Végre kész..a várva várt 3-adik nagylemez, amit én magam már nagyon rég óta várok. Na hogyha nem is a centi vágással töltöttem az időmet, de nagyon vártam már ezt az albumot.
Amikor kijött pár héttel ezelőtt a What I’ve done maxi, és meghallottam a számot, nehezen ragadt meg a fülemben..de mégsem kellett neki sok idő, hogy felfogjam a zenét…néhány meghallgatás után, már nem tudtam nélküle élni..annyira muzikális, egy élmény.
Aztén mikor a TV-ben már a klippet is adták, egyszerűen nem tudtam magammal mit kezdeni, annyi energia volt összesűrítve abba a 3-4 percben, hogy az valami hihetetlen, benne a világ összes fájdalmával, és rosszával, de mégis dicsőségesnek hatott.
Ezek után már számoltam a napokat, a megjelenésig.. mert egy teljesen feltöltött csapatot láttam, tele új reményekkel.
2007 Május 15. kint az album..beszereztem..
Megnézem 12 track van rajta..nem sok, de ha ennyi ennyi, mindegy csak már halljam őket.
Elkezdem hallgatni, indul a „Wake” nevű szám, kissé lagymatag zene, ami a közepétől kezdve kezd kibontakozni, felemelkedik a hangulatom…ez a lemez már csak jó lehet.
Aztán „Given Up” jó kis rock zene, a régi jó LP-s „óbégatós” , lázadó időket idézi..
Hmmmm..finom, nem rossz srácok- gondolom –
Aztán jött a „Leave Out All The Rest” valami eszméletlen líraisággal, megnyugtatja testet, lelket, igazi relaxáló zene… szabadság, szeretem
De valami hiányozni kezd…a régi jó LP-s pörgés…kezd olyan lenni, mint egy megfáradt utazó…
Na sebaj hadd halljam a többit is..
Mindezek után „Bleed it out” : Végre valamilyen szinten visszakapom Mike bácsi régi jó rappaléseit, ez kissé felrázza az embert az előző szám mély utazásából.
Csak valahogy az embernek hiányérzete van a szám végén, mert hirtelen vége…szal rövid, értelmetlen befejezés.
Jöhet a „Shadow of the day” : Chester csillogtatja meg énektudását, érezni a számon, hogy nagyon odateszi magát, már-már a popzene mezein lépkedünk óvatos lépteinkkel, szintén relax zene, mégis mélyebb a Leave out all the rest-nél…és mikor az akusztikus gitár bejátszik, hát akkor repíti a zenét egy igazán nagy magaslatba, hihetetlen mélység, utána szédítő magasság, zseniális..
Kis átvezetés, lenyugszanak a kedélyek, majd jöhet a várva várt ''What I’ve Done''…ami belefér..
Ezek után mi jöhet még… „Hands held high” Mike ismét rappel, nagyon tetszik, aztán énekel is, ami új, és milyen jól énekel ráadásul…ez nem hiányozhatott innen.
Ez eddig mind szép és jó, na de mikor jönnek már a jó öreg LP-s elemek? Most.
„No More Sorrow” ismét üde színfolt a keményebb stílus kedvelőinek, ez aztán tényleg felébreszti az embert..
Aztán ismét elfordulunk a melankólia irányába..értelmetlenül, hiszen az ember vére már pezseg..na de itt a „Valentine’s day” egy őszinte vallomás Chastertől…light-os indítás, egyre erősödő dinamika, az egész darab egy nagy Cressendo, Ami kb. a ¾-énél teljesedik ki igazán.
Egy Valentin nap megzenésítve, ami a szám hangvételén hallható, hogy nem volt számára egy álom..
Aztán ismét light-light-és light, Ha így haladunk már Light Park lesz a neve… „In Between” következik… Mike ismét nyomja kicsit énekelve, kicsit rappelve a szöveget..
Ez megy végig..már már az alvás szélén állok..
Viszont mégis felcsillan egy reménysugár.. „In pieces” Chaster énekletével…kis, halvány D’n’B-s beütéssel… tetszett..
Végül, de nem utolsó sorban „The Little Things Give You Away” hosszú cím, hosszú szám…egyedül a gitárszóló tesz valamit ebben a dalban, olyan érzése van az embernek, mintha a maradékokat összegyúrták volna egy dallá…
Ennyi az új albumról…szubjektív véleményem szerint egy jó albumot sikerült összehozni, viszont érzékelhető rajta, hogy már egy kiégett, megfáradt eggyüttesről van szó, akik már öregedtek..sajnálom a régi LP-t…de reménykedem benne, hogy majd később egy messzi-messzi évben még kijön egy albumuk, ami pörgősebb lesz, és keményebb.
Bizony eléggé megosztja ez az album a rajongók táborát, valaki nagyon-nagyot csalódott, valaki meg örül neki..
Nembaj LP..hajrá!