Visszaviszem a tálcámat, és kijövök az étteremből. Felnézek az égre, ahol hatalmas viharfelhők sorakoznak, de valahogy nem tudnak lehangolni. Nem tudnak, hiszen csodás estének nézek elébe. Egyszerűen boldog vagyok, a belülről áradó melegséget nem tudom, és nem is akarom leküzdeni.
Mire odaértem az autóhoz bőrig áztam.
Érdekelt?
Ugyan kérem.
Ez nem fontos dolog az életben, hiszen egy órát ki lehet bírni vizesen is. Felhajtok az autópályára, ráállok a szokásos haladási tempómra, és közben csak nézegetek.
Nézegetek, és gyönyörködök.
Mily’ szép az élet.
A fák csak úgy suhannak mellettem. Az eső zuhog, a szél süvít, az autó összevissza jár, de nem számít, érzem tudok uralkodni felette. Nem egy drága luxusautóval hajtok, hanem egy egyszerűvel, de ez nem számít. Mosolygok a tekinteteken, melyek rám vetődnek, mikor nagy büszkén elhaladnak mellettem. Hiszen biztosan tudom, hogy senki sem olyan boldog, mint én. Bekapcsolom a rádiót, és megszólal a kedvenc számom. Felhangosítom és éneklem, közben figyelem, hogy mennyire lassan telnek a kilométerek Bárcsak ott lennék már. Szinte kibújok a bőrömből, mindenen mosolygok, ilyet még nem éreztem soha. Szívem majd kiugrik a helyéről.
Majd megszólal a telefonom.
Rápillantok, meglátom a nevet, majd a szívverésem megkétszereződik.
Felveszem vezetés közben, majd lemerevedek, és egy világ dől össze bennem. Alig kapok levegőt, kezem ökölbe szorul. Nem értem mi történik körülöttem. Leteszem a telefont, majd hátravágom úgy, hogy a hátsó ablakról pattan vissza. Kikapcsolom a rádiót, és könnybe lábad a szemem. Vissza kéne fordulnom, de autópályán nem lehet. Így hát csak megyek előre, megyek és nem érdekel már, hogy feleslegesen. Nézek ki a fejemből. Elkezdem szidni az esőt, majd azokat akik korábban leelőznek, majd végül mindent, az autómat, a körülményeket, az egész életet.
Végre sikerül egy fordulási lehetőséget biztosító csomópontot találnom. Rossz érzés visszafordulni, csalódottan hazamenni, de nincs más lehetőség. Hazafele azon tűnődöm, mennyivel gyorsabban telnek a kilométerek De nem akarok hamar hazaérni, egyedül akarok lenni, és elgondolkozni, hogy vajon megint mit rontottam el. Elgondolkozni az életen, hogy valójában mi az értelme. Miért tanulok, miért dolgozok? Hiszen mit ér a siker, ha nincs kivel megosztani. Hogy kicsit húzzam az időt leállok egy pihenőhelyen. Naplemente előtt kitisztul az ég, és látszik a vöröses bolygó. De nem dob fel, nem tud mosolyt csalni az arcomra.
Majd finom kopogásra leszek figyelmes. Kinyitom az ajtót, egy kedves hölgy az, aki segítséget kér tőlem az autójával kapcsolatban. Önzetlenül egyből igent mondok. De talán nem is önzetlenül. Talán titokban reménykedem, hogy az egész történet kezdődhet elölről…
