Előszó

Előre is le akarom szögezni, hogy ezt a történetet én (vladibence) találtam ki és írom le. A főbb szereplőkről néhány szót: nem adok leírást, hogy néznek ki, vagy hogy férfi, vagy nő-e, ezt rábízom az olvasóra, még a kinézetüket is. Ebből kifolyólag nevet sem adok a karaktereknek. Csak a helyszíneket írom le, hogy nagyjából milyen helyszínen játszódik, a többi az olvasó fantáziáján múlik. A történet középkori körülmények között játszódik, tehát kardokkal, íjakkal és egyéb akkori fegyverekkel lehet majd találkozni a történet alatt.

1. Fejezet - A rettentő múlt

4 évvel korábban...

Főhősünk a történet elején mindössze 14 éves volt és a történet végére kész felnőtté kell válnia ahhoz, hogy kiderítse az igazságot családja tragédiájáról. Egy lankás, szőlős vidéken kezdődik a történet. A domb tetején egy hatalmas kúria áll, ahol épp a nemesi család tölti nyugodt napjait. A történet főhőse a kötelező vívó gyakorlásról baktat a szobája felé. Benyit a szobájába és ledől aludni.

Sikításra riad fel, először töpreng, hogy csak álmodta-e, de ekkor újra női sikoly hangját hallja. Megdermed, amikor ráeszmél, hogy az édesanyja sikolyát hallotta. Felkapja kardját, amit az ágya mellé dobott le, amikor ledőlt aludni. Elkezd rohanni a főbejárat fele, és amikor oda ér, szörnyű látvány tárul a szeme elé. Anyját leszúrva találja a földön, apját felnyársalva találja a főbejárat előtt. Dühében kirohan a főbejáraton, kint az őröket és a szolgákat találja vérző sebbel és még egy embert, aki nem velük volt. Egy ismeretlen embert, aki egy véres karddal indul el az úton, amin ide jött. Forrongó méreg és düh tekereg az agyában hősünknek, de legyőzi azt és nekiront az ismeretlen embernek. Hátulról rácsap kezére és egy mély, V alakú sebet ejt rajta. Az áldozat felkiált és hátrasuhint kardjával, a kard lapjával képen vágja a hőst, aki eszméletlenül esik össze.

Mikor végre magához tért főszereplőnk, már éjszaka volt. Hosszan siratta elhunyt szüleit és ismerőseit. Mikor elapadtak a könnyei, felkelt és körbejárta a házat. Összepakolt magának élelmet meg ruhát. Hajnalban felkapta kardját és elindult az egyetlen úton ami ide vezet. De ez a gyerek megváltozott az elmúlt nap alatt, már nem a boldogság és vidámság tekintetét viselte, hanem fakó volt és a gyűlölet szemeit hordozta. Csak egyetlen gondolat járt a fejében: a BOSSZÚ.

2. Fejezet - A találkozás

2 héttel később...

Az elmúlt két hétben nem történt sok. Hősünk céltalanul botorkált a világban, míg el nem ért országa legnagyobb városába. A város központja egy kastély volt, amit egy sziklás domb tetejére építettek fel. A kastély köré épülő város belső területét magas kőfalak védik. A külső területeken már csak faházak épültek. Hősünk a falakon belül egy fogadóban szállt meg.
Határozottan kezdte el keresni szülei gyilkosát, minden nap végigjárt néhány fogadót, hogy információt szerezzen. Így talált rá egy középkorú emberre, aki jártas a bérgyilkosok között. Erre az emberre eléggé ittas állapotban talált rá. De még így is elég józan volt ahhoz, hogy egy cseppnyi információt se lehessen belőle kihúzni.
- Jó estét! - köszönt rá az ifjú.
- Jó estét!
- Információt kell szereznem egy bérgyil... - Az idegen hirtelen beléfojtotta a szót a történet hősébe.
- Erről nem itt kéne beszélni. - súgta oda az ifjúnak. - És egyébként is, hogy keveredhet bele ilyen dolgokba egy ilyen fiatal kölyök? - vakkantott rá az idegen.
- Megölték a családom. - sziszegte az ifjú az idegennek. - Meg akarom találni a gyilkost, segítenie kell. Tudok akár pénzt is adni az információkért.
- Heh..., engem nem érdekel a pénz, és amúgy sem küldenék ilyen kölyköket halálba. - vetette vissza az ifjúnak.
- Akkor addig követem, amíg meg nem oldódik a nyelve. - vágta rá gondolkodás nélkül az ifjú.
- Heh, azt várhatod ám.
- Akkor mondjon egy árat, megadok bármit az információkért.
- Mondtam már nekem nem kell semmi. - vakkant rá az idegen. Erre fogja magát az ember és elindul a kocsma ajtaja felé. Két kidobó emeber ugrik az ajtó elé és rákiált az egyik az idegenre.
- Hé, öreg hová mész? Még nem fizettél.
- Meg akarsz halni, öreg? - kiált rá a másik.
- Heh..., ha egy kis karcolást tudtok ejteni rajtam, akkor már büszkék lehettek magatokra, hogy meg tudtatok érinteni a kardotokkal engem. - válaszolt hetykén. Erre már csönd támadt a kocsmában és mindenki erre a három emberre szegezte a tekintetét.
- Utoljára szólok fizess vagy meghalsz. - vágta rá az ajtó bal oldalán álló idegen.
- Akkor haljatok meg. - Válaszolt már nyugodt hangon.

