Amióta az eszemet tudom (tehát minőségi zenét hallgatok :) ), el akartam jutni erre a csodás helyre. Körülbelül 17 évesen, kvázi 10 éve ismertem meg a Café del Mar legendát, melyet megemlítettem már korábbi írásomban is. Magával ragadott a zene, melyre bárhol és bármikor ki tudtam kapcsolni, megnyugtatott vagy éppen erőt adott. Idővel utánakerestem, hogy miről is szól ez az egész, s akkor jutott el a tudatomig, hogy nem csak nagyszerű zenét szolgáltatnak egy kávézóban, hanem egy komplett életérzést hirdetnek a muzsikán keresztül. Miután megtudtam hogy hol található ez a hely, elkezdtem szétnézni, hogy az egész Baleár szigetcsoportot megismerhessem.

Ibiza (katalánul Eivissa, spanyolul Ibiza ) spanyol sziget. Fővárosa Eivissa (sp.Ibiza). Két jelentősebb város a szigeten San Antoni de Portmany és Santa Eulària des Riu. Területe 575 km², népessége 111 107 fő, népsűrűsége 193,22 fő/km² (2005).

A Földközi-tengeren fekszik, a Baleárok (Comunidad Autónoma de las Islas Baleares), és azon belül a Pityúzok (Pitiusas) részeként.

75 km-re keletre helyezkedik el az Ibériai-félszigettől, szemben a Costa Blancán található Deniával, 140 km-re délkeletre Mallorca szigetétől és északra Formenterától. Földrajzi koordinátái 39° É, 1,4° K.
Egyetlen folyója, a Santa Eulària, évek óta száraz.

Elkezdtem persze képeket is keresni, mind a kávézóról, mind a sziget szebbnél szebb helyeiről, s nem kellett sok hogy elhatározzam magamban: amíg élek, ide el kell jutnom.

Bármi is legyen az ára, vagy akár tartson nagyon soká, hogy előteremtsem a rávalót, megteszem még ebben az életben.

Teltek-múltak az évek, s egyre jobban kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy mégis mennyiből lehetne összehozni egy rövid túrát arrafelé. Nézegettem a repülőjegyeket, szállásokat, és bizony elég elszomorító összegek jöttek ki, el is szomorodtam, hogy ez nem lesz könnyű. Szinte fel is adtam már a reményt, mikor villámcsapásként jött a lehetőség, most vagy soha! Egy régebbi munkatársam, akivel jó barátok lettünk mióta nem dolgozunk együtt, felhívott május közepén:
-Nem akarsz kijönni velem Ibizára egy pár napra? Én megyek ki dolgozni, és Maxim barátunkat is kiviszem egy kicsit zenélni.

Ledöbbentem. Yassine barátom, aki már bejárta a világot és mesélte, hogy Ibizán is dolgozott nyaranként, össze akart hozni egy-két emlékezetes napot a barátaival, akik mindig is ki akartak oda látogatni. Maxim DJ barátunk (Maxim Kuznyecov) sem volt rest, úgyhogy én is átgondoltam mik a lehetőségeim, s miután mindenki áldását adta az ötletre, belementem.

3 héttel az indulás előtt át kell gondolni a kijutást, természetesen fapados repülővel tudtunk közlekedni, az idő rövidsége ellenére meglepően kedvező áron. Cirka 50 ezer forintból megvolt az oda-vissza repülőutunk, Budapest-Barcelona, Barcelona-Ibiza útvonalon. Arab barátom több hónapra indult neki, így lakást bérelt, szerencsére így ezzel nem kellett foglalkoznunk (ám mint utóbb kiderült, június elején még elég kedvező áron lehet apartmant bérelni, kb. napi 5 ezer forintba kerül egy kétágyas konyhás szoba/fő). Kedden indultunk, és mivel Barcelonában fel kellett venni az albérlet kulcsát, este 11-re értünk Ibizára.

