Ez egy sci-fi novella, gondoltam, megosztom a hallgatósággal, már láttam pár hasonlót az oldalon, várom a véleményeket!

Az ajtó

Itt egy ajtó. De ez nem egy átlagos ajtó. Tudom. Érzem. De sokaknak ez biztosan nem tűnne fel. Viszont ha már az ajtóknál járunk, mi is egy ajtó tulajdonképpen? Átjáró két szoba között. Ha figyelembe vesszük az egyén kialakult saját világképét, egy alacsonyabb létformának két világ közti kapcsolatnak is tűnhet. Tegyük fel, hogy létezik nálunknál magasabb értelmi szinten álló létforma. Mivel sem igazoláshoz, sem a cáfoláshoz nincs bizonyíték, fogadjuk el, hogy igaz. Ekkor, ha analóg módon kiterjesztjük az ajtó fogalmát, elképzelhető, hogy vannak olyan „ajtók”, amik számunkra két különálló világot kötnek össze. Valószínűleg ez is egy ilyen.
De miért kerültem ide? Egyáltalán hol vagyok? Nem tudni. Az utolsó emlékem a megszokott életemből, hogy reggel ki akartam menni a hálószobámból, és ide kerültem. Az élet különös. A kérdés tehát nyitott marad. Ez a kíváncsiság ugye a beállítottságom, és a munkám miatt van. Viszont nem tudok visszamenni, valami visszatart. Tényleg, be kellene mennem a laborba. Mennyi lehet az idő? A főnököm megint ideges lesz. Az órám is eltűnt… Még jó, hogy Kate pont nem volt otthon, és kimarad ebből az egészből.

A saját gondolataiba merült Dave köré telepedett már-már ijesztő csendet egy mély, tiszteletet parancsoló hang töri meg:
-Dave! Figyelj rám!
-Ki vagy? És hol? Nem látlak.
-Hogy ki vagyok? Valaki, akiben valószínűleg nem hiszel. És nem látsz, mert nem öltöttem emberi alakot. Most elmondom neked, hogy miért kerültél ide. Azért vagy itt, hogy meghozz egy döntést. Minden világból kiválasztottam egy embert, a népesség egyik legjobbját, aki meghozhatja a fontos döntést. Te nagyon intelligens vagy, ezért választottalak téged.
-És milyen döntést kellene meghoznom?
-Ahogy eddig már rájöttél, az nem egy átlagos ajtó, hanem egy átjáró a te világod és e között.
-Ezt te csináltad? Hogy lehetséges?
-Előbb-utóbb megérted, vannak dolgok, amikben hinni kell.
-De én egy tudós vagyok, és mindent meg lehet magyarázni.
-Igen, erre is lehet magyarázatot keresni, a legegyszerűbb a te tudományos megközelítésed szerint ez egy spirál-tértorzulás kombinálva egy feketelyukkal, aminek egyik vége a szobádban, a másik pedig itt van.
-Ehhez még fejlődnünk kell. És miért pont én? Sok okos ember él a Földön.
-Olyan embert akartam, aki objektíven tud döntést hozni. Te ilyen vagy.
-Jó, de még mindig semmit nem hallottam a döntés témájáról.
-Emlékszel a bibliai Noé történetére?
-Igen, ahol az emberiséget bűnei miatt Isten megbüntette, és Noé, mint a tisztaság és jóság jelképe mentette meg az emberi, és minden egyéb fajt.
-Pontosan. Sajnos rád is hasonlóan nehéz téma vár. A világon megint túl sok a bűn. És mivel az emberek képmásként teremtettek, úgy éreztem, most egy ilyen képmással kell meghozatni a döntést.
-Én ebben nem hiszek. Az én véleményem szerint a darwini evolúciós folyamat zajlott le.
-És ha azt mondanám neked, hogy a törzsfejlődébe beleszólhatott egy „magasabb szinten álló létforma”? Ha már így nevezted… Ezen kívül a tudós társadalom ugye nem tudott magyarázattal szolgálni az élet keletkezéséről. Ez nem véletlen…
-Ez logikusan hangzik. Ha ennyit tudsz róla, tán te hoztad létre az életet a Földön?
-Mondhatjuk.
-Ezt nem igazán hiszem el.
-Te tudod. De térjük vissza a döntésre. Neked, mint belső embernek kell meghoznod a döntést az emberiség sorsáról. Ha úgy döntesz, hogy az emberiség nem bűnös, akkor az ajtón keresztül visszamehetsz a Földre. Viszont ha túl sok a bűn, akkor csukd be az ajtót, és minden kapcsolat megszakad a Földdel, és egy új Noé indul útnak…
-Szerintem ez az egész nem lehet igaz. Ez túl nagy felelősség lenne egyetlen embernek. Biztos beütöttem a fejem, és ez az egész csak a képzeletem szüleménye.
-Nem, sajnos ez a valóság. És pont ezért esett rád a választás, mert kevés olyan ember van, aki fel tudná fogni ennek az egésznek a jelentősségét. Nagy teher nehezedik a vállaidra, nagyon kevesen képesek átérezni a súlyát. Tudom, nem hiszed el, és kételkedsz ebben az egészben.
Hirtelen Dave agyán képek suhannak át a Földről, és ezzel a lakóiról.
-Ezt hogy? Ehhez kell minimum egy neuron alapú agyi kapcsolat, és ennyi információt egyszerre feldolgozni…
-Erre ne keress magyarázatot, hinni kell.
-És ha erre képes vagy, még mikre vagy képes?
-Mindenható.
-Akkor te vagy … ??
A hang elnémul, nem hallani tovább.
-Ne! Ne menj még!

