Mielőtt belekezdenék kis írásomba , szeretném a címet tisztába tenni. Mindenképpen szükségesnek tartom ugyanis az első szó ''megmagyarázását''.

Itthon ennek a szónak, leginkább a negatív jelentése, illetve a belőle képzett jelző a legismertebb megnyilvánulási formája. Leginkább öntelt, beképzelt, magamutogató emberekre szokás mondani.

Van azonban egy másik jelentése is, mégpedig az éntudat. Az egó elkülönülés és egyéniség.





Szeretem ha valaki elgondolkodtat. Tavaly, egyik nap Lord Zero ezt tette:

''nem haragszol meg, ugye: vhogy minden történet az egód felé kanyarodik - az összefüggések valóságos csodája ez
tényleg no offence, nem zavar, csak nem tudom nem észrevenni, nem szóvátenni meg végképp nem''


Hm, hm, hm és mégegyszer hm. Méghozzá nem is amiatt, amit leír, hanem amiatt amit értek rajta. Első kérdés , ami felmerült bennem, az az volt, hogy vajon miért is történik ez rendszeresen (gyk. egóvisszakanyarodás) ?
Hm, és hova is írom mindezt? Rotfl.. Csak sajnos kínomban rotfl.

Szóval miért történik így?
Néha úgy érzem, mintha megrekedtem volna valahol a 20as éveim elején... Nézzük csak mi történt akkor? Na meg előtte?

Ejj ejj, na már megint rólam lesz szó, faszán ellentmondva annak, hogy talán nem kéne mindig magamra visszakanyarodni.

Szóval kb. 20 éves koromig egy olyan kis pattogó, állandóan középpontban lenni szerető csajszi voltam , (no nem azért mert annyira kedveltek volna, hanem mert ezt igényeltem) , akinek ráadásul összejöttek a dolgok, amiket eltervezett.

Aztán ez megváltozott. Én (sic!), a nyalka ''kis'' leány, elkezdtem befele fordulni, magamat vizslatni . És jöttek belőle szép és csúnya mesék, na de erről majd picit később.

Visszatérve Lord Zero mondataira , érdemes elgondolkodnom, hogy mitől is van ez? Első emlékeim a szereplési vágyamra valamikor óvodás-korombeliek. De ez még mindig nem válasz a miértre. A miértre talán az a válasz, hogy ezzel akartam ''figyelmet'', szeretet kicsiholni. Sokkal több benne a ráció, mint bármi másban.
Változtatni érdemes rajta, kéne-e?
Valószínűleg igen, 27 évesen nem kéne ennyire dinkának lenni. Pszichiáter, pszichomókus? Megvolt.

Nos , hogy végre a cím egyik feléről áttérjek inkább a másikra, elmesélném egy szintén tavalyi történetem.

Egyik őszi nap kb 5ször lettem ''kipicsázva'' Age of Empiresben. Ez estére olyannyira letörte a kedvem, hogy rájöttem igazán semmire sem vagyok jó. (Tévedés ne essék, nemcsak emiatt volt rossz kedvem, hanem egy alapból ''értéktelennek érzem magam'' érzést megfejelt még egy adag ''legyőzöttség'' érzettel. Mintha bármibe kezdenék , balul sülne el. )

Elkezdtem gondolkodni a különböző halálnemeken, mik vannak, mik a hátulütői egyes vállfajainak . Leginkább olyat kerestem, ami gyors, és fájdalommentes. Sajnos azonban arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy nem is a haláltól félek igazán, hanem attól, hogy egy ilyet túlélek, de károsodok.Hogy nem halok meg, csak tolószékbe kerülök, eccecera, eccecera.. Na , még a halálhoz sem vagyok elég jó. Magyarán :szenvedtem.

És hogy miért?
MErt egyszerűen értelmetlennek, kilátástalannak ítéltem meg a helyzetem. Munka téren , anyagi téren, család téren, stb. Nincs miért élnem, nincs értelme az életemnek.

Úgy éreztem, talán a legtöbb probléma az elsővel van. Van egy szint, és onnét nem láttam további fejlődési lehetőséget. Ki akar egy 27 évest pályakezdőként? Merthogy csak a helpdeskhez értettem igazán, de az nekem már kevés volt , agyilag nem elégített ki.