Gyors autóbérlés után tűztünk a szállásra, hiszen Maxim barátom (aki már több napja kint volt akkorra) aznap este lépett fel az Es Paradis nevű hatalmas diszkóban, San Antonio de Portmany kikötővárosban, a Café del Martól körülbelül 5-600 méterre. Az úton gyorsan elfogyasztottunk egy kis lélekerősítőt (melyet egyébként Barcelonai tartózkodásunk alatt is előszeretettel fogyasztottunk, bár meg kell vallani, a spanyolok nem tudnak finom sört főzni…) és egy átöltözés után már robogtunk is a hely felé. Magát a bulit nem írnám le részletesen, maradjunk annyiban, hogy jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy kevesen voltak. Utána átrobogtunk egy másik helyre, az Eden-be, mely közvetlen a másik mellett volt. Itt teljesen más volt a tészta, tudtak valamit az emberek, hisz egyszer csak habáradat zúdult a nyakunkba, mindenki nagy örömére – bár én annyira nem élveztem. De akkor már nem volt mit tenni, táncolni kellett :D Reggel igen fáradtan hazatámolyogtunk, s aludtunk egy jóízűt.

Másnap kimentünk az eddigi legszebb tengerpartra, amit valaha láttam. Csodaszép kék tenger, sziklás partszakasz homokos parttal, egyszerűen lenyűgöző. És mindenki ráér, mindenki lustálkodik… Irigylésre méltó.

A nap többi része henyéléssel és sörözéssel telt, majd hazamentünk étkezni, az este pedig meglepő módon buliba torkollott. Ebben a nem túl nagy városban, ami nem is a főváros, annyi hely van, hogy az valami elképzelhetetlen. Nem hiába van tele fiatalokkal az egész város, lényegében kevés olyan óra van egy nap, hogy ne találkozhatnánk bulizó, buliba tartó vagy onnan hazafelé baktató csoportokkal, a partot pedig jellemezni is igazán nehéz, egymást érik a zenés kávézók, bárok, ahol a bejáratnál kedves vendégfogók igyekeznek az emberek kedvében járni, nem ritkán egy-egy asztalon táncoló lánnyal egyetemben. Lényegében 24 órán keresztül tart a buli a szigeten. A vendégfelhozatal egyébként angol, amerikai, olasz és német nemzetiségűekből tevődik össze, persze lehet találni mindenféle nemzetiségű emberkét, akár magyarokat is :)

A további két nap túl sok különös nem történt a pancsoláson, mászkáláson, sörözésen és evésen kívül, szerencsére a sziget remek elhelyezkedéséből adódóan bármikor össze lehet rittyenteni valami finom hal vagy tenger gyümölcsei ételt, melyekért rajongok. A boltokban tízméteres hosszan találhat az ember szinte bármilyen tengeri élőlényt, nagyrészt frissen, jégen tálalva. Egy nagyobb bevásárlóközpontban egyébként kenyér, felvágott, zöldségek, üdítő, sör tekintetében megközelítőleg ugyanolyan áron vásárolhatunk, mint itthon. A kocsmákban nem ritka ugyan a 3 eurós sör, a diszkókban pedig 7, koktél vagy más tekintetben pedig 10 euró fölött járnak az árak, hát nem ott kell italozni.

Utolsó este, pénteken jutottam el gyakorlatilag az úti célomhoz, a Café del Mar kávézóhoz. Sietve érkeztünk oda este 9 óra tájt (ott június elején is 9:15-9:30 körül megy le a nap), s pár árpalével a kezünkben vártuk a varázslatos naplementét. Nem volt túl sok ember, de pont elég ahhoz, hogy remek hangulat legyen a partszakaszon. Persze a kávézó tömve volt, de elétömörült a partra még pár száz ember, mindenki kezében innivaló vagy fényképezőgép, s szinte megigézve ültek az emberek, úgy figyelték a napot, ahogy alábukik a tengernek. Mikor a látvány véget ért, mindenki hatalmas tapssal, füttyögéssel köszönte meg a természetnek ezt a jelenséget, hihetetlen hangulatos volt ahogy egy emberként örült egy egész partszakasz, természetesen a háttérben andalító chillout zenével.

Itt még megnéztünk egy tüzes műsort, melyet 2 fiatalember adott elő a kávézó előtt, majd hazabaktattunk. Reggel 6-kor kellett kelni a gép eléréséhez, s délután 5-kor már Ferihegyen nézelődtem, hogy vajon merre is menjek ezekkel az emlékekkel a fejemben…