Megígértem, hogy elmesélem a másik szomszéd történetét is. Igaz már régen írtam az elsőről, lehet, hogy nem is emlékeztek rá.
Szóval beköltözésünk alkalmával, este későn átmentem a szomszédot megkérni, hogy segítsen már az ajtót visszatenni a helyére, mert a férjemék még egy fordulóért elmentek, meghogy Manó nevű, potom 50 kilós kiskutyuskánkat is elhozzák. /flandriai pásztorkulya/
Kicsit féltem az új környezetben, nem akartam nyitott ajtó mellett ledőlni, mert Marci fiamat, aki akkor volt majdnem l éves, elaltattam, lányok is elszenderültek már, és egy kicsit kidőltem a fáradságtól én is.
A szomszéd nem tűnt bőbeszédűnek, de gondoltam a falusiak nehezebben barátkoznak, de azért átjött segíteni.
Jólesően nyugtáztam, hogy kb. velünk egyidősek, ill. pár évvel fiatalabbak lehetnek, majd jól kijövünk velük biztosan, tudunk egymásnak segíteni, ha kell, stb.
Végülis jól gondoltam el, mert tudtunk segíteni nekik, ha mentünk át a közeli kisvárosba vásárolni, általában már menetkészen voltak, hogy de jó, hogy mentek, csak vigyetek át, mi majd hazajövünk, végülis úgy bevásároltak, hogy mi nem igazán tudtunk volna még pakolni a kocsiba.
Párszor telefonáltak, hogy jaj lerobbant a kocsi, Lajos gyere már, hozz egy kis benzint, vagy huzass haza... Persze nem kívánták ingyen, megköszönték azért, de nem vitték túlzásba.
Vagy - Jaj Lajos, megdöglött a tehénben a borjú, gyere már ki kell húzni belőle, vagy jaj Lajos megyünk behordani a szénát, szalmát, stb.
Aztán Lajos, mármint a férjem, elkezdte ásni a vízvezetéknek az árkot, mert új vízvezetéket akartunk lefektetni, mert a régi már problémás lehet, meg is igérte a szomszéd, hogy jön segíteni ásni, mivel a pici gyerek mellett amit tudtam segítettem, de éppen nagyon nehéz fizikai munka nem is ajánlott a nyitott hasfalam miatt.
Másnap ássa a férjem az árkot, telik-múlik az idő, a szomszédban nagy csönd, ablak bezárva.
Mondom a férjemnek, látod, ez ám a jó szomszédság, segítség csak akkor, mikor nekik kell. Mire a férjem, hogy ugyan már, biztos közbejött valami, el kellett menniük, ne gondoljak mindjárt rosszra. Persze nem akarom dícsérni magam, de többször bejött már az emberismeretem...
Kicsit hangosabban is megtettem a megjegyzésemet, aztán bementem és a vezetékes telefonon felhívtam, mikor felvette - letettem.
Látod, mondtam a férjemnem jó hangosan, célzatosan, hogy Ő is hallja, mert tudtam, hogy a szobaablaknál leskelődik és hallgatózik: Na mit mondtam, hogy itthon van? Felvette a telefont. Kb. 10 perc múlva átjött, mintha mi sem történt volna, hogy jaj dolga volt, egyéb.
Persze azért elmondtam a véleményem neki elég bőven, ami nem váltotta ki a tetszését, mert a nő csak asszonyi állat a szemében.
Biztos a börtönévek alatt művelődött így ki, gondoltam /mert közben kiderült, hogy ott is volt/
Ő mesélte, hogy mikor a tanyáját el akarta adni, jelentkezett rá a vevő, aki lefoglalózta és írásban rögzítve lett, hogy a hónap végéig a teljes vételár kiegyenlítésre kerül.
Gúnyosan mesélte, hogy átverte a vevőjét, mert l héttel a hónap vége előtt, felhívta, hogy elutazik külföldre, de majd ha megjön, akkor találkoznak és folytatják az adás-vételt.
Pár hét múlva, mikor szegény muksónak gyanus lett a dolog és ment, hogy fizessen, a szomszéd közölte vele, hogy bukta, mert lejárt a fizetési határidő, a foglaló elúszott, mert nem tartotta be a megállapodást.
Az állatait olyan körülmények között tartotta, hogy az akkor már hirdetett házunkra a vevők közvetítőn keresztül foglalót fizettek ősszel. Tavasszal jöttek Svájcból és amikor meglátták a körülményeket, visszaléptek.
Mehettem én az önkormányzathoz, /emlékezz a Jószomszédság..-ban már leírtam, hogy a megoldása az lett volna a szomszéd házra, hogy döntsük össze/, panaszt tettem az ÁNTSZ-nél is, ahonnan az önkormányzathoz passzolták vissza a labdát, de aztán semmi nem történt kb. 2 éven keresztül.
Közben építkeztek, bővítettek, aminek szintén mi láttuk kárát, mert állandóan bejárkáltak, ami természetes egy bizonyos ideig, de azért később már elvárnám, hogy ne arra menjek ki az udvarra, hogy a szomszéd ott áll és a házukat bámulja.
Mikor szóvá tettem, hogy ha dolga akad bent, nyugodtan, de szeretném ha szólna, mert ez nem átjáróház, és jó lenne az építkezéskor itthagyott gerendát elvinnék, mert hatalmas szögek állnak ki belőle és balesetveszélyes.
Fogd be a pofád, én az urad helyében jól elvernélek, stb. Ilyen volt a reakciója általában mindenre.
Az utcabeliek sem szerették, tartottak tőle a börtönviseltsége miatt, nemigen mertek szólni neki. Az udvarunkból több mindent ellopott, a gyerekek nagy családi medencéjét kilyukasztotta és még sok ilyen kellemetlenségek okozott az ottléte alatt.
Aztán szerencsére az élettársa megunta és lapátra tette, igaz az is úgy ment, hogy a csajnak kellett a saját házából elmennie, még a ruháit sem engedte elvinni.
Hosszú-hosszú pereskedés, huzavona után sikerült csak bírósági végzéssel kitetetnie a házából, arról nem beszélve, hogy addigra a villany, vízszámlák olyan magas összegre rúgtak, hogy amiatt ment a perpatvar.
Sokszor gondolkodtam, hogy biztos én sem vagyok hibátlan, de szeretem nyiltan kimondani ha valami bánt, mert szóból ért a magyar, gondolom én, de néha jobb lenne hallgatni talán.
Sajnos az életben eddig 2 olyan emberrel hozott össze a sors, hogy azóta a hirtelen felindulásból elkövetett emberölést kezdem kicsit megérteni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy más lettem, ugyanolyan nyitott maradtam, maradtunk mint előtte, de azért kicsit óvatosabbak lettünk talán.