Dohányzás...Hát sajnálom. Sajnálom, hogy abba kellett hagynom, mert szerettem. Lehet ezzel megbotránkoztatok sokakat, de így van. Jó volt rágyújtani egy kv-mellé, vagy sörözés közben, vagy csak várakozás közben egy szál cigire. Így utólag visszagondolva nem is annyira a nikotin, mint a mozdulat, a szokás, a babrálás, az öngyújtó birtoklása rabja voltam.
Voltam, mert letettem a bagót köbö 15 év után. Átlagban napi egy doboz volt az elszívott mennyiség.
Azért átlag, mert a munkahely és a cselekvés határozta meg a mennyiséget. Futárkodtam 3 évig. Sok, stresszes meló, sok sörözés. Ilyenkor a 2 doboz sem volt ritka naponta. egyszóval jó 1 doboz Light cigi volt az adagom'.
Gyenge idegzetűek csak az elejét, meg a végét olvassák el. :-)
Egyik nap, épp a kislányommal játszottam az ágyon, mikor hirtelen fel akartam kelni. Jött is a fájdalom. A hátamban éreztem egy késszúrás szerű éles fájdalmat, mintha becsípődött volna egy ideg. Volt már ilyen, bosszankodtam is. Na, egy hétig olyan leszek, mint Quasimodo...
Nem nagyon foglalkoztam a témával, végeztem a dolgom nyögdécselve. Igaz, a mély lélegzet nem ment, mert belehasított a fájdalom a hátamba. De ez szokványosnak mondható ilyen esetekben.
A cigi érdekes módon annyira nem esett jól, de ezt betudtam annak, hogy nehezebben kapok levegőt. Estére már elég szarul voltam. Nehezen mozogtam, egyre jobban fájt a mozgás.
Reggelre már a felülés is nehezemre esett. Így voltam 2 napig, reménykedve, hogy elmúlik.
Akkor kezdtem rosszra gondolni, mikor harmadnap lementem a bolta. Mire a boltig elértem, olyan érzésem volt, hogy futottam 10 kilómétert. Ziháltam és fáradtnak éreztem magam.
Több sem kellett lementem a házi orvoshoz. A doki meghallgatott, majd szólt a nővérkének.:
- Jolán (a nevét nem tudom ezért hívjuk így. :-)) jöjjön csak ide, ilyet még nem hallott...
- Zoli, ne szórakozz nem hallok semmit.
-Hát ez az, hogy nem hallasz semmit!
Na itt már lehet, hogy fehér voltam. :-)
A doki rám nézett, majd mondta, hogy ha gondolom kihívja a mentőket, de ha meg tudom oldani, inkább menjek be magamtól. Úgy össze tudom szedni a szükséges cuccokat, ami bent kellhet, mert, hogy szerinte légmellem van...
Mondom az jó, de miért kell ehhez mentő?
Jolán megszólalt, hogy édesem, a tüdőd egyik fele megszűnt létezni így felére csökkent az életben maradási esélyed.
A szívderítő szavak után vidáman, szökdécselve elindultam haza, hogy összeszedjem a cuccomat, amit viszek magammal a kórházba...:-)
Az érdekessége a dolognak az volt, hogy nem voltam annyira elkeseredve. Persze, ha tudtam volna mi vár rám, mindjárt lefagyott volna a közöny az arcomról...
Kórházba be. Ott a vizsgáló orvos ugyanazt eljátszotta velem, mint a háziorvos, csak itt nem nővérkének mutogatott, mint egy érdekes esetet, hanem a tanoncnak...
- Lélegezzen mélyeket!
- Hát ez nem semmi...úgy szörcsög.
- Igen, bal oldali PTX lesz szerintem.
- Hablaty-hablaty mellhártya hablaty, levált a tüdő hablatyról. Ilyenkor hablaty-hablyat....
Részletezte a doki a kislánynak, aki tátott szájjal itta a szavait és helyeslően bólogatott...
Röntgen lett a vége, ahol jól rá is írták a papíromra, hogy totál PTX. Nem tudtam mi az, de nem hangzott jól.
