Átlépem a határt. Bucsu. Jó kis név, tényleg búcsúzom az országtól. De holnap már jövök vissza, majd üdvözlöm Rábafüzest.

Ausztria. Más mint az ország ahol élek... minden a helyén, katonásan, feszesen, ahogy a sógorokhoz illik. Már vagy százszor megtettem ezt az utat, mégis olyan idegen. Miért ? Hiszen nincs gaz az út szélén, nem rozogák a házak, nem tolja egy megfáradt öregasszony a biciklit, kormányán súlyos cekkert egyensúlyozva. Miért ? Tudom már. Nem otthon vagyok...!
Már korán sötétedik, hiába ez már az ősz. A nyugvó nap utolsó fényei még megvilágítják Graz felé a sötét felhőket. Hurrá, megint esni fog arrafelé. Megszoktam. Mint ahogy a német feliratokat is.
Oberwart – Felsőőr. Tankolok. Itt legalább még magyar szót hallok. Magyar lányok dolgoznak az OMV-nél. Először vicces volt mikor bementem fizetni és halkan elmorzsoltam egy Grüß Gott-ot, a germán nyelv nem az erősségem na. Rám mosolygott Krisztina, és megkérdezte : A 7-es kút a tiéd ?
Majd jót nevettünk. Jó itt a kávé. Kicsit drága mint a reinkarnációs tanfolyam, de hát egyszer élünk...
Fel az A 2-re.Még 220 km St. Veit. Magam mögött hagyom az ismerős táblákat. Grüß Gott Hartberg, Ilz, Gleisdorf és a többiek ! Kicsit sűrűbb a forgalom. Esni kezd...már vártam. Egyre erősebben kopog az égi áldás, a szembejövő lámpák fénye lefolyik a szélvédőn. Ja, az ablaktörlő. Munkára fogom, már látok megint. Épp jókor, mert jön az útszűkület, terelés, felújítás. Ha nem kapcsolom be a lapátokat, belehajtok, és akkor vége lenne ennek a kis történetnek.
Itt a Magna gyár, ez már Graz. A felhők még dühösebben küldik az esőt, mintha tudnák Ők is hogy „ Örökké nem eshet” ( The Crow ). Hm, nagy film. Brandon Lee nem tudhatta hogy nem ér haza. Ki tudhatja ezt magáról ? Lehet hogy én sem. Mindegy, menni kell tovább.De miért, mert kaland ? Pénz ? Nem tudom...

Mielőtt elindulok fel a hegyre, el is áll. Megint az eső vesztett.A felhők felett már a telihold az úr, messze ellátni a fényénél, távolban a hegycsúcsok. De hova lett hirtelen. Herzogberg tunnel. Hossza 2 km.. Vissza zökkenek legalább, viadukt, alagút, viadukt, szerpentin, alagút Packsattel. Innen már gurul lefelé alapjáraton. Dolgozott az IVECO, pihenjen egy kicsit.St. Andra-ig gurul, felettem a 2140 m-es csúcs, rajta egy obszervatórium. Kristály tiszta az este, a kezemmel meg tudnám érinteni a csillagokat ha akarnám. Minek ide teleszkóp ? Nem lát el oda ahova a képzelet..
Innen egy kőhajítás Griffen. Az alagútból kiérve meglátom az ismerős várat a domb tetején. Szépen
ki van világítva mint a Halászbástya. Már messze mögöttem van Budapest.
Völkermarkt. A szembe jövő pálya mellett kivilágítva a tengelysúlymérő állomás. A fiúk megint túlóráznak. Kontroll. Az is jó film. Neo zenéje zseniális. Kicsit dúdolom is a fejemben. Az önfeledt „zenélésnek” egy sárga fény vet véget. IKEA. Akkor ez Klagenfurt. Le kell térnem a reptérnél. Most sötét a kifutópálya. Néha elkapok egy leszálló gépet, versenyzünk ki ér előbb a küszöbhöz. Jó móka. Hangtalanul száll le, mint egy pillangó. Persze mert a hajtóművek zaját elnyomja a CD. Satriani belecsap a Midnight Express-be. Én is az vagyok, lesz éjfél mire végzek. Be az alagútba a reptér alá. Jellemző, én a föld alatt sunnyogok, míg felettem az égbe szállnak...Le a pályáról. 317-es.
Innen tíz perc St. Veit an der Glan. Lagermax. Rá a rampára. Szervusz Max ! Karinthia. Itt egy kicsit lazábbak, közel az olasz mentalitás.
Nincs sok áru, négy konténer meg pár doboz, néhány perc alatt végzünk. CMR, ladelist, ismerős, mégis ismeretlen szavak. A nem létező bajszom alatt mormogok. Én nem beszélek németül, Max nem beszél angolul. De azért beszélünk egymáshoz. Már előre mosolygok magamban, mikor kérdezi meg hogy : Fahrts du zurück ? Tudja hogy nem. Nein, ich fahre nur in Klagenfurt. Dort schlafen. Jé, tudok németül ? Ő is mosolyog. Jó fej. Na szervusz, majd jövök még.
Vissza felé néha elfordítom a kormányt jobbra Villach felé. Van ott egy kút, rátankolok hogy holnap ne kelljen megállni hazáig. Kerülő, de látni a Wörthersee-t, meg az Alpok penge éles csúcsait. Gyönyörűek. De tulajdonképp már nem is érdekel. Láttam ezerszer. Ez is rutin már.
Eszembe jut a francia teremőr ott a Louvre -ban, aki nap mint nap ott szunyókál a Mona Lisa mellett. Ő is ilyen lehet már.

Klagenfurt, Mazda, 8-as rámpa. Itt állok, pont éjfél van. Szendvics, papírmunka, hideg van, állófűtés, alvás. De nem tudok aludni, betűkké kell formálnom a gondolataim. Írom e sorokat, szól a rádió, lassan két óra lesz. Alanis Morisette énekli az Ironic-ot. Szeretem az iróniát. Jó barát. Megvéd sokszor a valóságtól.
Még bevillan megint : Miért is csinálom ezt ? Kalandból ? Pénzért ? Nálam okosabbak sem tudják a választ. Lehet nincs is erre jó válasz.
Aludj már!

Forrás: Édesapám küldte az interneten...