Ez nem lehet igaz! Tényleg igaz lehet, vagy csak képzelődöm?
Nekem kellene meghoznom a döntést?! Egész életemben tudtam felelősségteljes döntéseket hozni, de ez…
Nos, gondoljuk végig, milyen az élet a Földön. Persze ebben a kérdésben nem tudok teljesen pártatlan maradni, hisz odaköt az életem.
Az emberek egyik legbeszédesebb testrésze a szeme. Abból szinte mindent ki lehet olvasni. Ránézel valakire, és szinte így tudhatsz meg legtöbbet. És persze van, amikor két ember közt ez a legkifejezőbb…

Vannak ugye jó és rossz dolgok. Jó dolog, amikor tisztelik az emberi értékeket, és egymást. Milyen kár, hogy ez a tulajdonság kiveszőben van.
Rossz dolgokból persze nagyon sok van, elég csak az afrikai utazásomon látottakra gondolni, és a nyomorgókról szinte az egész világ megfeledkezik.

Már órák óta ezen gondolkozom, mégsem jutottam sehova.
Túl nagy a felelősség. De persze amik történnek a Földön… Kicsit globálisabban kellene gondolkodni. Ha belegondolunk, gyakorlatilag tönkretesszük a bolygónkat, és mindent, amivel csak kapcsolatba kerülünk, és ez senkit nem érdekel, mindenki a tömeggel takarózik, az egyéni felelősség, mint olyan, megszűnik számukra. Ez olyan viselkedésforma, mint … Egy élősködő. Igen, azok vagyunk. Jó dolgok is vannak persze, de kevés. És persze én sem vagyok kivétel. De hisz senki nem tökéletes. Tényleg, akkor hogy teremtethettünk ilyen tökéletlennek egy tökéletes képre?

Mi lesz itt velem?! Látom még egyáltalán az otthonomat? Kate! Vajon látni fogom még? Szemembe néz még azokkal a szemekkel? Fogom még érezni a bőre illatát? Láthatom még? Érinthetem még?
Majd felkiált: „Nem lehetne, hogy magammal vigyek pár embert?” De nem érkezik válasz.
Megismétli a kérdést, de ismét nincs válasz.
Nem, nem lehet hogy így legyen! Nem lehetek ennyire gyarló! De hisz ember vagyok… Ez a természetes. De egy tudós nem engedheti meg magának egy ilyen fontos kérdésben ezt a gondolkodásmódot!

Egyre idegesebb lesz.
Túl nehéz, ezt nem lehet eldönteni! Ezt a döntést nem nekem kellene meghozni! Ott van az életem. De nem engedhetem meg magamnak, hogy ez alapján döntsek! És az emberiség nem jó, mindenki harácsol és senki nem törődik a másikkal!

Beletúr a hajába, majd látja, hogy az idegességtől és az erős szorítástól pár hajszál a kezében maradt.
Nem, nem, nem, nem és nem! Kezdek megőrülni. Akkor gyorsan meg kell hoznom a döntést, mielőtt elhatalmasodna rajtam az őrület.
De mi legyen? Az emberiség egésze nem érdemli meg az életet! Jobb lesz a bolygónak is, ha nem leszünk. Viszont ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hat milliárd ember élete van a kezemben!
Miért van ez így? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha én is csak olyan egyszerű, tudatlan és céltalan lennék, felelősségérzet nélkül, mint a legtöbb ember?!
De nem!

Feláll, és közelít az ajtóhoz.
Ki kell takarítanom az agyamból a felesleges gondolatokat. Nem megy. Az emberek nem érdemlik meg az életet. Emlékezzek csak vissza az éhező afrikai gyerekekre! Ilyen nem szabadna, hogy történjen!

Majd az őrület vékonyka határvonalára lépve csak kedvese szempárjával a képzeletében egy erős mozdulattal behajtja az ajtót.

A szemek már hallgatnak. Egy ajtó bezárult. A világ összeomlott.
És a remény sugaraként egy új Noé indult útnak a tisztítótűz tengerén.