(a tüdő csak a vákum miatt marad a mellhártyán. Nincs odanőve. Ha ez a vákum megszűnik, nincs mi ott tartsa ezért összeesik, mint egy kipukkadt lufi.)
Átcsattogtam a sebészetre a lelettel. Ekkor már nem voltam jól. Nem tudom, hogy mentálisan törtek e össze, vagy az oxigén hiány miatt. Mindenesetre fél óra múlva a vizsgálóban találtam magam. Fel kellett ülnöm az ágyra. Jött a doki, egy fiatal figura, meg egy jó nagy darab nővérke.
- Jó napot, vetkőzzön le derékig.
- Kap 4 érzéstelenítő szurit a mellébe, mert Drain csöves szívást fogunk alkalmazni.
A bal tüdeje levált a mellhártyáról. Ezt kell vákummal visszaállítanunk.
A szuri nem volt vészes, bár vagy 20cm-es fecskendő volt. 2 ment a mellem fölé, 2 pedig a hónom alatt a bordák közé.
Ezek után a nővérke a hátam mögé lépett és a kitámasztott a kezével. Az alkarját tette a hátamra és nekifeszült. Úgy kellett magam hátra nyomni, nehogy előre essek.
Höhh, mondom most milesz', birkózunk egyet, vagy valami cudar dolog fog történni.
Ekkor a doki odalépet és egy jó filctoll vastagságú fém csövet tartott a kezében, majd elkezdte a bordáim között a területet tapogatni.
Ekkor világos lett minden.
Ez le fog azzal a csővel szúrni.
A nővérke meg a bűn segéde, hogy a döfés zökkenőmentes legyen...
Ezek kinyírnak, ez a csóka meg alig több, mint én. Tuti most döf először...
Miért tapogatja a helyet ennyi ideig? Nem biztos a dolgában...Nekem annyi...
Sok mindenen keresztül mentem már, szaladtam bele kirakatba, törtem el kezem, lábam, fejem. Azt hittem bírom a fájdalmat, de most kiderült, hogy nem, vagy legalább is ez urvára fájt.
A nővérke támasztott hátulról a doki meg teljes testsúlyával nyomta a csövet a mellembe a 2 bordám között..Vagy 5 percig tuszkolta, mire átszakadt valami és bement a cső. Ekkor a fém csövet kirántotta és bent maradt egy gumicső. Az ájulás kerülgetett, komolyan.
A doki is leizzadt és csak annyit mondott, minek sportol annyit.
Félájultan, fal fehéren mondom neki, hogy 3-4 éve, még a busz után sem futok.
Ezek után jött még egy a hónom alatt. Hát, akkor voltam ilyen közel ájuláshoz, mikor motorral ugrattam és pofára estem.
Végre megvagyok, 2 gumicső lóg ki belőlem, ott fityegnek, hidegek és teljesen életszerűtlen a dolog.
Nagy nehezen összeszedtem magam és bebotorkáltam a nővérke segítségével a szobába. Egy 3 ágyas szoba volt pont a nővérkék szobája mögött. Áááá, mondom ez nem is lesz rossz, egyedül egy szobába, legalább kipihenem magam. Gondoltam ez volt a legrosszabb az egészben, ezen meg már túl vagyok, jöhet a semmittevés. :-)
Megtanultam, kórházban ne legyél optimista. :-)
Rácsatlakoztattak egy dobozra, ami a falon lévő szelepre volt kötve.
Hejj, mondom Mátrix lesz a dologból.
És jött az a mondat, amit ember ilyenkor nem szeret hallani.
-Ez egy kicsit kellemetlen lesz. És megnyitotta a vákum csapot.
Kellemetlen? Nem tudom, ilyenkor nincs fogalma a fájdalomról, vagy csak nem érdekli, vagy miért nem őszinte? Legalább felkészülnék rá.
Ha a szúrást egy tízes skálán hetesre értékelném, akkor ez a fájdalom huszonezer'...
Először nem kapsz levegőt, mit amikor gyomorszájon vernek, vagy a hátadra esel.
Aztán elkezd szúrni, majd feszít, végül mind egyszerre.
Én csak annyit mondogattam, miközben lilára szorítottam a nővérke kezét, hogy nem kapok levegőt, nem kapok levegőt.
