Az elmúlt években volt szerencsém végiglátogatni Görögország nevezetes nyaralóhelyeit, különös tekintettel a szigetekre. Sikerült úgy beleszeretnem a görög tájba, mentalitásba, emberekbe, életmódba, hogy azóta is, ha nyaralás, én csak és kizárólag Görögországra tudok gondolni. Nem állítom, hogy a legjobb, legszebb, legcsodálatosabb, de nekem valahogy úgy belopta magát a szívembe, hogy életem legmeghatározóbb élményei a görög kirándulásokhoz fűződnek.
Szeretnék az elkövetkező napokban, hetekben egy többrészes, átfogó, részletes utikalauzt adni Nektek azokról a helyekről, amiket volt szerencsém meglátogatni. Nem ígérem, hogy minden igényt kielégít majd a leírásom, hisz nem azonos az érdeklődési körünk. Én leginkább természet-tenger-csavargás-centrikus vagyok, tehát bulihelyekről, diszkókról, és egyéb ilyen „pörgős” infókról sajnos nem fogok tudni beszámolni.
Habár jócskán benne vagyunk már a nyárban, remélem még nem túl késő, és sokaknak nyújt némi segítséget az írásom.

Korfu

Korfu már a kőkorszakban is lakott sziget volt, ezt bizonyítják az ásatások, melyekből látogatásunk során mi is megnézhetünk jónéhányat. I.e. 2600 körül alakult ki Krétán a minoszi kultúra, mely kihatással volt a környező szigetekre, így Korfura is. Igazán lendületes fejlődésnek, úgy társadalmilag, mint gazdaságilag az i.e. 600as évek körül indult a sziget, amikor a görög demokrácia virágzásnak indult. A hellenizmus időszakát megszakította a római térhódítás (i.e.146 – i.sz. 395) , majd ennek széthullása után a bizánci birodalom igazgatta a terület életét 1453-ig, itt vegyült egy kis velencei stílus a szigeten fellelhető épületek közé. Ezután a török birodalom szemelte ki magának, és jó 100 évig nem is sikerült kiebrudalni őket. Ugye ismerős ez a motívum?
Önálló, görög Korfuról tehát 1571 óta beszélhetünk, bár még ezután is igen viszontagságos évszázadok következtek, mint ahogy Európa többi részén is, francia, orosz, olasz, német megszállásokkal, de ezek már nem alakították olyan mélyen a sziget kultúráját, építészetét és történelmét, mint a korábbi időszakok.
A sokszínű történelmének köszönhetően a sziget rendkívül változatos, vegyes építészeti és szémpűvészeti alkotásokkal tartkított, bármerre motorozunk is, hol román, hol gót, hol reneszánsz stílusú épületekre, épület romokra bukkanunk, netán a sikeres felújításoknak köszönhetően, ezek egyvelegére.

Vessünk egy pillantást Korfu térképére, mielőtt felülünk a repcsire.



Alapvetően két részre bontanám a térképet, északi és déli részre. Az északi rész kicsit mozgalmasabb, sűrűbben lakott, több a látnivaló is, és dimbes dombos. A déli rész laposabb, ritkábban vannak a faluk is, viszont csendesebb és rengeteg magányos öbölre lelhetünk.
El kell döntenünk hát, hogy melyik részre vagyunk inkább kiváncsiak. Én két helyen voltam, fent északon, Sidariban, és a keleti parton Benitsesben. Az előbbi szinte a tengerparton van, azonnali fürdőzést kinálva, homoksziklás környéken, az utóbbi kicsit távolabb a tengertől, kicsit zajos, hangos falu. Ha szabad ajánlanom, inkább Sidariba menjetek.