Nagyon sok gondolat cikázott aznap este a fejemben, olyannyira, hogy volt egy pont megint, hogy na ebből diliház lesz. Ekkor fogtam magam, és lementem az utcára, beültem az autómba, lazítani. Zenét hallgattam és kiürítettem az agyam. Szemlélődő állapotot vettem fel. Nem zavart semmi, és végre a saját agyam is békénhagyott. Lenyugodott.
Elkezdtem a zenékben lévő szövegekre figyelni.. Pl. Madonna ment az egyik adón. A szám így kezdődött:

It's an illusion
Get together (It's an illusion)
It's an illusion
Get together (It's an illusion)

Na mondom szépen vagyunk, még a rádióból is ez szól. Ígyjárás esete. Aztán átkapcsoltam kicsit goára, hátha az lenyugtat még jobban. Voltak kellemes dalok, egész fura élményeim voltak tőle. Pl. olyan mintha betekernének gézzel. Vagy hogy cikáznának az agyamban a hullámok . Nem ijedtem meg, hanem valahogy nyugalommal töltött el , hogy ilyet érzékelek a zenére.

Majd elkezdtem kicsit fázni, meg ugye a toalett-kacsa is befigyelt már, , ezért majd 1 óra lazulás után felmentem az albiba..
Másnap kegyetlenül fájt a fejem, és persze nehezemre esett egy lépést is tenni, hogy jobban érezzem magam. Mondani könnyű, csinálni nehéz...

Nehéz idők voltak. És ez kihatott sokmindenre, leginkább a viselkedésemre. Harapós, és ingerlékeny voltam. Meg szomorú és depressziós. Magam is meglepődöm, ha a blogomat olvasom így lassan egy év távlatából szemlélve az akkori megnyilvánulásaim, hogy mennyire más a stílusom mostanában . Leginkább a szomorú smileyk hiányoznak. (dehogy hiányoznak, de ritkán jönnek elő) .

Akkoriban megfogadtam , megpróbálok megváltozni, reménykedtem, talán sikerül.
Most úgy érzem, végre elindultam egy úton, egy úton, melynek a végén valami pozitívabb dolog vár rám. Remélhetőleg.
-------------------------------------------------------------------------
Mégvalami: miért is ragaszkodom ennyire az egómhoz? Talán mert az egyetlen, amit nem vehet el senki tőlem, ami én vagyok. (De lehet ez is csak egy illuzió)

''Kétféle teremtő létezik a világban: az egyik külső objektumokat alkot - ilyen a költő, a festő; ők külső objektumokat, tárgyakat hoznak létre -, a másik fajta teremtő a misztikus, aki önmagát teremti meg. Ő nem objektumokkal, hanem saját magával, saját lényével, saját szubjektumával dolgozik. És ő az igazi teremtő, az igazi költő, hiszen ő önmagából alkot mesterművet.
Te egy mesterművet hordozol magadban, csak épp az útjában állsz. Állj csak félre az útból, és a mestermű azonnal előtűnik. Mindenki egy igazi remekmű, mert Isten ennél alább sosem adja. Sok-sok életen keresztül hordozod magadban elrejtve a mesterművet - nem tudván, hogy ki vagy -, és a felszínen próbálsz valakivé válni.
Hagyj fel ezzel a butasággal; senkivé sem kell válnod - te már most egy mestermű vagy. Nem lehet tovább tökéletesíteni. Csak észre kell ezt venned, fel kell ismerned, meg kell értened. Téged maga az Isten teremtett, ennél tökéletesebb már nem lehetsz.''

ui: mégvalami ide a végére. Minden ember különleges , de minden ember ''átlagos'' is , bizonyos értelemben . Minden ember, mint önálló individuum, különbözo módon és mértékben, de fontos szereppel bír, mondhatjuk úgy is, hogy küldetése van.

Mivel eleve különleges vagy, semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Te különleges és egyedi vagy - Isten ennél kevesebbel nem érte volna be, amikor megteremtett.
Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi. Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer. Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy. Ha különlegessé próbálsz válni, azzal pont a különlegességet veszíted el, hiszen magával a próbálkozással azt feltételezed, hogy nem vagy az. Pont ezzel válsz közönségessé, átlagossá.

Pár idézet forrása: [link][link]