Nagy felelősséggel tartozom az iránt, aki megváltoztatta az életem. Az öngyilkosság gondolatából egy olyan életbe csöppentem, amelyben boldog vagyok.
Olvasta sokatok >> ezt << az írást.
A rá írt vicces vodkás is igaz volt rám.
A történet túl hosszú.
A lényege, hogy van két ember, Párom Brigi és én, akikkel elbánt az élet és a kedves embertársak, akik előző párjainkká avanzsálódtak nagy tévesen.
Mi 2009 szeptember 20. születtünk újjá. Ekkor ismerkedtünk össze, egy éteren keresztül.
Lényegében nem az együtt eltöltött idő ami lényeges vagy ami sok, hanem annak a minősége. Mindketten kiéltük annyira magunkat, hogy ha akkor nem futunk össze, lehet már nem élnénk. Nagyon becsüljük egymást, és mindig a másik kívánságát lessük.
Nos én Vele eljutottam oda, hogy a legintimebb dolgokat is meg tudjuk beszélni, teljesen egyek vagyunk.
Amikor ez az írás megszületett, jobban mondva a feljebb olvasható rész, akkor ezen betűk helyén egy reményteli kérés állt. Most már nem áll itt, Racecam tudja, hogy miért. Egy dolog ismét nem sikerült az életben.
Vele folytatott privát beszélgetésem eredménye képen, kicsit mesélek az élet dolgairól, arról, hogy mi hogyan alakulhat. Személy és személyek megnevezése nélkül, megpróbálva tárgyilagosan. Nem könnyű kihagyni a mindennapokból ugyanakkor a politikát, a mindenkori gazdasági helyzetet, és lehet összefüggéseket találni a világ nagyobb dolgaival, sőt érdemes is.
Hogyan függ össze egy család élete a lokális politika és gazdaság valóságával. Ki miért, és mennyire frusztrált, mennyire akarnak az emberek megfelelni egy társadalmi normának.
Az emberek megfáradtak, dühösek, kedvetlenek, képmutatóak. Fiút akarnak, és ha lány lesz, nem szeretik úgy, némely esetben ezt keményen, hosszú éveken, másfél évtizeden át kimutatják. S hogy a család boldog legyen, az anya tűr sok mindent. Hogy kifelé úgy látsszon, minden rendben. Ám ha nincs rendben, azt a kislány megsínyli, s a kislányból nagy lány lesz. Mit visz vajon tovább? Két lehetőség van. Vagy azt, amit látott, vagy az abból tanultakból egész más módon próbálja megközelíteni a gyereknevelést.
De mi van, ha ezt a kislányból lett Nőt az élet tovább pofozza? Van aki helyt áll, van aki nem.
Nekem egy olyan Nőt lett szerencsém megismerni, aki helytállt, ideig-óráig, s mikor találkoztunk, ugyanúgy össze volt törve.
Mert.
Az emberek megfáradtak, dühösek, kedvetlenek, képmutatóak. Lányt akarnak és fiú lesz, nem szeretik úgy, némely esetben ezt keményen, hosszú éveken, másfél évtizeden át kimutatják. S hogy a család boldog legyen, az anya tűr sok mindent. Hogy kifelé úgy látsszon, minden rendben. Ám ha nincs rendben, azt a kisfiú megsínyli, s a kisfiúból nagy fiú lesz. Mit visz vajon tovább? Két lehetőség van. Vagy azt, amit látott, vagy az abból tanultakból egész más módon próbálja megközelíteni a gyereknevelést.
De mi van, ha ezt a kisfiúból lett Férfit az élet tovább pofozza? Van aki helyt áll, van aki nem.
Amikor találkoztunk, össze volt törve.
Az első pár hónapban csak hitetlenül álltunk egymás előtt, ültünk egymással szemben, feküdtünk egymáson, balra az egyik, jobbra a másik, felül az egyik aztán alul és fordítva. "Ezt nem hiszem el, nem is lehet igaz."
Így ment ez sok hónapon keresztül, míg aztán elhittük. Igen, igaz. Lélektárs. Mi is a lélek? Az emberi tudat, az agy, a fizika, ezt nem magyarázhatja meg. A lélek valahol a szív és az agy között található azt hiszem, liftezik. Egyszer fent, egyszer lent, egy mérleg nyelvének a közepe. Viszont eltárol minden súlyozást, keményen bevési az agyba és a szívbe az eredményt, bármerre is dőlt a mérleg nyelve.
Földhanttal fülön dobni, csak a fejét meg ne sántuljon, 16 éven keresztül. És utána még haragudni rá bármiért, amit tett, miként elszabadult a pokoli helyről amit úgy hívtak, szülői ház.
Vagy a legkisebb hibáért is bántani, számon kérni, terrorizálni. Válassz főzőkanalat. A gyerek a kisebbet választja, azt hiszi nem fáj annyira, pedig az a fránya fizika, csak ráhat a lélekre, kisebb felületen ugyanaz az erő.
S csak öleljük egymást, és megértjük egymást, átérezzük a másik fájdalmát, mert a kínlódások végen-soron a lélekre ugyanúgy hatottak ki. Csak ebbe egyikünk fél fülére siket lett. Hát, én voltam a szerencsésebb.
A helyzet sokat változott, amikor mi gyermekek voltunk, senkinek nem szóltak azért, mert megverte, vagy agyba-főbe verte a gyermekét. Most már törvény szabályozza, s komolyan odafigyelnek rá. Ez a része helyes.
Ami nem helyes, az az, hogy megint olyan jogot adtak, ami lehetőség is egyben. A gyermeknek egy nevelőileg adott pofon lehet nem árt. A mérték, a határ, ami miatt itt a zéró tolerancia. S azért sok csimotából ez a bizonyos arcpírt okozó legyintés valljuk be, hiányzik.
A miliő leírása megvolt hát, és egy műtét is, ami a lelket sújtja, mert a fizikát nem hozta helyre, s ettől a lélek mint a viharos tenger, de már kettő ilyen lélek. Fizikailag meg ott van a könny az én szememben is.
Eltörpülő apró gondok, egy vagy két ember gondja, egy pár gondja ebben a világban.
Ebben a világban, melyet pár ember, érdekcsoport irányít, akiket nem lehet felelősségre vonni, és végső soron az ő kezükben van az, hány boldog és hány boldogtalan lélek lesz.
Szebb jövőt mindenkinek.