A repülő Korfu fővárosába, Korfu városba érkezik. Transzferrel elvisznek minket a szállásunkra, és rögtön első dolgunk legyen, hogy szétnézünk a faluban. Érdemes feltérképezni, hol árulják a friss gyümölcsöket, zöldségeket, illetve első este meg kell lesni, melyik tavernában ülnek a legtöbben, oda érdemes nekünk is menni első alkalommal, a csalódások elkerülése végett.
Mi általában motort bérelünk, két embernek tökéletes, és egy hétre 70-80 euróból kijön. A sziget túlsó sarka laza 2-3 órás motorozással elérhető, közben néhány látványos résznél meg-megállva. Autóbérlés kicsit drágább, de valóban kényelmesebb, főleg ha klimás. A görög közlekedési morálra jellemző, hogy bár kissé kaotikus és olasz-stilusú, szabályokat nemigazán ismerik, viszont a túristákra rendkívül odafigyelnek. Ez elmúlt évek kirándulásai alatt soha nem hallottam, hogy balesetet okoztak volna.



Sidari Korfu északi, homoksziklás részén épült, itt a víz által simára csiszolt partszakasz látványos és változatos. Induljunk délnyugat felé Paleokastritsa felé. Ez a sziget legcsodálatosabb, legtisztább vizű része. Sajnos Magyarországról nem indulnak ide járatok, vagy legalábbis nem tudok róla, főleg a németek vették uralmuk alá ezt a részt. Viszont motorral mi is eljuthatunk ide, alig fél óra alatt. A látvány önmagáért beszél, már fentről, a szerpentinről meggyőződhetünk az öböl páratlan szépségéről.



Bérelhetünk kis motorcsónakot, és meglátogathatjuk a lakatlan öblöket, amiket autóval, motorral nem tudunk, illetve jónéhány vizisport-lehetőség is rendelkezésünkre áll.

Továbbhaladva délre rengeteg olajfaligettel és kecskével fogunk találkozni, ahogy a táj sziklásból egyre termékenyebbé és zöldebbé válik. Imádok Görögországban motorozni, főleg a szigeteken, mert ha a part mentén visz az út, akkor a tengerben lehet gyönyörködni, és lesni, mikor talál az ember egy jópofa, romantikus öblöt; ha pedig eltávolodik az út a víztől, be a szárazföld belseje felé, akkor a gyönyörű zöld tájat csodálhatjuk.



Lent, a sziget legdélibb csücskén állítólag egy hatalmas bulihely van, Kavos. Én nem maradtam ott bulizni, viszont a lapos, lassan mélyülő vízben marékszámra szedtem össze a szebbnél szebb kagylókat, csigaházakat.

