2024. június 2., vasárnap

Gyorskeresés

A PH olvasók felhasználói szokásai

  • (f)
  • (p)
Írta: |

"Ha már szakdolgozat, akkor legyen Prohardver."

[ ÚJ TESZT ]

Tisztelt fórum-, és szerzőtársak!

Jelenleg a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció és Médiatudomány szakán vagyok harmad éves hallgató.
Elérkezett hát a félév, mikor szakdolgozattal kell bizonyítanom, hogy kellően felkészült vagyok egy saját, egyéni mű elkészítésére, majd annak megvédésére.

Annak idején, mikor még csak a témaválasztáson kellett agyalnom, sokat gondolkodtam, hogy ugyan mi lenne az a téma, amit nem csak képes lennék megírni, hanem még élvezném is az elkészítését.
Így jutottam arra az elgondolásra, hogy ha már szakdolgozat, akkor legyen Prohardver.

Nem tudom, hogy született-e már szakdolgozat, ami valamilyen formában a kedvenc online újságunkról szól, de gyanítom elég egyedi ötlettel leptem meg konzulensemet. Ő kifejezetten helyeselte az ötletem, azt mondta, hogy ebből egy igazán kreatív írás kerekedhet.

Mindez még tavaly májusban történt. Aztán jött a nyár, nem igazán foglalkoztam az iskola témakörrel, majd jött az őszi szemeszter, amikor tárgyak pótlásával múlattam az időmet. Ezt annyira sikeresen tettem, hogy 6.97-es ösztöndíj átlagot értem el, és az ehhez kapcsolódó prémiumot is magamnak tudhatom. :) Ekkor még szakdolgozat sehol, még az emléke is agyból kitörölve shift+del –el.

Aztán egyszer csak, mint a derült égből a villámcsapás: gmail, beérkező levelek, szakdolgozat leadási határidő emlékeztetés a tárgyban, a szöveg pedig fagyasztó. Konzulensem szeretett volna, emlékeztetni, hogy a szakdolgozat végleges leadási határideje április 15. De akkor tokkal, vonóval, aranyozott vésettel, digitalizálva, 2 példányban, leadva. Szívroham, agyműtét, adatok gyors visszaállítása az előző végleges törlés után.

A következő két napban pár liter veríték kicsapódott a szervezetemből, hiszen tudtam jól, hogy sehogy sem állok, és azért egy rendesen megcsinált szakdogához idő szükségeltetik. Nekem különösen sok, hiszen van egy különleges munkamorálom, ami szerint, csak akkor tudok tanulni/írni, ha megjön az ihlet, amúgy képtelen vagyok rá.

Az eltelt két hétben már sikerült keretbe foglalni az elképzeléseimet, így egy koncepció alakult ki. Ennek a koncepciónak a sikeres végrehajtásához, azonban a ti segítségetekre is szükségem van. Készítettem egy kérdőívet, aminek kitöltésével nagyon sokat segítenétek.
Nem hosszú, csupán 10 kérdésre kellene a pipálásos módszerrel válaszolni. Ez a tíz darab pipácska neked csak egy-két percet, de nekem hosszú órák elemzését jelenti, én pedig mazochista vagyok, és szeretnék sokat-sokat elemezni. :)

Szeretném megköszönni előre is a segítségeteket.

Üdv.: Pincehely

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.