Az ajtó baloldalán álló idegen lendült először akcióba, kirántotta kardját és az öreg bal válla felé suhintott kardjával. Erre kikerülte a kardot és elkapta a másik idegen nyakát és rántott rajta. Holtan esett össze azonnal az áldozata. A megmaradt kidobó ember felbőszülésében szúrt egyet felé, de ő ezt természet feletti ügyességgel és reflexszel kerülte el. Szerencsétlen ember pont az ajtófélfába szúrta kardját, és beszorult. Próbálta kihúzni, de nem sikerült, addig megragadta a nyakát és azon is rántott egyet, ahogy a kidobó társával tette. És ő is holtan esett össze.

Az öreg mintha mi sem történt volna, leporolta öltözékét és kiment a kocsmából. A hátra hagyott emberek dermedten bámulták a két tetemet. Az ifjú hosszú percekig csak döbbenten ült a pultnál, mikor végre észbe kapott és elindult az öreg után. De ekkor meghallotta, hogy az egyik sarokban miről beszélgetnek. A rá kitűzött vérdíjra vadászó emberek tárgyalták, hogyan is lehetne elkapni egy ilyen gyilkost.

3. Fejezet - Az üldözés

A hallottakon elkezdett gondolkodni. Mi van ha ez az öreg a gyilkos. És mi van ha nem. Most nem szabad hibáznom. Egyre jobban kétségbeesett az őrjöngő gondolataitól. De sikerült felülkerekednie rajta, és határozottan oda lépett az asztalhoz, ahol a bérgyilkosok ültek.

- Csatlakozni akarok a hajtóvadászathoz, hogy elkapjuk ezt az öreget.
- Tudsz bánni a karddal kölyök? - kérdi a kis csoport vezetője.
- Igen.
- Rendben van, be vagy véve. Minden emberre szükségünk lesz, hogy elkapjuk ezt az ördögfajzatot. - És elkezdte ecsetelni a tervet, elmondta, hogy két embere ebben a pillanatban is követi őt. Egy megfelelő helyen fogják majd megtámadni, a szálláshelyén. Szétszóródtunk erre az estére és felkészültünk a következőre, hogy lecsapjunk rá.

