Kedves olvasó!
Retró stílusú Logout-os írás következik. (Azaz a vázlat írásakor retró körülmények uralkodtak.) Soha nem írtam még ilyen témával kapcsolatban.
Az eset tegnap este történt. Mint azt a címből is kitalálhattátok, az írásom az áramszünetről és annak következményeiről szól. Az sem véletlen, hogy mindezt nem géppel írom (ez állt a vázlaton).
[ + ]
Kezdjük egy kis történelemmel. (Amiből Én világ életemben csak „ketteske” voltam.)
Annak idején egy nagy neves bácsi sokat kísérletezgetett. Kísérleteinek végeredménye az lett, hogy felfedezte az elektromosságot. Nagy vonalakban elég is ennyi erről. :)
Azóta eltelt jó pár év és a technika, vele együtt az emberiség is sokat fejlődött (van, ahol eléggé lemaradtak, de ez nem tartozik ide). Az elektromosság modern mindennapunk szerves részévé vált. Szinte nincs olyan minden nap használatos tárgyunk, amihez ne kellene egy jó nagy adag elektron. A hűtő, a mosógép, a mobiltelefon töltője, a TV, a rádió, a kenyérpirító. Ja, és persze a számítógép.
Mint azt sokan tudjátok, a számítógép is árammal működik. Ám legnagyobb bánatomra tegnap ez nem állt rendelkezésre. Annyira nem lett volna fontos, mert csak a szokásos napi MSN adagomat akartam bepótolni, valamint megnézni az e-mailjeimet (és fórumozni).
A történet este fél 11 körül kezdődött. Épp végeztem a fürdéssel, hajszárítással, amikor is először elhalványultak a fények, majd teljesen kialudtak. (Szokatlan, mert máskor szimplán csak elalszanak.) Mondtam is magamban, „de jó… már megint”. Hát nagyon jó, ugyanis nem két percig tartott. De nem is egy óráig.
Gyorsan összekaptam magam, felöltöztem, szaladtam a villanyórához. Néztem, néztem, nem kapcsolt le. Biztosíték szekrényt is megvizsgáltam, semmi. Akkor realizálódott bennem, hogy ez bizony áramszünet. Kinéztem az ablakon az utcára, a közvilágítás rendben. A szemközti szomszédnál égett a villany, mellettünk lévő szomszédnál meg nem. (Vannak itt érdekes dolgok, mert az utca egyik fele máshonnan kapja az áramot, mint a másik.)
Kimentem kicsit az udvarra, hogy körbenézzek, nem történt-e valami. Éppen ekkor érkezett meg egy rendőrautó is. (Nem... nem értem jöttek.) Ez az autó az úton keresztbe leparkolt és úgymond lezárta a főutat. (A forgalmat az Attila utcára terelték. Aki akart, az a Nyári Pál utcából visszakanyarodhatott a Vak Bottyánra.) Körülbelül kétszáz méterrel odébb ugyanis állt már egy másik rendőrautó, ami a balesetnél helyszínelt. Valaki nekiütközött az autójával az egyik villanyoszlopnak. A vezeték megsérülhetett és vagy az ELMŰ kapcsolta le az áramot, vagy a baleset következtében szakadt el a vezeték.
Pár percen belül a mentők is kiértek. A sérültekről nem tudok semmit mondani, nem láttam és nem is hallottam semmit róluk.
A mentő körülbelül fél 12 környékén mehetett el, nem követtem pontosan az eseményeket. Őket váltották az ELMŰ emberei, akik megpróbálták a hibát helyreállítani. Sikerült is nekik, ugyanis hajnali negyed 4-kor visszajött az áram.
Fél 11-től hajnali negyed 4-ig sötétség volt. Majdnem öt órán keresztül. Volt időm egy kicsit elgondolkodni, kikapcsolni az agyamat. Gyújtottunk egy gyertyát, ami halvány kis fényével éppen, hogy bevilágította a szobát.
Egy ideig ültem a fotelban és csak bámultam magam elé. Közben azon járt az agyam, hogy milyen lehetett régen, amikor az emberek esténként egy gyertya (mert többet égetni egyszerre pazarlás volt) fénye mellett olvasták el az esti kis történetüket a kedvenc könyvükben (annak idején mondjuk ez talán a Biblia lehetett). Az esti mosdást is csak EGY GYERTYA fénye mellett végezték. (Mondjuk ahhoz nem kell sokat látni. :) ) Valljuk be, ennek a fénye nagyon kevés, és sokan meg is erőltették a szemüket azokban az időkben. Sokaknak kellett szemüveget hordani, mert a kevés fénytől és az erőltetéstől megromlott a látásuk.
Mi modern emberek annyira hozzászoktunk az elektromosság jelenlétéhez, hogy igazából nem is tudnánk nélküle élni. Én magam is csodálkoztam, amikor a mobiltelefon fényével sétálgattam a házban és a konyhába érve ösztönösen felkapcsoltam a villanyt. Azaz csak kapcsoltam volna, mert látható következménye nem volt cselekedetemnek, csak hallható, ugyanis a villanykapcsoló kattant egy jó nagyot (ahogy szokott).
Igazság szerint hamar meguntam a nagy tétlenséget. Nem akartam, hogy az a pár órácska hiába teljen el. Elhatároztam hát, hogy megírom eme rövid kis történetet. De nem akartam mindezt egy gyertya fénye mellett megtenni (mondván, „Én nem rontom el a szememet”).
Eszembe jutott, hogy van valahol egy akkumulátoros lámpa. Meg is találtam, bekapcsoltam (még szerencse, hogy fel volt töltve) és a fénye mellett megírtam rövid történetem vázlatát. Először úgy gondoltam, hogy az eredeti kéziratot teszem fel kép formájában, de úgysem tudta volna senki elolvasni. Ezért írtam az elején, hogy „retró stílusú”, mert akkor még úgy volt, hogy a kézzel írott vázlat kerül föl.
Egy nap telt el az áramszünet óta és eszembe jut a csend és a sötétség nyugatató és egyben nyugtalanító kombinációja. Jó volt kicsit kikapcsolni, de ugyanakkor hiányoztak a mindennapos esti tevékenységeim.
Kicsit átformáltam az írást. Nem szőttem bele újat, csak kicsit kicsinosítottam.
Remélem tetszett.
Köszönöm, kitartó figyelmedet. (Most már el lehet fújni a gyertyákat.)
Szép álmokat!