A sziget keleti partján északra indulva elérjük Benitsest, a másik közkedvelt nyaralóhelyet, majd a sziget közepe felé haladva Kinopiastes kis faluját. Ha itt már kellően éhesek vagyunk, mindenképpen látogassuk meg a Tripa vendéglőt. Állítom, hogy Görögország legeredetibb, legcsodálatosabb étterme. Ám nyomatékosan felhívom a figyelmed, csak akkor térj be hozzájuk, ha igazán éhes vagy. Ajánlatos a reggelit rövidre venni, és délutánig semmit nem enni, farkaséhesen meglátogatni őket.
Ha valaki szereti a kihívásokat, akkor ugroja át a most következő pár sort, ha viszont nem szereted a meglepetéseket – még ha azok kellemesek is – akkor álljon itt egy rövid leírás, hogy is néz ki egy tripa-vacsora.
Letámasztottuk a motorunkat az étterem barátságos, régi időket idéző, antik épülete elé. Beléptünk, majd egy kis fogadó térben átestünk a szokásos görög ölelgetésen, vállveregetésen. Átkisértek minket az udvarba, amit felül szőlőlugas árnyékolt, körben sűrűn szegélyezve változatos, színes virágokkal. Olyan érzésem volt, mintha nagyapám kertjébe kisértek volna minket. 1-2 asztalnál már ültek vendégek, de mivel a vendéglő nem egy buliváros közepén fekszik, és még igen korán érkeztünk, rengeteg szabad hely volt. Leültünk, és rögtön elénk került 2 üveg bor, egy vörös és egy fehér, a házi termésből. Ásványvizet is hoztak hozzá. Koccintottunk, én csak mértékkel, fél decivel, lévén valakinek még vezetni is kell. Ekkor még nem gondoltam, hogy másfél órával később nem a bor lesz az, ami ebben erősen akadályozni fog.
Itt még nem tűnt fel, de már gyanakodhattunk volna, hogy szó néklül hozták a bort. Mibe fog ez kerülni? Sebaj. Vártuk az étlapot. De helyette 4 kistányér érkezett, rajtuk mindenféle előétel. Dolmades, a szőlőlevélbe csavart rizses finomság; avokádóba szervírozott apróráksaláta; görögsali mindenféle finomsággal, és sajtok. Csak néztünk egymásra párommal, de azért benyomtuk az utolsó fetasajtig, amit hoztak. Na, mondom mostmár valami diszkrét főételt választunk, lévén 50 euró volt a zsebünkben, abból is eltankoltam 5-öt. De az étlap csak nem akart jönni. Jött helyette viszont 2 pincér, karjuk megrakva tálakkal úgy, hogy el nem tudtam képzelni, hogy birják el? Egyik tálon egy fél bárány volt, konkrétan a bordája. Egy másikon kb 3 kiló girosz, körberakva mindennel, ami kell: tzatziki, sültkrumpli, paradicsom, oregánó… Volt még ott ujj nagyságú penne, milánói jellegű mártásban, grilltál, vagy 5 féle húsból, és hatalmas görögsaláta középen, ami egy kisebb társaságnak is elég lett volna. Itt kezdtem vakarni a fejem kínomban. Nem vagyok egy cingár, de a feléig sem jutottam el a finomságoknak, mikor pirosba ért a mutatóm.
Közben gyanakvásomnak engedve odahívtam a pincért, hogy ugye jól értem a dolgot, itt nem lesz étlap, hanem kihordanak elénk mindent, ami a konyhában fellelhetö… Biztositott róla, hogy ez igy van, és rögtön jönnek a következő fogással, elnézést a késlekedésért. Én biztositottam róla, hogy ha még egy falatot kell ennem, akkor helikopterrel visznek kórházba. Illetve kinos, de meg kellett kérdeznem, mibe fog ez kerülni, nehogy túllépjük a keretet. Ekkor ért a meglepetés : 30 euró fejenként. Huh! Ez épp 15 euróval több, mint ami nálunk volt, hisz nem számoltunk ekkora dinom-dánomra, eddig 20-25 euróból mindenhol megkajáltunk, úri módon (igaz alkoholt nem szoktunk fogyasztani). Szégyenkezve előadtam neki, hogy sajna nem fog menni, kérem ne hozzon ki több kaját, és remélem az eddig kihordott nem lépi túl a 45 eurónkat. Vigyorgott, és türelmet kért, hivja a főnököt. Itt felgyűrtem az ingem ujját, felkészülve a mosogatásra. Jött is a főnökasszony, akkora mosollyal a száján, hogy Joker is megirigyelte volna. Termetes, igazi görög asszonyság volt, sugárzott belőle az élet, a vidámság. Hátbavert, hogy majd kiesett a számból a bárányborda, és érdeklődött, hogy minden oké-e. Előadtam a bajunkat, és kértem, hogy ne hozzanak már többmindent, 2 okból se. Ő biztositott róla, hogy mindent kihoznak, az utolsó szőlőszemig, a pénzzel pedig ne legyen gondom. De hát nemtudom kifizetni, nemhogy borravaló!... Sebaj. Ezzel elment.



