Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sárkány...
Ahogy cseperedett észrevette, hogy furán néznek rá a többiek, mondhatnám sajnálkozón. Látta a tóban a tükörképét, és tudta, hogy más, de számolni nem tudott, így öreg barátjától tudta meg, hogy csak két feje van.
Szörnyű dolog ez a sárkányvilágban. Mikor elérte a nagykorúságot, az anyja átnyújtotta a búcsútarisznyát, az apja meg elkísérte az erdő széléig. Nagy a világ fiam, mondta, és hátra sem nézve otthagyta.
Hova is mehetett volna, ment öreg barátjától elbúcsúzni.
Különc volt az öreg. Egy falutól nem messze, egy dombon lévő barlangban élt. Nappal kint ücsörgött, és nézte ahogy szorgoskodnak a falusiak a szántóföldön. Mivel jószívű volt, nem engedte tovább barátját, hanem megvendégelte, és ottmarasztalta örökre. Rászoktatta a zöldségekre, gyümölcsökre. Éltek békességben, közben átadta minden tudását.
Teltek a hónapok. Egy este ültek békésen a barlang előtt, és a lemenő napot csodálták, mikor az öreg halkan megszólalt.
- Nézd, barátom, nekem el kell mennem. Mire felébredsz, egyedül leszel.
- Hova? - kérdezte a kétfejű.
- Írt valami kétbalkezes egy mesét, amiben fontos szerepem van. Ha egyszer megírnak, Te sem tehetsz mást, menned kell. Utolsó tanácsom: viseld büszkén két fejedet, és őrizd meg tisztának a szívedet.
Úgy is lett. Reggel már csak a hűlt helyét találta öreg barátjának. Nagyon szeretett volna mellé kerülni a mesében, de azt a mesét nem én írtam...
Sokat sétált a közeli erdőkben, esténként elmélkedett, és dézsmálta a falusiak termését. Tudták, de még örültek is neki, mert a vaddisznók, őzek és egyéb jószágok a lábukat sem merték a veteménybe tenni a sárkány miatt, és jóval nagyobb kárt okoztak régen.
Reggel volt, épp sétára indult volna, de visszahuppant a székére. Látta, hogy emberek jönnek fel a dombra, köztük egy karcsú lány. Mikor odaértek, felállt a tiszteletükre, amin ők elcsodálkoztak. Aztán megszólalt a legöregebb férfi: adjonIsten, meghoztuk a szüzet. Visszaköszönt, és közölte, hogy neki bizony fogalma sincs, hogy miről is van szó. Megtudta, hogy évente kap egyet. Mit csináljak vele, kérdezte, de csak a vállukat vonogatták. Tán edd meg, vissza ugyan nem visszük, mondta az öreg. Elköszöntek, és mentek dolgukra.
Állt a kétfejű és a lány, egyik sem tudta mit is mondhatna. Végül behívta a lányt, és megkínálta gyümölccsel. Sehogysem bírt a zavarával, valami indokkal elment csavarogni.
Késő éjjel tért haza. A lány bizony az ágyában aludta az igazak álmát, szegénynek meg nem volt hova feküdnie, mert az öreg ágyát már kiselejtezte.
Reggel fájó derékkal ébredt a földön, és félálomban nézte, ahogy a lány szorgoskodik. Tiszta barlang, rend, és milyen csinos ajándékot kapott...
Végül is mese, miért ne lehetne, megszerették egymást. A lány megüzente a faluba, hogy több szűzlányt márpedig ne merjenek hozni, ellenben élelmiszert szívesen fogadnak.
Amit a sárkánylányok harsányan kinevettek, az a lánynak ideális volt, és jöttek a kicsik. Sárkányok lettek, de amolyan dédelgetni valók. A falubéli gyerekek csapatostól mentek velük játszani.
A család megbecsült tagja lett a falunak, bár a dombon éltek. Ünnep, mulatság nem múlhatott el nélkülük, de a munkából is kivették a részüket. Mindenki megtanulta szeretni a sárkányt, mégha két feje is van. Még a falu címerébe is bevésték.
Az öreg sárkányt más mesébe írták meg, ez a mese viszont garancia arra, hogy az idők végezetéig együtt marad a pár, a gyerekek, és a falu népe...
