Pécsi vagyok, visszaköltözésem óta immár két éve, így a városi közlekedés számomra nem jelent gondot. Gyakran buszozok, de ha tehetem, - mert van időm - gyalogolok a városban, „élvezve a friss hegyi levegőt és a madárcsicsergést”. Amúgy nálam ez inkább elvi kérdés no de térjünk vissza a tárgyhoz.
Októberi napon történt az eset, épp hazafelé tartottam Kertvárosba ami bizony nagy távnak számít, így azon agyaltam a buszmegálló felé haladva, hogy bevállaljam-e gyalog az utat. Fel sem tűnt, hogy már a Zsolnay- szobornál járok, - ez a kereszteződés igen forgalmas, és még lámpa sincs, tehát mindenkinek az autósok és persze saját reakcióidejétől függ a testi épsége, ami (tekintve a zebra hosszúságát) nem is olyan garantált)
Gondosan körülnézve léptem le a zebrára, s közben arra gondoltam, mennyire veszélyes ez az átjáró, s a túloldalhoz közeledve, - mikor már a jobb lábam már majdnem a járdán volt- jutott eszembe, hogy igazán nagyon szükséges lenne lámpa ehhez a zebrához, mert bármelyik pillanatban elüthet valakit egy autó.
DURR! Abban a pillanatban ahogy ez megfogalmazódott a fejemben, már fordulhattam is hátra, mert csapódást hallottam. Egy idősebb hölgy feküdt a zebrán a fejét fogta a lábát pedig görcsösen felhúzva. Annyira megdöbbentem, hogy a kezdeti lendület, már majdnem vitt tovább, amikor rádöbbentem mi is történt. Visszasiettem, és igyekeztem összeszedni a gondolataimat, mit is írt az elsősegélykönyv…Tartottam a fejét és beszéltem hozzá, nehogy elveszítse az eszméletét, súlyosabb sérülést nem láttam rajta, az orra vérzett kissé. Kérdeztem, hogy érzi-e a lábát, meg hasonlók, egy szó mint száz, ébren tartottam, és vártuk a mentőt.
Végre megérkeztek, bár elég érdekesnek találom, hogy ott van a kórház pár épülettel a körforgalom mellett és valamilyen okból kifolyólag így is ¼ órába telt nekik kiérni. Elszállították a hölgyet, és az ácsorgók is szétszéledtek. A sofőrről nem ejtenék szót, időközben megérkeztek a rendőrök is, felvették az adatait, a többiről semmit sem tudok, mert elindultam a buszhoz, időközben ugyanis eldöntöttem, hogy utazva pihenem ki a stresszt, amit nem is igazán a nő „ápolgatása” okozott, hiszen láttam, hogy nincs súlyosabb baja, hanem az a pillanat, mikor hátrafordulva megláttam a földön fekvő alakot. A hazaúton még erősen lüktetett a halántékom, bár nem ért trauma. Az „időzítést” érdekesnek találom, - épp mikor erre gondoltam…- de nem vagyok szenzációhajhász (tudom, hogy sokan a tv-be vonultak volna a hírrel) furcsa véletlenként fogom fel.
Ez viszont a történet első, s bár legfontosabb része volt, ha a következők nem történnek meg, talán eszembe sem jut leírni ide.

Március közepe táján lehetett, hogy anya az orvosi rendelő várójában ült. Beszélgetett a többi beteggel, s a végére kettesben maradva ez idős nővel, egészen elmerültek e beszélgetésben. Gondolom előre lehet sejteni a csattanót, - a helyszínt figyelembe véve nem meglepő- a betegségek jöttek szóba, s így hozta fel a hölgy anyunak, hogy „ El nem fogja hinni neki, hogy miken ment keresztül, még októberben elütötte egy autó, és mikor kinyitotta a szemét, egy szőke göndör hajú lány térdelt fölötte, és milyen megnyugtató volt neki''Anya persze mondta neki, hogy a lánya volt az, s így köszönetét továbbította felém.