béla bizony elárulta, hogy amig Lajos dolgozik, más bizonyítja férfiasságát a feleségén. Még a következő pásztoróra idejét is megjelölte.
Lajosnak még keserűbb lett a szájában az egyébként sem édes sör. Hitte is, meg nem is. Aztán kínos magyarázkodások közepette otthagyta Bélát, és ment haza mesélni a lányainak.

Az ominózus napra szabit vett ki. Reggel mosolyogva úgy tett, mintha elment volna melózni, csak éppen belülről csukta be az ajtót. Megvárta, hogy a felesége elaludjon, beosont a szobába, és elbújt a szekrényben.
Telt az idő, éhes volt, na meg a WC is elérhetetlen. Mozdulni már nem lehetett, az asszonyka már ébren volt.

Egyszer csak kattant a zár, belépett egy barátja, aki nem Béla volt, és a felesége boldogan ugrott a nyakába. Némi nyalom-falom után evett, megtörölte a száját, és nekiesett az erre váró nősténynek. Zihálva hemperegtek, Lajos pedig megkövülten nézte a pornográf jelenetet a szekrényajtó résén. Aztán magába roskadt. Csak jóval azután eszmélt, hogy elmentek itthonról.

Rótta az utcákat céltalanul. Összefutott Bélával, aki részvéttel kérdezte: ugye mondtam? Na, jó haver vagyok?
Igen, -mondta Lajos- de kerülj ezután. Otthagyta Bélát, aki csodálkozva nézett utána.

Adódik a kérdés. Meddig lehet elmenni a barátságban? Jót tett-e Béla? Igazat mondott. De kellett-e mondania?

Azóta Lajos útálja Bélát, és a lányainak unottan mesél esténként.

"Nevezzük Lajosnak" kérésére írtam le a történetet. Elolvasta, az utolsó mondat tőle származik, máson nem változtatott.

Az előzmények, és a végkifejlet itt olvasható.