Jó 3-4 perc, mire elkezd a fájdalom enyhülni, ennyi idő, mire a tüdő a teniszlabda formából újból kitapad.
Az egyik legborzasztóbb élmény, ami eddig ért életemben.
Aki volt már kórházban, az tudja a következő napok metódusait.
Reggeli száraz zsömle, vizit, semmittevés, unalom, ebédszerű izé, szokásos arcok jönnek-mennek, egy kis dumcsi, önsajnálat, látogatás, vizit, száraz zsömle vacsi, nemalvás, reggel...
Nem alvás. Egyszerűen nem tudtam aludni. Ugye csak háton tud az ember feküdni, mert bal oldalt cső, jobb oldalt fáj, hason nem jó, mert cső.
A háton fekvésnek egy baja volt, hogy a vákum miatt a tüdő elkezd néha kitapadni, ekkor megnő a nyomás, nagyobb lesz a szívás. Ekkor a tödő megint leválik kicsit és a nagy szívó erő miatt így szörcsögve szívta a véres lötyit ki, ami iszonyat rossz érzés volt.
4 napig ez ment. Menni, csak a WC-re mentem ki, azt is úgy, hogy érfogóval elcsíptem a gumicsövet, leszereltem magam a vákumról, majd a nyakamba akasztottam a vérrel, lötyivel teli csövet és kioldalogtam.
4. nap a doki azt mondja, holnap kiszedjük a csövet, mert már nem vezet.
A nem vezet azt jelentette, hogy már nem jön cucc a csőből, tehát valszeg kitapadt a tüdőm. A csövek kiszedése már gyerekjáték volt. Fogta és kirántotta. :-)
(Húúú, most nézem, kicsit hosszú lesz, ha ilyen ütemben írok, ezért kicsit rákapcsolok. :-))
Reggel kiszedték a csöveket azzal, hogy délután mehetek haza. Hát nem jött be, délre újra összeset a bal oldal. Azt az érzést senkinek nem kívánom, mikor már tudatában a dolgoknak újra oda kell ülni a műtőasztalra újabb 2 szúrásért. Mert, hogy újra be kellett csövezni. Persze ugyan oda nem lehet szúrni, így 4 luk lett rajtam.
Másnap kiírtak műtétre, mondván valószínű lukas a tüdőm, szelel, ezért nem tapad ki. Persze este 5-re írtak ki. Egész nap egy kortyot sem ihattam.
A műtét annyi, hogy egy ilyen kamerás kis csöves cuccal 2 lukon bemennek, összeforrasztják a lukat és kész. A tüdőt és a mellhártyát direkt felsértik, hogy ott, ahol a luk van összenőjön, biztos, ami biztos ne lukadjon ki többet. Kaptam epidurális bigyót is a gerincembe. Ez kissé elbizonytalanított, lehet, hogy a műtét után lesznek fájdalmaim?
Csak, hogy hozzam a formám, nem volt elég a két lukas endoszkópos megoldás, mert 2 luk volt a tüdőmön, ezért fel is vágtak a hónom alatt 10cm-es vágással. Így a végén lett az oldalamon 6 luk egy 10-es vágás, meg 2 luk a mellem felett...
3 nap intenzív. Az nagyon kemény volt. Állandó fájdalom csillapítást kaptam a gerincembe, + bogyóba kapkodtam be, amit csak lehetett...
3 napig oxigén maszka próbáltam nem megdögleni. Áááá leírhatatlan az a tehetetlenség és annyira gyengének és törékenynek még sosem éreztem magam. Kiszolgáltatva, meztelenül egy szál pendelyben, az ember teljesen elveszti az önbecsülését.
Végül is 12 nap kórház után végre haza ballaghattam azokkal az intelmekkel, hogy hegymászás, búvárkodás, repülést lehetőleg soha többé ne csináljam.
Sportolást is csak módjával.
Volna még mit írnom, részleteiben az egészet, de az egy könyv lenne.
Hát szóval jól gondolja meg mindenki, hogy a cigaretta miatt bevállal e egy ilyet.
Én nem tenném...