Másnap korán kelt fel, és egyből indult gyakorolni egy elhagyatott sikátorba amit tegnap este fedezett fel. Délben visszament a fogadóba és ebédelt. Azután aludt egy cseppet és naplementekor ébredt. Felöltözött és indult is a találkozó helyre. Szinte mindenki ott volt kivéve a csoport vezetője. Amikor végre megérkezett elmondta kinek mit kell majd csinálni és felvázolta az utca porában a területet. Mikor végeztek a megbeszéléssel elindultak az öreg szállás helyéhez. A háza egy kis tér közepén áll, és a teret négy ház veszi körül nagy kéményekkel. A kémények mögé 4 íjász állt lesben, hogyha kell eltudják majd zárni a menekülő utakat előle. Az utcákon nyolcan húztuk meg magunkat, rá várva.
Mikor végre valami mozgolódást lehetett észre venni, abban a pillanatban kilépet az öreg az ajtón. Ekkor lendültünk akcióba kirohantunk az utcákról és körbe vettük. Semmi esélye nem volt, de ő még is felkacagott.
-Azt hiszitek hogy most nem ketten estek nekem több esélyetek lesz.
-Most te nem fogod fel a helyzetedet. -vágott vissza a csoport vezére. Az öreg körbe pillantott és amikor meglátta a történetünk hősét, meglepődött egy pillanatra de ezt még a legélesebb szeműek sem tudták volna észre venni. Meglepődött azon hogy a fiatal eddig elmegy, hogy megszerezze az információkat tőle.
Ebben a pillanatban elindult a harc az egyik férfi a csoportból nem bírta tovább és neki rontott. Hatalmas két kezes kardjával megpróbálta lecsapni a fejét, de nem sikerült. Az öreg könnyedén lehajolt a csapás elől és megtekerte a férfi csuklóit. Két hatalmas reccsenést lehetett hallani, mindkét csuklóját eltörté két mozdulatból. Elejtette a kardját és elájult a fájdalomtól. Mindenki a csoportból észhez tért a döbbenetből és egyszerre rontott rá. Ez volt a hiba, egymást zavarták és nem tudták rendesen célba venni őt. Ezt kihasználta és gyorsan elintézett két embert akik lassabban léptek vissza. Már csak öten maradtak. A következő rohamuk előtt két íjász elengedte a húrt és két nyílvesző suhant el a kis csoport feje fölött az öreg felé. De ezt is kikerülte, emberi aggyal felfoghatatlan sebességgel. A következő roham már szervezettebbre sikerült először a csoport vezére szúrt az öreg felé de elugrott előle. Utána következett két férfi akik egymás után suhintották kardjukat lábra és fejre, ezt már nem sikerült kikerülnie. Végig hasították az arcát és egy hosszú nyílt seb keletkezett a szemei alatt. Felkiáltott fájdalmában. Erre gyorsan kirántotta a kardját és a negyedik férfi felé szúrt, hogy megtudja előzni a támadását. Sikerült neki, gyomron szúrta, és eszméletlenül bukott a földre, vérző sebbel. Utána megint a vezér szúrt felé, de nem volt elég lendület benne ezért eltudta kapni a karját és magához rántotta, és túszként használta. Nem jött be az ötlete az első nyílvesző szíven szúrta a vezetőt és elernyedt a karjai között. Ekkor lendült akcióba a fiatal és átdöfte a vezetőt és vele együtt az öreget is megsebesítette a hasát, de még időben ugrott hátra hogy beleszaladjon a gyomrába mint egyik áldozatának. Erre egyből az ifjú elé ugrott és megragadta és magával rántotta a házba. Amilyen gyorsan csak tudta becsapta az ajtót és elreteszelte.