Elvitték a romokat, sok kajához hozzá sem nyúltunk. Ennyire még nem fájt a szívem soha, de a hasam se. A következő, hálistennek befejező körben válogatott gyümölcsöket kaptunk, olyan fekete cseresznyét, hogy először nem hittem el, mézes joghurtot, baklavát, fél dinnyét, és már nem emlékszem pontosan miket, mer kezdtem homályosan látni. Csipegettünk a tisztesség kedvéért, aztán kicsit elszunyókálhattam, mert egy kisebb német társaság megérkezésére riadtam fel. Kitámolyogtunk a bejáratig, és ismét szabadkozni kezdtem, szentül igértem, hogy behozom a hiányzó 15 eurót, plusz borravalót holnap. Főnökasszonyunk ezt szigorúan megtiltotta, és kilátásba helyezte bajszos öregannya csókjait, ha mégis megteszem. Azt mondta, ha jövünk, enni jöjjünk, különben meg részükről a megtiszteltetés, hogy itt ettünk.
Nos, én megigértem neki, hogy mindezekért cserébe én a világon bármerre járok, mindenkinek elmondom az elmúlt másfél óra élményeit, és igyekszem vendégkörét bővíteni. Remélem akit eddig odaküldtem, nem bánta meg. Ha arrajártok, mindenképpen látogassátok meg! De csakis éhgyomorra és jó nagy hátizsákkal! [link]

Ha bírunk, haladjunk tovább északra. Elérjük Korfu városát. Itt a korábbi természeti szépségeket felváltják a civilizáció remekművei. Szebbnél szebb épületek, emlékművek, bulikávézók, tuningautók és száguldozó motoros vagányok. Kikötő, reptér, zajongás, forgatag, erőd. Dudálás. Halasbolt, zöldségpiac.



Vegyük elő a térképünket, és próbáljuk kitalálni a városból, lehetőleg északi irányba.
A sok kis sikátorban könnyű eltévedni, de egyben fotózásra is akad téma elég.



A tengerpartra kiérve megnézhetjük az Egér-szigetet, egy templom van rajta, állítólag turista nem látogathatja, a helyiek közül is csak néhány igazi hivő mehet át havonta 1x valami imádságra.



Rövid motorozás után találunk pár márványbányát, ezek nagyon jópofa helyek, hatalmas, sziklaméretű márványtáblákat láthatunk, fehér porral boritott bokrok között.
Valahol Nissaki környékén a part mentén el fogunk suhanni egy fehér ház előtt. Tolassunk vissza, és nézzük meg, hol élt és alkotott Gerald Durrell ugyancsak híres testvére, Lawrence. A ház mögött kialakított vendéglőben majd valamikor az elkövetkező napokban ehetünk is egyet, nagyon finom halakat sütnek.



Ismét elérkeztünk a sziget északi részéhez, itt az északkeleti csücskön találunk egy kilátót és világítótornyot, leskelődjünk pár percet. Ha szerencsénk van, az északról áramló hideg tengeri levegő felkorbácsolja az esti órákra a vizet, és 2-3 méteres hullámokba vetődve zárhatjuk a napot. Bátortalanabbak a partról csodálhatják a tenger esti végjátékát.
Ha kedvünk van, Sidarin kicsit ismét túlmotorozva, megnézhetjük egy szikla ormáról a naplementét.

Korfu az egyik legkedvesebb sziget Görögországban. Változatos, szép, hangulatos. Minden megtalálható rajta, ami számomra görög. Kétszer voltam már, 1, illetve 2 hétre, de még mindig nem tudtam betelni vele. Amikor február, március környékén elkezdenek zöldellni a fák, nyílni a virágok, és megcsap itt az íróasztalnál ülve a tavasz, a természet illata, azonnal egy különleges, meghatározhatatlan érzés kerít hatalmába. Motorra ülni, meghúzni a fülét, és csak száguldani Korfu olaj és citrusfákkal szegélyezett útjain, kabócaciripeléssel kísérve, le, a sziklás tengerpartra, ott belecsobbanni, és eggyé válni ezzel a még szinte érintetlen, natúr, de mégis csodálatos környezettel, élettel, világgal.



A következő részben szeretném Zakynthos csodás szigetét bemutatni.