Tuti módszer prosztatabántalmakra – illetve ne viccelj egy menyasszonnyal.

Alán arca torz grimaszba váltott, szemöldökét összevonta, homlokát sűrű barázdák szántották. Koncentrált. Hajnali 6 volt, az ébresztő csak fél óra múlva esedékes, kint kristályosan csillogva csöpögött a párás reggel a bokrok leveleiről. A kaszárnya melletti tanyáról idehallatszott Rudolf, a kakas kukorékolása. Legutóbb megúszta, hogy a fazékban végezze, de abban megegyeztünk, hogy ez csak átmeneti siker számára.
Körbeguggoltuk a Szőke Srác ágyát, Johny, Tünye, Bobby meg én a csendes megfigyelő szerepét töltöttük be, melyből a „csendes” igen nehezen volt tartható – ennek érdekében Tünye zsebkendőt, én a tegnap esti meggyes sütemény maradékát tömtem a számba.
Alán koncentrált – ez a terepgyakorlatokon és az előadóteremben olyan nehezen ment neki, de itt helytállt. Rendkivül pontosan és figyelmesen töltögette egyik pohárból a másikba a vizet, az alvó Srác füle mellett. Lábunk már teljesen elmacskásodott, Bob az órájára nézett, és pillantásával jelezte: negyed órája próbáljuk elérni, hogy bevizeljen Srác, aki azonban békésen alszik, bal keze a melegvizes csajkába lóg, ezzel szemben már mindannyian összeszorított térddel fetrengtünk csendesen az ágya mellett.
Alán immár százötvenharmadszor öntötte a rumos pohárból a bögrémbe a vizet, és vissza, arcára ráfagyott a grimasz, térde remegett, de kitartott. Ekkor tragédia történt, mely keresztbehúzta az egész aljas tervünket, mint Tárnai zászlós a statika dolgozatomat egy hüje pillér miatt, ami valahogy kimaradt a födém alól („…és ezt itten tán a kaporszakálú Jóisten tartja, amig valaki alá nem dúcolja? Vagy tán maga vállal felelősséget ha összedől ez a háznak csúfolt kutyaól, amit összefirkált itt nekem az elmúlt órában?” – és hasonló kedves jelzőkkel illette munkámat, majd húzott. Át. Pirossal.). Valahol, valaki, a kaszárnya vizes blokkjában lehúzott egy wc-t! Ez önmagában persze nem tragédia, sőt, higiéniai okokból még hasznos és elvárt dolog is lehet, ám az amúgy is pengeélen táncoló, cérnavékonyra szakadt idegeinket úgy tépte szét, hogy csak porzott. Tünye megbillent a röhögéstől, hanyattesett, elsodorva az éjjeli szekrényt, amiről lefordult a teljes teáskészlete, és nagy csörömpöléssel gurult szét a padlón. Alán kezében megremegett a pohár, a három deci víz felét Srác nyakába öntötte, majd mérgesen Tünyére nézett – ez kissé komikusan hatott azonban, mert az előző esti levezető verekedés nyomai még néhol lila foltokkal tarkitotta marcona ábrázatát. Én csak csendesen Sánta Bobra dőltem, és kezem ágyéktájra szorítva próbáltam elfojtani a kitörő testnedveket és a nevetést. Sajnos attól féltem, ezek mostmár kiméletlenül együtt fognak járni.
Srác a nyakába ömlő víztől felriadt, szeme felpattant, bosszúsan nézett ránk, aztán a menyezetre, majd felháborodott hangon közölte:
- Basszátok meg, esik!
Öten öt fele dőltünk a kitörő röhögéstől, ki-ki a bennrekedt vízmennyiségtől függően hangosabban-visszafogottabban. Percekig fetrengtünk, többször végigfutott az agyamon, hogy még valahogy a mellékhelységig is el kellene jutni, de erre erőt képtelenek voltunk tartalékolni, mert különös gonddal arra kellett figyelnünk, hogy levegőt tudjunk venni, a fuldokló röhögés közepette. Szőke Srác ekkorra már teljesen felébredt, felismerte a helyzetet, káromkodott, és jónéhány sértést – meg ami a kezeügyébe került – hozzánk vágott, majd „barmok!” felkiáltással elviharzott mosdani. Fürgeségéért kissé irigyeltük, akciónk sikerességére azonban rányomta pecsétjét egy sárga folt képében az, hogy aznap mindenki bevizelt, csak Szőke Srác nem.

A hét órás sorakozóra mindenki rendbeszedte magát, vigyázállásban sorakoztunk az udvaron, a koratavaszi időjárás ellenére szokatlanul langyos szellő fújdogált. A vezérkari épület sarkánál még itt-ott koszos hókupacok jelezték, itt nemrég még tél volt. Eisenberg százados kimért lépésekkel sétált előttünk, majd miután semmi kirívó hibát nem talált, ismertette velünk a napi ügymenetet – ő csak így hívta a gyakorlatozásokat, melyek során teljes menetfelszerelésben futottunk 15 kilómétert, csúsztunk másztunk a sárban, lógtunk kötélről a zajló jéggel tarkított folyó felett, és végeztünk hasonló, kedves feladatokat kiképzésünk érdekében.
A teherautón zötykölődve Pufók Johny oldalbabökött.
- Mit tudtatok meg tegnap este?
- Semmi extrát. Steve ott lapult Mary ivójában, de mikor meglátott minket, a hátsó kijáraton távozott. Sajnos a szék, amit utánavágtunk csak a söntéspultot bontotta le, mire kiugrottunk, már eliszkolt. Holnap eltávon felkeressük, mert ezekszerint vaj van a füleg mögött. – tájékoztattam barátomat, akinek a feje kezdte visszanyerni eredeti – ám kissé kerekded – formáját. Keselyű Steve rendkivül fürge alak volt, régen futóbajnokságot is nyert rövid- és középtávon, amíg egy alkalommal elé nem vágtak rendőrkocsival. Sajnos a motorháztetőn átesésből kifolyólag kétoldali térdtörést szenvedett, így hivatalos sportpálya- – és az utcán pénzeszsákkal – futása csúfos véget ért, de felgyógyulása – és szabadulása – után még mindig lehagyott bárkit rövidtávon. Orra két helyen eltört egy korábbi félreértés során, és még horgasabb lett, amolyan keselyű-szerü kinézetet kölcsönözve neki. Hosszú, vékony nyaka és vörhenyes bőre sokat dobott hírnevén.
- Ja, és valami nő fog várni holnap este nyolckor a Rühes Kutyánál. – vetette oda Alán, miközben gépkarabélya závárzatával pepecselt valamit. Mi kissé elhúzódtunk tőle, mire sértődötten dobta vállára a fegyvert.
- Valami nő??? – kérte ki magának Johny – Az a nő kérlek Zsuzsa, és a menyasszonyom!
- Kár érted barátom. De sajnos már nem praktizálok, fordulj a tábori pszichomókushoz. – duzzogott tovább Alán.
Percekkel később megérkeztünk a gyakorlópályára, amely egy erdős rész mentén terült el, néhányszáz hektár szántóföld, és egy apró halastó képében. Ez utóbbi láttán Alán szeme felcsillant, erre mi próbáltunk elvegyülni a tömegben, minél távolabb tőle. A holnap esti eltáv fontos, így nem kivántuk vele tölteni a következő 3 napot a zárkában.