4. Fejezet
”Az egyeség...”

Szusszant egyet az öreg, addig a hősünk megrettenve állt kezében kardjával. Elkezdte fürkészni az őt hogy most mit is akar tőle, mivel egyedül nincs esélye. Végül megszólalt.
-Ha most segítesz nekem kijutni ebből a helyzetből. Megadok mindent amit csak kérsz, és tudom hogy van olyan dolog amiben tudok segíteni. Áll az alku?
-Miért bízzak meg magában, most? - szólal meg kicsit feloldottabban.
-Mivel én nem vagyok már olyan helyzetben hogy ki meneküljek ebből a helyzetből. És már nagyon elfáradtam, mivel reggel óta nem ettem semmit.
-Rendben van de akkor meg kell ígérni hogy mindenben segíteni fog amiben a segítségét kérem. Rendben?
-Rendben a szavamat adom.- vágta rá fanyar arckifejezéssel.
-Akkor hogyan tervezi hogy kiszabadulunk innen? Nem mondja meg inkább kit béreltek fel a szüleim meggyilkolására. Arra az esetre ha valami történne magával valami.
-Mi a családod vezeték neve, mert így elégé nehéz lesz megmondanom. - röhögi el magát.
-Igaz is. A vezeték nevem Karmazsin.
A válasz hallatán megdermedt az öreg, és olyan mértékben hogy még a történet hőse is észrevette.
-Ügye nem azt akarja mondani hogy maga volt. - nincs válasz.
-Válaszoljon. Válaszoljon. Válaszoljon. - egyre hangosabban mondta, az utolsót pedig már kiabálta. És végül válaszolt.
-Nem, nem én voltam hanem... - nyelt egy nagyot.- Hanem a testvérem, aki már engem is meg akart ölni. Mivel őt csak a pénz érdekli, ezért még azt is elvállalta hogy megöl engem. Úgy tűnik vissza tért az utolsó összecsapásunk óta.
-A testvére... - mondja utána az ifjú is. - És nem akarja leállítani? Mert ha igen segítek magának.
-Segíteni. Ahhoz még évekig kéne edzeni téged túl sok idő. De leakarom állítani mivel még én sem ölök csak úgy csak akkor teszem meg ha már nem láttok más ki utat. Ő egy igazi ördögfajzat. De még egyedül én sem bírnék el vele. Majd eldől hogy menyire vagy tehetséges a kardforgatásban. De most menjünk, mert még ránk törik az ajtót.
-De legalább a nevét hagy tudjam meg hogy hívják magukat, azaz a testvérét és magát.
-Nekünk nincs igazi nevünk, csak két fedőnév ahogy dolgozunk. Mivel minket születésünk óta erre a szakmára oktattak. De az enyém Darázs, az övé pedig Pók. Mivel eleinte én voltam a jobb, de én nem akartam ölni ezért sok súlyos sérülést szereztem, ő viszont nem.
-Értettem meg jegyzem ezt magamnak. Akkor jussunk ki innen.
-Igen sietnünk kell. A ház pincéjében van egy ajtó az a csatornákba vezet, ügye azt nem zártátok el?
-Tudtommal nem, én csak azt tudom hogy a háztetőn és az a két ember akik még életben maradtak a földön lévőkből.
-Akkor induljunk el majd kiderül.
Elindultak elől Darázs aki vezette az ifjú Karmazsin gyereket. Amikor bejutottak a csatornákba senkit se láttak.
-Úgy tűnik erre nem gondolt a vezetőtök.
Elindultak jobbra a jártatokban. Húsz legfeljebb fél óra telt el és már a falak mellett gyalogoltak a városkapu felé. A városkapun kijutottak egy kis kenőpénz fizetésével. És elindultak egy kis falu irányába ahol Darázs is felnőtt, és oktatták.

5. Fejezet
”Egy délután...”

Darázs elkezdte edzeni Karmazsint, mivel elég jónak találta és fogékonynak. Úgy gondolta hogy, akár olyan szintű harcos is lehet mint ő maga. Az út nagy részét gyalog szerrel tették meg és minden második este gyakoroltak.
Hosszú utuk végén megérkeztek Darázs szülő és nevelő falujában, ahol meleg fogadtatásban volt részük. Hatalmas lakomát csaptak Darázs visszatérte miatt. Ezen az estén Karmazsin is meg ismerkedett a falusiakkal.
Egyik nap, Karmazsin épp ment az edzésről a kunyhójába amikor meg hallott valami eszeveszett rikácsolást. Először leblokkolt nem értette miért rikácsolt valaki ennyire. Utána megijedt attól a gondolattól, hogy talán itt is az fog történni mint a családjával.
Eldobta a kezében lévő tárgyakat, és elrohant a rikácsolás irányába. Amikor befordult az utolsó saroknál néhány gyerek áll a marha karám körül és az egyikük épp az egyik bikán próbált rodeózni. Abban a pillanatban ahogy befordult a sarkon Karmazsin a gyerek lezuhant a bikáról és az fordult hogy maga alá gyűrje. Még időben dobta meg a bika szemét,
-Menekülj onnan. -kiáltotta el magát Karmazsin.
A fiúnak nem kellett kétszer szólni azonnal pattant fel és menekült a karám széle felé. Eközben az összes gyerek elmenekült a karámtól nehogy bajba kerüljenek. Amikor a Karmazsin a karám szélére ért, akkor fordultak be a felnőttek is, egy idős férfi vezetésével. Karmazsin beugrott a karámba, és elrohant a bika előtt, hogy magára vonja annak a figyelmét, és időt nyerjen a gyereknek a kijutásra. Sikerült neki a fiú már a karám kerítésénél volt és a szülök már átemelték a őt, amikor a bika fellökte, és megpróbálta maga alá gyűrni. Elvétette, Karmazsin gyorsan talpra ugrott és eliramodott a karán kerítése felé. Épphogy csak sikerült kijutnia a onnan, és megmenekülni a bika rohama elől.
Elájult Karmazsin a napi edzés fáradalmaitól és bika elől való rohangálástól. A szülök rohantak segítségére amikor észre vették. Bevitték az egyik viskóba, és lefektették az ágyra. Hagyták hadd aludja ki a nap fáradalmait.

Folytatás majd lesz, csak még most írom.